Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Szélsőjobb unió Európában
Az iszlám és a bevándorlók ellen

Az Európai Unió négy államának szélsőjobboldali politikusai a héten bejelentették, hogy tervbe vették egy páneurópai, úgynevezett „hazafias” párt megalakítását - közölte a BBC brit hírügynökség. A radikális mozgalmak közös nevezője az európai iszlám térhódítás és a „túlzott” bevándorlás elleni tiltakozás.


Volen Siderow, Frank Vanhecke, Heinz-Christian Strache és Jean-Marie Le Pen az Európai Hazafias Párt megalakulását bejelentő sajtótájékoztatón

Az osztrák, a belga, a francia és a bolgár szélsőjobboldali pártvezetők szerint Európára a legnagyobb veszélyt az iszlám dinamikus térnyerése, valamint a keleti bevándorlók tömeges érkezése jelenti. Ezért az új tömörülés legfőbb célkitűzése: megvédeni Európát az iszlamizációval és a bevándorlókkal szemben.
Bécsben tartott sajtótájékoztatójukon az alapítók már azt is kijelentették, hogy a pártot november 15-én tervezik elindítani. Az osztrák Szabadság Párt, a belga Vlaams Belang, a bolgár Ataka és a francia Nemzeti Front vezérei arról beszéltek, hogy az új párt az ellentétes európai politikai erőket kívánja ellensúlyozni.
A mozgalom szülőatyja, Heinz-Christian Strache - aki egyben az ausztriai Szabadság Párt vezetője is - a következőképpen nyilatkozott: „Mi ezt hirdetjük: Európai nemzetek hazafiai, egyesüljetek! Mert csakis együtt vagyunk képesek megoldani a közös problémáinkat. Az Európa túloldaláról bevándorló felelőtlen tömegek felelőtlen politikusokat is követelnek… ez a probléma.”
A szélsőjobboldali vezetők azt szeretnék, hogy legalább hét uniós párt támogassa a kezdeményezést, de Strache szerint a végső cél az, hogy több mint tíz párt lépjen be a tömörülésbe. A politikus elképzelése szerint egy közös párt lenne az ideális megoldás az uniós országok számára.
Az új pártnak neve ugyan még nincs, de Strache az Európai Hazafias Párt vagy az Európai Szabadság Párt elnevezéseket tartja lehetségesnek. Az Ausztriát kormányzó szociáldemokraták rögtön elítélték a kezdeményezést, mondván, hogy a tervezett politikai párt abszurd és az európai értékeknek ellentmondó.
Hollandiai indulatok
„Ami sok, az sok: tiltsuk be a Koránt!” - ezzel a címmel jelent meg Geert Wildersnek (kis képünkön), a holland Szabadságpárt (PvdV) alapítójának nyílt levele a De Volkskrant újság hasábjain. Az iszlámellenes véleményéről ismert politikus szerint a Korán a Mein Kampfhoz hasonló „fasiszta iromány”, mivel a hitetlenek fizikai megsemmisítésére szólítja fel a muszlimokat. A Korán „a muszlimokat arra szólítja fel, hogy nyomják el, üldözzék és gyilkolják a keresztényeket és a zsidókat… verjenek és erőszakoljanak meg nőket… és erőszakkal hozzanak létre iszlám államot…”.
Wilders bátor embernek mondható. 2002-ben Hollandiában már agyonlőttek egy populista politikust azért, mert az iszlám közösség gyors ütemű növekedésével szemben emelte fel a hangját. Az elkövető ráadásul nem is muszlim volt, hanem egy szabadelvű holland, aki a társadalom „elesettebb csoportjait” érezte veszélyeztetve Pim Fortuyn radikális nézeteitől.
Egy marokkói iszla-mista fegyveres meggyilkolta 2004-ben Theo Van Gogh holland rendezőt Amszterdamban azt követően, hogy a rendező Alávetettség című iszlámkritikus rövidfilmje megjelent. A film szövegírója, a szomáliai születésű Ayaan Hirsi Ali pedig a halálos fenyegetések elől az Egyesült Államokban tudott csak menedéket találni.


Geert Wilders