Vissza a tartalomjegyzékhez

Zsurkán Mariann
A küldött
Martin Luther King a legnépszerűbb amerikai

Martin Luther King januári születésnapján az amerikai üzletek bezárnak, megélénkül a karitatív tevékenység, hogy ily módon is emléket állítsanak a fekete polgárjogi harcosnak. A faji megkülönböztetés minden formáját elítélő patrióta az amerikaiak többsége szerint a 20. század legnagyobb amerikai személyisége. Jézus Krisztus után a második legnagyobb hős az amerikaiak szemében, megelőzve John F. Kennedyt és Teréz anyát.

Martin Luther King 1929-ben született a Georgiabeli Atlantában, az Egyesült Államokban. Apja, az idősebb Martin Luther King egy részeges aratómunkás fia volt. Első kézből tapasztalta meg a szegregációt, baptista lelkészi tevékenysége előtt autóműhelyben és tűzoltóként dolgozott. Az anya az egyetemet végzett tanárnő, Alberta Williams King, egy sikeres lelkész lánya volt, relatíve jó körülmények között nőtt fel, többnyire megkímélve a faji megkülönböztetéstől. King tizennégy évesen megnyerte élete első szónokversenyét. Tizenöt évesen már főiskolán tanult szociológiát, és apja mellett segédpásztorkodott. Apja és professzorai kérésére ezután Pennsylvaniában a Bostoni Egyetemen szisztematikus teológiát tanult, majd 1955-ben doktorált. Tanulmányai során Platón, Rousseau, Thoreau, Gandhi gondolatai érintették meg leginkább. Baptista lelkészként fő forrásanyaga a Biblia volt. De emellett szívesen hallgatott operát, és járta a vidéket. Feleségül vette a konzervatóriumot végzett fiatal énekesnőt, Coretta Scottot, majd huszonnégy évesen egy montgomerybeli baptista gyülekezet pásztora lett.
1955. december első napján lecsapott a Zeitgeist, a kor szelleme, amikor Rosa Parks asszonyt letartóztatták, mert a buszon nem adta át ülőhelyét egy fehér férfinak. A feketék egy hónapos buszbojkottot hirdettek, nem jártak tömegközlekedési eszközökkel. A felizzott közhangulatban Martin Luther King akaratlanul, szónoki tehetségének is köszönhetően vált az emberi jogi mozgalom vezetőjévé. A Ku-Klux-Klan (KKK) bombát dobott ugyan a házára, de családja megmenekült. Ezt követően King és társai a Déli Keresztény Vezetők Konferenciáján kidolgozták a feketék polgárjogi védelmét. Tömegek kerültek börtönbe, köztük többször maga King is. A sajtó, a rendőrség mindent elkövetett, hogy megosszák és felszámolják a mozgalmat. King híveinek a türelmet, az ellenség iránti szeretet prédikálta. Egy év elteltével a legfelsőbb bíróság törvénytelennek ítélte a közlekedésben alkalmazott szegregációt. Következtek a KKK tüntetései, erőszakos éjszakai portyázásai, feketék megcsonkításai. Annak ellenére, hogy King mindig tettre kész és felkészült volt, sok harcot vívott önmagával, alkalmatlannak gondolta magát erre a feladatra, de felesége és közeli munkatársai bátorítása, Isten támogatása a legnehezebb helyzeteken is átsegítették.

„Van egy álmom”

King meglátta, hogy valójában nemcsak a feketék küzdelméről szól a történet, hanem az egész emberiségről, hogy az erőszak magában a társadalomban gyökerezik, annak működési rendszerében és filozófiájában. A tetőpont 1963. augusztus 28-án érkezett el, a híres washingtoni menettel. A Lincoln emlékműnél negyedmillió ember, televízión keresztül pedig milliók hallgatták az évszázad egyik leghíresebb beszédét. A tizenhat perces szenvedélyes, inspiratív dikciót King előző éjjel, kézzel írta meg, és csak hajnali négykor készült el vele. „Van egy álmom - mondta Martin Luther King -, hogy egy napon ez a nemzet felkél, és hitvallásának igazi tartalma szerint él - mi magától értetődőknek tartjuk ezeket az igazságokat: minden ember egyenlőnek született… Van egy álmom, hogy egy napon Georgia vörös dombjain volt rabszolgák fiai és volt rabszolgatartók fiai együtt ülhetnek majd le a testvériség asztalához. Van egy álmom, hogy négy kicsi gyermekem egy napon olyan nemzet tagja lesz, ahol nem a bőrszínük, hanem a jellemük alapján ítélik meg őket.”
A források szerint emlékezetes mondata nem szerepelt előre megírt beszédében, King ezt a helyszínen, spontán szőtte bele. A beszéd hatalmas nyilvánosságot hozott a polgárjogi mozgalomnak, Kinget pedig a történelem egyik legnagyobb szónokává emelte. Washington fennállásának addigi történetében ez volt a legnagyobb felvonulás. Abban az évben a Time magazin az év emberévé választotta a fekete prédikátort. A rákövetkező évben legfiatalabb férfiként, mindössze harmincöt évesen vehette át a Nobel-békedíjat a feketék polgárjogi egyenlőségéért tett erőfeszítéseiért.
A birminghami és chicagói vérengzések, rendőri túlkapások a világ figyelmét újra Amerikára fordították. Végül Kingék elérték a feketék szavazati és polgári jogainak beiktatását. King a vietnami háború ellen is felszólalt, maga ellen fordítva ezzel az akkori úgynevezett demokratikus és keresztény világot. 1968 márciusában először fordult elő, hogy egy általa szervezett demonstráció erőszakos tüntetéssel ért véget. Halála előtt egy nappal Voltam a hegycsúcson című híres beszédét mondta el híveinek, amelyben az ígéret földjét láttatta az emberekkel: „Mint mindenki, én is szeretnék hosszú életet élni. A hosszú életnek van jelentősége. De most nem ez érdekel. Csak Isten akaratát szeretném teljesíteni, és ő megengedte nekem, hogy feljussak a hegyre. Átnéztem a túloldalra, és láttam az ígéret földjét. Lehet, hogy nem jutok el oda veletek, de ma este szeretném, ha tudnátok, hogy mi mint nép el fogunk jutni az ígéret földjére. Ma este boldog vagyok. Nem félek senkitől.
A szemeim látták az Úr eljövetelének dicsőségét.”
Martin Luther Kinget 1968. április 4-én a Tennessee állambeli Memphisben, hotelszobájának második emeleti erkélyén meggyilkolták. King halálhírére lázongások törtek ki több mint hatvan városban. A King holttestét boncoló orvos szerint, bár King harminckilenc éves volt, szíve - tizenhárom évig a polgárjogi mozgalom vezetésével járó nyilvánvaló stressznek kitéve - egy hatvanéves emberének felelt meg. Két hónappal később Londonban elfogták az állítólagos orvlövészt, James Earl Rayt, akit kilencvenkilenc év börtönbüntetésre ítélték, de három nappal később visszavonta vallomását. Ma már King családja sem őt tartja az elkövetőnek.

Az FBI és Martin Luther King

Sokan rejtélyes összeesküvést sejtenek a kétségtelenül politikai gyilkosság mögött. Az FBI lehallgatta King telefonjait, attól tartva, hogy kommunistákkal cimborál, jóllehet King nyíltan elítélte a kommunizmust. Mivel nem volt bizonyítékuk, igyekeztek lejáratni őt, valamint a házasságát tönkretenni - sikertelenül. A nyolcvanas években több könyv jelent meg King állítólagos nőügyeiről, éjszakai tivornyáiról, de a súlyos vádakat azóta sem bizonyították be a szerzők. Spekulációk sorát indította el az a tény, hogy a lövés eldördülése után néhány perccel FBI-os férfiak az elsők között próbáltak elsősegélyt adni Kingnek, s természetesen a háttérben feltűnt a CIA is. Mindenesetre az Amerikai Kerületi bíróság 2027-ig zárolta a Kinggel kapcsolatos összes írott és hangzó dokumentumot.
Ami tény: King a tettek embere volt, 1957 és 1968 között hatmillió mérföldet utazott, mintegy kétezerötszáz alkalommal szónokolt, megírt öt könyvet, számos cikket, felnevelt négy gyermeket, fellépett a súlyos igazságtalanságokkal szemben. Kinget halála után, 1977-ben Jimmy Carter elnök a Szabadság Elnöki Érdemrenddel, majd 2004-ben az amerikai kongresszus Aranymedállal tüntette ki.