2008 a Biblia éve. A magyarországi ökumenikus egyházak kezdeményezésének
középpontjában a Szentírásnak és kulturális értékeinek népszerűsítése, valamint
hazánk bibliai műveltségének emelése áll. A tiszteletre méltó cél mellől azonban
- néhány próbálkozástól eltekintve - ma még hiányoznak a formájukban és
feldolgozásmódjukban is korszerű magyar nyelvű Bibliák. Pedig a Szentírás
kiadása a világ számos pontján üzletnek sem rossz.
Egyesek azt állítják, szinte lehetetlenség kiszámítani, hogy Amerikában hány
Biblia talál gazdára évente. Konzervatív becslések szerint 2005-ben például
közel 25 milliót adtak el, ami kétszerese volt a Harry Potter-sorozat épp
aktuális kötetéből eladott példányszámnak. A Bibliákra költött öszszeg évente
meghaladja a félmilliárd dollárt. A George Barna Group nevű közvélemény-kutató
intézet felmérése szerint az amerikaiak 45 százaléka heti rendszerességgel
olvassa a Bibliát. Egy másik felmérés szerint az amerikai háztartások 95
százalékának van legalább egy Bibliája, de átlagban egy-egy család négy
Szentírást birtokol. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kiadók évente 25 millió
példányt tudnak eladni egy olyan könyvből, amelyből már majdnem mindenkinek van
legalább egy.
Ez természetesen igencsak megélénkíti a klasszikus és a modern bibliakiadók
közötti versenyt, amelyek igyekeznek a jól bevált, klasszikus fordítások és
formátumok mellett valami újjal is előrukkolni, hogy az egyre inkább
szegmentálódó piac tarkabarka keresletét lefedhessék. A kiadók évente áttekintik
a piacot, összevetik a versenytársak ajánlatait, és a legbefolyásosabb
pásztorokkal is megvitatják az elvárásokat. Beazonosítják az aktuális trendeket,
és tüzetesen átbeszélik, hogy mik az igények. A borítóterveknél már a
legmodernebb dizájntechnikákat vetik be.
A nagy kérdés persze az, hogyan lehet még egy példányt eladni azoknak, akiknek
már amúgy is van Bibliájuk. A kiadók szerint a megoldás kulcsa a
változatosságban és rendeltetésben rejlik: léteznek tanulmányozásra szánt
Bibliák térképekkel, magyarázatokkal, exegézisekkel; vannak a történeteket
kronológiai sorrendben bemutató Bibliák; illetve a fejezeteket az év 365 napjára
„kiporciózó”, úgynevezett „egyéves Bibliák” is, amelyek segítségével egy év
alatt végig lehet olvasni a Szentírást.
Míg egyes verziókban a teológiai tanítások kapnak hangsúlyt, mások a történelmi
háttérre fókuszálnak, de vannak olyanok is, amelyek gyakorlati útmutatókat
tartalmaznak az Ige mindennapi alkalmazásához. Léteznek külön friss
megtérteknek, jegyes- és házaspároknak, gyerekeknek, férfiaknak és nőknek szánt
Bibliák is, az adott célközönségnek megfelelő magyarázatokkal, imamintákkal és
tanításokkal kibővítve.
A kiadók azzal büszkélkednek, hogy mára már nemcsak „a nagymama fekete Bibliája”
elérhető, sőt, a választék szinte határtalan: van Biblia cowboyoknak és
szörfösöknek is, de a Thomas Nelson Publishers kiadót már a gördeszkások is
megkörnyékezték, hogy szeretnének egy külön, bizonyságokkal és „testreszabott”
imamintákkal kibővített „deszkás” Bibliát. Ezenkívül létezik kemény, műanyag
lapokból álló, kültéri használatra kiképzett Biblia, és van már vízálló változat
is, ha netán valaki a fürdőkádba vagy medencébe is szeretné magával vinni.
Emellett természetesen megmaradtak a klaszszikus ünnepélyes külsejű, aranyozott
vagy ezüstözött lapszélű, bőrkötésű példányok is, amelyeknél a színválasztékot
bővítették.
Mindez jól rávilágít arra a jelenségre, hogy a hit és a fogyasztóorientáltság
immár tipikusan összefonódott a modern amerikai evangéliumi mozgalomban. Peter
Thuesen vallástörténész szerint „a különböző csomagolást a hívek többnyire
evangelizációs eszköznek is tekintik. Ha ez segít minél több emberhez eljuttatni
az Igét, akkor szerintük rossz nem lehet.”
Amerikában a modernkori bibliakiadás nagy változásokon esett át: a huszadik
század első felében szinte csak hagyományos bőrkötésű példányokat készítettek,
és a terepet még főként az archaikus nyelvezetű, 1611-ben készült King
James-fordítás uralta, de 1901-ben és 1946-ban is készültek fordítások. Ebbe a
közegbe csak 1966-ban történt újabb beavatkozás, amikor is az Amerikai
Biblia-társulat piacra dobta a Jó hír a modern kor emberének címmel ellátott
Bibliát, amely külsejében már a papírkötésű regényekre emlékeztetett.
Az ötlet sikeresnek bizonyult: egy évvel később már ötmillió példány fogyott el
belőle. Ebből más kiadók is ihletet nyertek, és hamarosan egyre több új fordítás
vagy új köntösbe öltöztetett régi fordítás került a boltokba. A cél a könnyen
elérhető és korunk kulturális igényeihez igazodó külsejű könyv lett.
A Jó hír a modern kor emberének elnevezésű verzió nemcsak csomagolásában, de a
fordításban is újítást hozott. A korábbi szövegekben ugyanis általában a
formális ekvivalencia elvét alkalmazták, és igyekeztek megőrizni az eredeti
héber és görög szövegek mondatszerkezeteit, kifejezéseit és idiómáit. A „Jó hír”
viszont a funkcionális ekvivalencia mellett tette le voksát, amelyben nem a
szóról szóra történő áttételre, hanem a gondolatok átültetésére került a
hangsúly, aminek alárendelték olykor akár a mondatszerkezetek sorrendiségét is.
A tudósok között folyik a vita, hogy melyik módszer az „üdvözítőbb”: Walter
Harrelson, az 1989-es New Revised Standard Version fordítási bizottságának egyik
tagja szerint „a formális ekvivalencia az olvasót viszi vissza a Biblia
világába, míg a funkcionális megfeleltetés a Bibliát viszi az olvasó világába”.
Szerinte a formális a jobb megoldás, mivel ez emlékezteti az olvasót arra, hogy
a Bibliának kell átformálnia az ő világát és nem fordítva, a funkcionális
megfeleltetés hívei szerint viszont az eredeti szövegek a korabeli célközönség
köznyelvén íródtak, tehát a közérthetőség mindennél fontosabb.