Vissza a tartalomjegyzékhez

Vigh Gábor
Magyar Bálint pillérei
Népszerűség a csapvízfogyasztás propagálásával

Egyebek mellett a csapvíz fogyasztására való buzdítás és a fiatalok figyelmeztetése a túlzott alkohol- és nikotinfogyasztás veszélyeire, valamint az állatvédelem is szerepel Magyar Bálint szabad demokrata ügyvivő új pártprogramjában, melytől az SZDSZ fellendülését várná. Programja erősen vitatott a pártban, de ellenpontja lenne a Horn Gábor által fémjelzett „nagy ügyek” politikájának.


Horn Gábor és Kóka János. Nem arattak osztatlan sikert Magyar Bálint ötletei
Fotó: Vörös Szilárd

Magyar Bálint a kisebbik kormánypárt ügyvivő testületi ülésén két héttel ezelőtt egy új programjavaslattal állt elő. Eszerint a liberális párt politikája három pilléren kell hogy nyugodjon, ezek közül kettőt már megvalósítottak, a harmadikat pedig most kellene programba foglalni.
„A rendszerváltást követően az igazi kérdés, hogy milyen a szabadság minősége, az életünk minősége. Magyarán mindenkinek megvan-e az esélye, hogy ezekkel a szabadságjogokkal valóban élni tudjon. A 21. századi liberalizmusnak is ez az alapkérdése, nevezetesen, hogy a formális jogegyenlőség valódi esélyegyenlőséget teremt-e, vagy olyan programokra is szükség van, amelyek ezt az esélyegyenlőséget is megteremtik” - magyarázta a Heteknek a volt oktatási miniszter. Magyar Bálint szerint az első lépés a szabadság kivívása, a demokratikus intézményrendszerek kialakítása volt, amit a rendszerváltáskor megalkottak. A második pillér a reformpolitika melletti kiállás, amibe beletartozik az egészségügy átalakításától az oktatási reformig számos terület. Ugyanakkor a jelenlegi megrekedtségből kell valami újdonság, ami kimozdíthatja az SZDSZ-t. Magyar Bálint szerint sok apró változtatással - amelyeket az emberek a saját életükben is megtapasztalnak - lehet megnyerni a támogatást.
Ez lenne a harmadik pillér, ami „Az élet minősége” alcímet kapta. Ezen belül nyolc csoportra vannak osztva a témák, melyek a következők: az egészséges életmód, információs társadalom, nemek közti esélyegyenlőség, a gazdaság humanizálása, nyelveket beszélő polgár, élhető környezet, fogyasztóvédelem, állatvédelem. Konkrétabban: az egészséges életmód hirdetésén belül a csapvíz fogyasztására való buzdítás, vagy a fiatalok figyelmeztetése a túlzott alkohol- és nikotinfogyasztás veszélyeire. De helyet kapott a lakosság figyelmének felhívása a különböző szűrésekre, a dohányzás betiltása a játszótereken és az iskolai menzák étrendjének átalakítása is.
Magyar Bálint posztpolitikai témáknak nevezi a felsoroltakat, és mindegyik élére külön felelősöket állítana. Véleménye szerint azért fontosak ezek a területek, mert ezek teremtik meg a valódi esélyegyenlőséget az unióhoz. „Olyan témák ezek, amelyekkel a nyugati pártok is foglalkoznak” - tette hozzá a politikus.
A új programot nyilvánosságra hozó Hírszerző szerint az ügyvivő testület ülésén többen is érveltek az új program ellen, mondván: az inkább egy szociáldemokrata párt tervezete lehetne, semmint egy liberálisé. Horn Gábor állítólag azt is kifogásolta, hogy ezek a témák elvennék a médiateret más, valóban fontos liberális ügyek elől. (Horn Gábor koncepciója, hogy az SZDSZ-nek pár nagyon fajsúlyos liberális kérdésben érdemes önálló „arculatot” építenie, nem szabad elapróznia a párt politikáját.)
Gusztos Péter a Heteknek elmondta: sajnálatos, hogy „egy tárgyalás alatt lévő anyagnak, egy vitaanyagnak egy bizonyos része meglehetősen rosszindulatú kontextusban kiszivárgott”. A képviselő szerint egyébként számos olyan pontja van Magyar anyagának, amely beépíthető az SZDSZ politikájába. „Az egy érdekes politikai kérdés, hogy ezek az úgynevezett posztpolitikai témák menynyire és hogyan határozzák meg a politikai napirendet. Nem gondolom, hogy ennek kellene lennie az SZDSZ programjának, de látok benne olyan elemeket, amelyek kiegészíthetik az SZDSZ politikáját” - tette hozzá Gusztos.
A párt Országos Tanácsa január közepén dönt, hogy pártprogrammá teszi-e Magyar Bálint harmadik pillérét.