Vissza a tartalomjegyzékhez

Hechs László
Iszlám jog vagy európai értékek?
A canterburyi érsek bevezetné a sariát Angliában

Rowan Williams, a canterburyi érsek kijelentette: meg kell adni a lehetőséget a muszlimoknak, hogy családi és pénzügyeikben választhassanak az iszlám és a brit jog között. A Királyi Legfelsőbb Bíróságon tartott előadása szerint a pénzügyekben (az iszlám tiltja a kamat kikötését) és a családi állapottal kapcsolatos perekben akár a sariabíróságok is ítélkezhetnének. Szerinte ebbe „konstruktívan, de bele kell törődni”. Az anglikán egyház feje ezzel a kijelentésével darázsfészekbe nyúlt.

Williamset még lemondásra is felszólították amiatt, hogy „elkerülhetetlennek látja”: a brit jogrendszer egy nap elismeri a saria (az iszlám jog) e két ágát. Az érsek hivatala visszautasította a vádakat, és közölte: eltorzították és leegyszerűsítették a megjegyzéseit. Az érsek „egyáltalában nem szólított fel arra, hogy a polgári jogba valamiféle párhuzamos jogszolgáltatást vezessenek be”.
Gordon Brown kormányfő szóvivőjén keresztül utasította vissza az érsek álláspontját, hozzátéve, hogy egyes esetekben, mint az ingatlanvásárláskor fizetendő illeték, a kormány kész megvizsgálni, miként lehet összeegyeztetni a muzulmán elveket és a brit jogrendszert. Valamennyi politikai párt hangsúlyozta: a helyi igazságszolgáltatásnak a brit demokrácia értékeit kell kifejeznie, a parlament és a bíróságok által hozott törvényeket kell betartatnia. Nazir-Ali, az egyetlen ázsiai származású angliai püspök szerint: „Az angol jog a zsidó-keresztény hagyományban gyökerezik, és a mi emberi szabadságfogalmunk ebből a hagyományból származik. Lehetetlen, hogy ebbe a testbe olyan hagyományt vezessünk be, mint a saria, anélkül, hogy alapvetően ne befolyásolnánk annak integritását.” Az angliai muzulmánok tanácsa viszont üdvözölte a nyilatkozatot, és elítélte azokat, akik „hisztériát akarnak kelteni” Williams felvetése körül.
Az érsek nemcsak az iszlám jogrend érdekében folytat lobbitevékenységet, hanem a közel-keleti konfliktusban is rendszeresen állást foglal. Két éve az anglikán egyház vezető szinódusa bojkottot hirdetett azokra a termékekre, amelyeket izraeli társaságok a zsidó állam által ellenőrzött területeken termeltek. Egy héttel később Rowan Williams magánlevelet írt Jonathan Sacks brit főrabbinak, és bocsánatot kért az intézkedés miatt. Az egyetlen probléma az egésszel csak annyi volt, hogy Williams is megszavazta ezt az intézkedést. Williams elődje, Lord Carey érsek is keményen bírálta utódját: „szégyelli, hogy anglikán, amikor ilyenféle dolgokat lát”. Nem ez az első alkalom, hogy Williams érsek egyoldalú bírálatban részesítette Izraelt. Tavaly karácsonykor meglátogatta Betlehemet, és cikket írt a városról, hogy egyre kevesebb keresztény él ott, ám a felelősséget Izraelre és a „biztonsági kerítésre” hárította, anélkül, hogy akár egy elítélő szót szólt volna azokról a terrortámadásokról, amelyek a fal megépítését szükségessé tették. Williams most belpolitikai összefüggésekre mutatott rá. Szerinte a valóságos helyzet az, hogy a sariabíróságok a brit jogrendszer jóváhagyása nélkül is működnek már. Ez szerinte nem is példa nélkül álló, hiszen a Nagy-Britanniában élő ortodox zsidók vallási bírósága is hasonlóképpen működik. Ha a zsidóknak szabad, akkor szabad kell hogy legyen a muszlimoknak is. E példa azonban teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a nagyobb kulturális és politikai összefüggéseket.
Csaknem 1,6 millió muszlim él Nagy-Britanniában, amely a népesség 2,7 százaléka. A sariabíróságok valóban működnek az országban, de nincsen jogállásuk, és a döntéseik sem kötelezőek. Az angol jog a vallási bíróságokat csak önkéntesen választottként ismeri el. Európa elöregedik, a demográfiai egyensúly mérlege egyre inkább a muszlimok javára billen, ezért nem kerülhető meg a kérdés: vajon az iszlám integrálható-e az európai demokráciák szerkezetébe? Vajon a vallásszabadság fogalma minden változtatás nélkül alkalmazható-e az iszlámra? Lehet-e integrálni az iszlámot az európai rendszerbe anélkül, hogy azt alapvetően megreformálnák, mint az a judaizmussal is történt az emancipáció korában?
A vallási türelmet alapvetően a keresztény vallási ágazatokra dolgozták ki és fogadták el a polgári átalakulás korában. Később bizonyos feltételekkel ezt alkalmazták a judaizmusra is, amelynek meg kellett reformálnia a vallását, hogy az emberek egyenlőségére alapított rendszerbe belefoglalható legyen. Mindent a zsidó egyénnek, de semmit a zsidó közösségnek. A zsidó közösségeknek le kellett mondaniuk arról, hogy a judaizmus egyszerre vallás és politikai alkotmány legyen. Annak ellenére, hogy a zsidók politikai céljai nem is Európára, hanem Izraelre irányultak, s így politikai veszélyt nem jelentettek. Ám a szabály őket is kötelezte: nem létezhetett állam az államban és jog a jogban. Ma sem okoz gondot egy mai Nagy-Britanniában élő zsidónak, hogy angol legyen, ám egyúttal szívén viselje Izrael sorsát is. E kétféle lojalitás ugyanis nem ütközik egymással.
Az iszlám a korabeli judaizmushoz hasonlóan egyszerre vallási és politikai közösség, amelynek saját jogrendszere, a saria szabályozza a közösség életének minden mozzanatát. Az iszlám egészének integrálása alapvetően ellentétes lenne a mai polgári és individuális Európa szerkezetével. Az iszlámhoz tartozás nem magán-, hanem közösségi ügy. Ráadásul az iszlám politikai céljai nem egy másik földrészre, hanem magára Európára mutatnak. Nagy kérdés, hogy például a Nagy-Britanniában élő muszlimok minek tekintik magukat. Abu Hamza, a Finsbury Park mecsetjének egykori radikális hitszónoka az Al-Hajat londoni arab nyelvű napilapjában nyilatkozott ezekről a kérdésekről: „Britnek tekintem magam addig a pontig, hogy brit dokumentumokkal közlekedem. Ha a kérdés az, hogy britnek tekintem-e magam, mert azonosulok a brit politikával, a válasz természetesen negatív… Itt élek, és innen van az útlevelem. Ez mesterséges identitás. A valódi a szívemben és a bensőmben van, és ez az identitás, amely az embert vezérli. Ez az iszlám.”
Mások, mint Omar Bakri, nem érik be a paszszív rezisztenciával. Pontosan elemzi iszlám szempontból az ember alkotta és az iszlám isteni törvényei közötti különbséget. Szerinte előbb vagy utóbb Nagy-Britannia is a muszlim kalifátus részévé kell hogy váljon. Ugyanebben az interjúban Bakri az alábbiakban foglalja össze álláspontját: „Ha Allah úgy akarja, a Nyugatot Dar Al-Iszlámmá [azaz iszlám uralom alattivá] alakítjuk át a külső invázió eszközével. Ha egy iszlám állam létrejön és meghódítja [a Nyugatot], mi leszünk a hadserege és a katonái belülről. Ha nem, ideológiai invázióval belülről [változtatjuk meg a Nyugatot], háború és gyilkosság nélkül. Prédikálunk nekik, és ők elfogadják [az iszlámot], vagy közöttük élünk, és az életünk befolyásolja őket, és elfogadják az iszlámot a problémáik politikai megoldására, és nemcsak ideológiai megoldásként… A törvények lehetnek iszlám vallásiak és lehetnek ember alkotta törvények. Ők [a Nyugat] ránk kényszerítették az ember alkotta törvényeket a [jövőbeli] iszlám rendszer pedig az iszlám vallási döntvényeket fogja rájuk erőszakolni. Allah ezt mondta: „Ne engedelmeskedj a hitetleneknek és az álszenteknek.”
Amíg az iszlám mai szerkezete nem változik meg, integrációja nem mehet végbe az európai civilizáció keretén belül, amely a vallás és a politika teljes szétválasztásán alapul. A sariának akárcsak a részleges legitimálása a mai kereteken belül olyan folyamatokat erősíthet meg, amelyek az európai civilizáció jelenlegi formájának felbomlásához vezethetnek. Ezt még Williams sem akarhatja.