Vissza a tartalomjegyzékhez

Grüll Tibor
Az Újszövetség történeti bizonyítékai

„A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága és a nem látott dolgokról való meggyőződés” - szól Pál apostol definíciója a hitről (Zsid 11:1). Ezek szerint jogosan feltehető az a kérdés, hogy vajon mit lehet megtudni Krisztusról, a Megváltóról, a Történelem Uráról, magából a történelemből, amely mégiscsak a „látható dolgok” világához tartozik.

A 19. század derekán élő dán filozófus és keresztény hitvalló, Sören Kierkegaard A keresztény hit iskolája című könyvében a következőképp teszi fel ezt a kérdést: „Megtudhatunk-e bármit is Krisztusról a történelemből?” Majd így felel a kérdésre: „Nem. Miért nem? Mert »Krisztusról« egyáltalán semmit nem lehet »tudni«, ő a paradoxon, a hit tárgya, kizárólag a hit számára létezik. Viszont minden történeti közlés »tudás« közlése, tehát a történelemből mit sem tudhatunk meg Krisztusról. Mert ha egyet-mást, vagy akár még oly sokat, egyáltalán bármit megtudunk róla, nem az igazi mivoltáról van szó. Következésképp nem a valódi kilétéről szerzünk tudomást, vagyis róla semmit sem tudunk meg, vagy valami olyasmit, ami nem igaz: megcsalatunk. A történelem megmásítja Krisztus igazi valóját, ily módon a történelemből sokat megtudhatunk - Krisztusról? Nem, nem Krisztusról, mert róla semmi sem tudható, őt kizárólag hinni lehet.” Mikor Kierkegaard imént idézett írása 1850-ben megjelent, már napvilágot látott David Strauss Jézus élete című regényes munkája (Leben Jesu, 1835), amely minden természetfölötti vonásától megfosztotta az evangéliumok Jézusát. Később Nietzsche, a híres filozófus úgy nyilatkozott, hogy David Strauss könyvének olvastán veszítette el minden maradék hitét. Strauss neve ma már jórészt feledésbe merült, de műve olyan folytatókra talált, mint a század végén Ernest Renan, Friedrich Nietzsche, Alfred de Loisy, Rudolf Bultmann és az úgynevezett Leben Jesu Forschung (Jézus élete kutatás) folytatói a 20. század ötvenes és hatvanas éveiben, köztük Albert Schweitzer, a híres Nobel-díjas orvos. Ezek a szerzők mindent megtettek annak érdekében, hogy a történeti Jézus alakját egy élettelen, mitológiai figurává süllyesszék, és az evangéliumokat minden történeti hitelességüktől megfosszák.

Názáret újra a térképen

Bár nem reméljük, hogy a szkeptikusok számára százszázalékosan meggyőző bizonyítékokkal állhatunk elő, azért nem árt tudni, hogy a 21. század elejére számos olyan történeti adattal rendelkezünk, amelyek az evangéliumok történetiségét támasztják alá. Végső soron tehát igazat adhatunk a kitűnő német teológusnak, Jacob Taubesnek, aki azt írta: „A Jézusról szóló források nem rosszabbak azoknál, amelyek az ókor bármely más alakjáról maradtak ránk, sőt, talán még bőségesebbek is.”
Vannak olyan bizonyítékok, melyek hitelessége vitán felül álló, és egyértelműen az evangéliumokban lejegyzett eseményekre vonatkoztathatóak. Ilyen például az a felirat, amelyet 1961-ben Caesareában találtak a tenger alatt. Sokan utaltak már korábban arra a tényre, hogy Názáret neve - mely Jézus növekedésének, ifjúkorának helyszíne volt Galileában - nem szerepel az 5. század előtti forrásokban: sem Flavius Josephusnál, aki pedig nagyon jól ismerte Galileát, lévén az első zsidó háborúban ő volt Galilea főparancsnoka, sem pedig a Talmudban. Ebből többen arra a következtetésre jutottak, hogy Názáret, ez a kicsinyke falu olyan jelentéktelen lehetett, hogy nem is szerepelt a térképen, és talán nem is történeti valóság, hanem egy kitalált hely. Ez az aprócska felirattöredék - amely a Galileában letelepedett zsidó papi családokat sorolja fel, s ilyen módon semmi köze nincs a kereszténységhez - egyértelműen bizonyítja, hogy Názáret nevű település igenis létezett. Az is kiderült a feliratból, hogy a Názáret nevet nem is „z”-vel, hanem „c”-vel ejtették valahogy úgy, hogy Nácáret, ez pedig a nécer héber szóra utal, amely sarjat jelent. Miért fontos ez?
Azért, mert Ézsaiás könyvében a következő prófécia olvasható a Messiásról: „És származik egy vesszőszál (nécer) Isai törzsökéből - vagyis Dávid házából -, gyökereiből egy virágszál növekedik” (Ézs 11:1). Ezt az igeverset már a legkorábbi zsidó írásmagyarázati hagyomány is a Messiásra vonatkoztatta, és Máté evangéliuma egyértelműen utalt rá, hogy Jézus, illetve a szülei azért költöztek erre a helyre, hogy beteljesedjék az ószövetségi prófécia: „…lakozott Názáret nevű városban, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondottak, hogy názáretinek fog neveztetni” (Mt 2:23). Tehát egyáltalán nem mellékes kérdés, hogy vajon volt-e Názáret nevű hely a történelemben, vagy sem.

Kajafástól Pilátusig

A kilencvenes évektől kezdve egyre több olyan dokumentum került elő Izraelben, amelyek valamilyen módon a názáreti Jézus Krisztus perével függnek össze. Hatalmas meglepetést okozott, mikor 1990-ben a Jeruzsálem melletti, ún. Béke erdőben egy izraeli régész, Vasilios Tsaferis alatt beszakadt a föld, s ő egy sírüregben találta magát, ahol úgy egy tucatnyi, körülbelül ötven-hetven centiméteres, mészkőből faragott kis csontládika volt. Több ládikán is szerepelt Kajafás neve, mégpedig az eddig ismeretlen József „keresztnévvel”. Kajafás főpap - akinek családját temették a sírboltba - nagyon fontos szerepet játszott Jézus Krisztus perében. Ennek a Kajafásnak a viselt dolgairól egyébként már talmudi és más források is beszámoltak. Annak az Annás-klánnak volt ő a tagja - konkrétan Annás főpap veje -, aki több évtizeden keresztül uralta Jeruzsálem és Júdea vallási életét. Kajafásnak első számú szerepe volt Jézus Krisztus halálra ítéltetésében, vagyis abban, hogy a főtanács egy felháborító, a Törvény szinte egyetlen parancsát figyelembe nem vevő kirakatperben Jézust elítélte, és átadta kivégzésre a római hatóság vezetőjének, akit akkor Pontius Pilatusnak neveztek.
1961-ben ugyancsak Caesareában találták meg a színház felújításakor Pontius Pilatus feliratát, ami szintén nagy megdöbbenést váltott ki a Biblia iránt szkeptikus tudósok körében. Ezt megelőzően ugyanis bevett nézetnek számított, hogy a Pilátusra vonatkozó irodalmi források - a zsidó Philón, Flavius Josephus vagy a római történetíró Tacitus közlései - mind késői, keresztények által betoldott hamisítványok. Ez a felirat azonban egészen egyértelműen bizonyítja Pilátus létezését, aki i. sz. 27 és 37 között Júdea tartomány prefektusa, vagyis helytartója volt. Maga Pilátus egyébként kettős szerepet játszott Jézus perében: János evangéliumának tanúsága szerint háromszor is megpróbálta felmenteni, azonban a főtanács részint hamis vádakkal, részint az ő politikai zsarolásával elérte azt, hogy végül is kimondja rá a halálos ítéletet.
Az Újszövetség alakjainak, földrajzi helyeinek, ritkábban eseményeinek történeti valóságára vonatkozó példákat még hosszasan idézhetnénk. De talán ez a három dokumentum is elegendő annak érzékeltetésére, hogy az újszövetségi eseményeket és a Názáreti Jézus alakját nem lehet a legendák és mítoszok világába helyezni.
(A szerző történész. A fenti cikk az ATV Nem csak kenyérrel él… című műsorában február 4-én elhangzott előadás szerkesztett változata.)