Vissza a tartalomjegyzékhez

Morvay Péter, Hazafi Zsolt
Címlaphősök 2007-ből
Putyin és a többiek

Nem volt könnyű dolguk idén a Time magazin újságíróinak az Év embere választásakor. A címlapot Vlagyimir Putyin orosz elnök kapta, mögötte sorrendben Al Gore Nobel-díjas volt amerikai alelnök, J.K. Rowling, a Harry Potter-sorozat szerzője, Hu Jin-Tao kínai elnök és David Petraeus iraki amerikai parancsnok végzett. Közben Tony Blair és Jacqes Chirac elköszönt, Fidel Castro és Oszama bin Laden azonban 2007-et is túlélte. Magyarországon kisebb a választék, bár néhány politikusnak itt is kijutott a válságokból.


Hetek-címlap, 2007. október 19.

„Az Év emberének választása nem jelent és soha nem is jelentett kitüntetést. Nem fejez ki támogatást. Nem is népszavazás” - írja szinte mentegetőzve az amerikai hetilap szerkesztőségi cikkében a döntésről.


Az orosz elnök elmondhatja magáról, hogy a hírekben a legtöbbet szereplő politikus volt, ám ez 2007-ben több negatív, mint pozitív tudósítást jelentett. Az év találós kérdése lehet, hogy mi lesz Putyin, ha egyszer nem lesz elnök? A CNN év végi összefoglalójának címe - sokak véleményével egybecsengő módon - nem sokat kertel: Putyin cár. Bármilyen címet is visel majd a formálisan márciusban leköszönő elnök, Oroszország és a nemzetközi élet meghatározó szereplője marad. Az új évezred első napján vette át a hatalmat Borisz Jelcintől, és a hétéves elnöki ténykedése igazi sikertörténet: Putyin helyreállította Oroszország megtépázott tekintélyét, a gazdasági káoszból működőképes gazdaságot épített, maffiauralom helyett rendet teremtett a közéletben, megállította az inflációt, és visszafizette az ország összes külföldi adósságát. A korábbi ateista mintaállam vezetőjeként a nyilvánosság előtt is hívőnek vallja magát, és sokat tett azért, hogy az ortodox egyház társadalmi tekintélye újra megerősödjön.
Mindennek azonban ára volt: Putyin alatt a KGB volt nomenklatúrája szisztematikusan átvette - újraállamosította vagy lojális újtőkések kezébe juttatta - az aranybányának számító energiaszektort és ipari nagyvállalatokat. Vaskézzel ellenőrzése alá vonta a médiát, miközben független újságírók tucatjai lettek gyilkosságok áldozatai. Bár Putyin népszerűsége vitathatatlan, az ellenzéket a lenini propagandára emlékeztető módszerekkel igyekezett megbélyegezni és ellehetetleníteni. Több tízezer tagja van a Putyin-hívő fiatalokat tömörítő mozgalomnak, akik akár utcai tüntetésekkel is készek kiállni szeretett elnökük mellett. Az év egyik legdrámaibb eseménye Alekszandr Litvinyenko volt orosz titkosügynök megmérgezése volt. A londoni plutónium-támadás áldozata halálos ágyán Putyint nevezte gyilkosának. A diktatórikus lépések és a gyanús halálesetek nyomán Putyin nyugati megítélése meredeken zuhant, amit csak fokoztak vitatott külpolitikai lépései, különösen Iránban tett hivatalos látogatása. A vélemények néha szélsőségesen ellent-mondanak egymásnak, és a Time is elismeri, hogy csak a következő évtizedek döntik el, mi volt Putyin: Nagy Péter formátumú reformer vagy az országot újra elnyomás alá vezető diktátor.
Míg Putyin az erős vezető képét sugározza magáról, más vezetők a sikerek és válságok között hánykolódtak. Az év legígéretesebb karrierjének indult a francia elnök, Nicolas Sarkozy megválasztása. Néhány hónap leforgása alatt helyreállította az iraki háború miatt mélypontra süllyedt francia-amerikai viszonyt, meggyőzte az európai vezetőket egy új reform-alapszerződés létrehozásáról, sokmilliárdos üzleti megállapodást kötött Kínával. Az első száz nap gyors sikereit azonban beárnyékolta a második száz nap: Sarkozy felesége nagy médianyilvánosság mellett elvált férjétől, aki a hírek szerint Mick Jagger volt szeretőjével vigasztalódik. A diplomáciai bravúrok után Sarkozynek decemberben le kellett nyelnie azt, hogy a halálra ítélt bolgár ápolónők elengedéséért cserébe meghívott Kadhafi líbiai elnök öt napon keresztül parádézott Párizsban.
A francia államfő teljesítményénél jóval gyengébben teljesített George Bush. A választás előtti utolsó teljes évben az amerikai elnök legnagyobb dilemmája az volt, hogy mit tegyen az iráni atomprogrammal. Az év folyamán egyre több jel utalt arra, hogy az Egyesült Államok - ha más eszközök nem vezetnek eredményre - kész akár katonai erővel is megfékezni az Izrael és a Nyugat ellen fenyegetőző ajatollahok nukleáris erőfeszítéseit. Szeptemberben Bush drámai nyilatkozatában már a harmadik világháború rémképét festette fel arra az esetre, ha Irán atombombához jut. A fokozódó feszültség aztán olyan léggömbnek bizonyult, amelyből egy hírszerzési jelentés nyomán pillanatok alatt elfogyott a levegő. A december elején megjelent dokumentum szerint Irán már 2003-ban felhagyott a bombakészítéssel, csak erről az elnököt elfelejtették értesíteni. Bár azóta is vita folyik arról, hogy mennyire hiteles ez az értékelés, Bush rosszul jött ki az esetből, és a legtöbb elemző úgy véli, hogy elnöksége alatt az Irán-kérdés már nem kerül újra elő. Ehelyett az amerikai államfő megpróbál békeközvetítőként fellépni a Közel-Keleten. Igaz, az iraki demokráciaexport sok tragédiával kísért eddigi története ehhez nem a legbiztatóbb ajánlólevél, mint ahogy az sem, hogy mind az izraeli, mind a palesztin oldalon az elmúlt évtizedek leggyengébb vezetői próbálnak meg amerikai közvetítéssel kiegyezni egymással. Ehud Olmert támogatottsága év közben a negatív Guinness-rekordnak számító két százalékra csökkent, miközben egy időben négy-öt hatósági vizsgálat is folyik ellene korrupció és más bűncselekmények gyanújával. Mahmúd Abbász palesztin vezetőnek pedig végig kellett néznie azt, hogy „országának” egyik feléből - Gázából - a Hamasz fegyveresei egyszerűen elzavarják hivatalnokait és rendőreit.
Az ilyen nagy horderejű megoldatlan kérdések mellett alig tűnnek fel olyan válságok, mint a szerb-albán konfliktus Koszovó függetlensége miatt, a Törökország világi berendezkedését fenyegető új iszlámista elnök megválasztása, nem is beszélve a fél éve kormány nélkül, a kettészakadás szélén álló Belgium operettdrámájáról.

Zuschlag és a reformok

2007-ben az MSZP tovább veszített népszerűségéből, és az év nagy részében az összes megkérdezett között általában 20 százalék alatti volt a támogatottsága. Ez azért több, mint érdekes, mert a párt prominensei (mint például Juhász Ferenc elnökhelyettes) korábban mindig azzal érveltek: előre tudták, hogy a reformok miatt népszerűségvesztést kell elszenvedniük, de csak akkor van baj, ha tartósan húsz százalék alatt állnak majd. Az év második felében már minden szocialista politikus kerülte a bajt jelentő „fix szám” megadását, bár információink szerint az elnökségi üléseken a 15 százalék körüli értéket tartják a lélektani határnak. A pesszimistább szocialista vezetők szerint 2008-ban ennél lejjebb is fognak menni a mutatóik.
Pedig az év inkább a Fidesz háza táján kezdődött kedvezőtlenebbül. A közvetlen pártirányításúnak tartott Magyar Nemzetben ugyanis Áder Jánosról, a Fidesz egyik alapítójáról, Orbán Viktor régi harcostársáról jelent meg egy álnéven írt dehonesztáló publicisztika, mely arról értekezett, hogy Áder puccsistaként - Schmidt Máriával és az OTP-csoporttal, illetve az Indexszel - új pártot kíván szervezni. Talán ennek a durva támadásnak köszönhetően Áder János visszavonult a pártjában, pedig köztudottan ő volt, aki az elnökségen belül legtöbbször kritikával illette a párt irányvonalát és a vereséghez vezető „Rosszabbul élünk” kampányt.


Hetek-címlap, 2007. október 5.

Februárban Gyurcsány Ferenc újabb lendületet kívánt adni a 2006-ban elkezdett reformkormányzásnak; fizetett hirdetésként terjedelmes tanulmányt adott közre a Népszabadságban, majd beköltözött Friderikusz Sándorhoz az ATV-be, hogy mintegy Dr. Agyként megvilágítsa az embereknek az átalakítások lényegét. Bár többen óvták attól, hogy teljesen magára húzza a nem feltétlenül népszerű reformer szerepét, Gyurcsány mégis inkább a totális magyarázkodást vállalta. A kérdés akkor az volt: meg tudja-e nyerni a miniszterelnök a magyarokat az elodázhatatlan reformok támogatására?
Nem biztos, hogy a helyes válasz a „nem”, de az tény, hogy a Szonda Ipsos mérései szerint a következő hónapokban esett az MSZP népszerűsége: áprilisban már a magyarok 16 százalékát tudta csak maga mögött a legnagyobb kormánypárt. Bár lehet, hogy ennek az az oka, hogy március 15-ét sem úszta meg az ország durva rendbontások nélkül.
Az év első negyedében egy rendőrségi ügy is megrázta a közvéleményt. Kiderült, hogy nagy valószínűséggel tévesen ítéltek el egy férfit a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében. A veszprémi postásgyilkosság kapcsán elfogott két férfi ugyanis állítja: ők voltak a móri mészárosok. Egyikük lakásán megtalálták a gyilkossághoz használt fegyvereket, társának pedig az ujjlenyomata egyezik meg a bankfiókban talált lenyomattal. Ha igaz, hogy tévedett az igazságszolgáltatás, akkor képletesen szólva Justitia testén hatalmas vérző seb tátong, hiszen ilyen súlyú ügyben az igazságszolgáltatás rendszere nem tévedhet ekkorát.
Tavasszal, a magyar pártélet egyik legizgalmasabb kongresszusán Kóka János éppen hogy legyőzte (mindöszsze egy szavazaton múlott) Fodor Gábort az SZDSZ elnöki székéért folytatott versengésben. Az izgalmak ellenére nem nőtt az SZDSZ társadalmi támogatottsága, de a helyzetből talán Fodor Gábor jött ki győztesen, mivel ezt követően környezetvédelmi miniszterként tisztséget vállalt a kormányban. Miniszterként ugyanis sikerült a politikai elitben vele kapcsolatos negatív vélekedéseket („nem szeret dolgozni”, „mindig konfliktusok veszik körül”) „ledolgoznia”, mivel a kormányüléseken és a koalíciós egyeztetéseken rendre ő volt az egyik higgadt, kollektív érdekeket is figyelembe vevő hang, és a tárcáját (köszönhetően a szerencsésen összeválogatott stábjának) is sikeresen menedzseli.
A nyárelőn Kádár János csontjainak elrablása kavart éles vitát. „Politikai merénylet történelmünk és népünk ellen; vegytiszta vandalizmus; szélsőjobbos vagy szélsőbalos politikai megnyilvánulás; Isten ujjának ítélete” - íme néhány értelmezés Kádár János csontjainak és felesége urnájának elrablása kapcsán.
Mindeközben a Fidesz csendben megerősítette a sorait kongresszusán. Orbán Viktor és csapata sikeresen üzent a társadalomnak: a kormányoldalon válság és széthúzás, az ellenzék térfelén egység és siker van.
Az élet a Fideszt igazolta, júniusban ugyanis hihetetlen mélypontra sülylyedt az MSZP „belső állapota”. Egy, az Élet és Irodalomban megjelent cikk kapcsán, mely több szocialista politikust hírbe hozott az őszödi beszéd kiszivárogtatásával, egységfrontba tömörítette a párt vezetőit Gyurcsány Ferenccel szemben. (Többen úgy vélték, benne volt a miniszterelnöki stáb egy-két tagjának a keze abban, hogy milyen hangsúlyokkal jelent meg a cikk.) Néhány héten belül át is alakították a kormányt, annak reményében, hogy a sokak által vitatott minőségű kormányzás magasabb színvonalú lesz, és megváltoztatják politizálásuk stílusát és a kabinet kommunikációját.
Bár az MSZP nagy nehezen rendezte a sorait, de pechükre éppen ekkor kezdett arculatépítésbe az új pártelnökkel és alacsony népszerűséggel rendelkező SZDSZ, méghozzá a szocialisták ellenében. Az SZDSZ tíz pontból álló reformlistával próbálta úgymond nagyobb tempóra sarkallni koalíciós partnerét. Ezt követően az év végéig a koalíciós perpatvarról szólt a két kormánypárt viszonya, aminek meg is lett a következménye: mindkét párt tovább vesztett népszerűségéből, illetve tartósan „stabilizálták” a népszerűtlenségüket. Jól jellemezte Kóka János eddigi pártelnöki tevékenységét az egyik tévéműsorba küldött nézői SMS, mely szerint „elnökké választását megelőzően azt ígérte, 15 százalékos pártot csinál, ami sikerült is, csak az a baj, hogy az MSZP-ből”.
A veszekedést csak tetézte, hogy egy banális rutinellenőrzésen „lebukott” a szocialista párt egyik korábbi üdvöskéje, Zuschlag János. A fiatal szocialista politikus a gyanú szerint társaival több mint 60 millió forint közpénz „eltüntetéséért” felelős. Az ügyben felbukkant egy titokzatos video-kazetta is, amelyen Zuschlag egyik bizalmasa egy vállalkozót győzköd: „oszszon vissza” a számára kijárt pályázati támogatásból.
Az MSZP-ben egyébként fordulópontként értelmezik a Zuschlag-ügyet. Több véleményformáló szocialista szerint ezzel „csontosodott meg” a párt negatív megítélése. Ráadásul - mondják - a miniszterelnök nem
a legszerencsésebb módon kezelte a szituációt: a nagy elánnal bejelentett köztisztasági csomaggal - amely azóta lekerült a napirendről -, pontosabban a képviselői fizetések és költségtérítések „feszegetésével” részben sajátjai ellen fordult. A Zuschlag utáni éra tapasztalatai közé tartozik továbbá, hogy számos baloldali műsor szerkesztője arra panaszkodik, hogy a nézettség, hallgatottság a korrupciós botrányok óta meredeken zuhan. Mintha az emberek undorodnának a baloldaltól.
A kormánypártok számára némi reményt jelentett a szélsőjobboldali ízű Magyar Gárda megalakulása. A riadalomban kissé javultak népszerűségi mutatóik, de a lendület hamar kimerült.
Ritkán kerül a CNN vezető hírei közé Magyarország. Szeptember elején mégis megtörtént a „csoda”, mert egy budapesti sajtóeseményen kiderült: az adóhatóság együtt küzd a prostituáltakkal, hogy utóbbiak mihamarabb egyéni vállalkozókká, egyszersmind megbízható adóalanyokká váljanak. A cél elérésében jelentős szerepet szánnak annak a 15 millió forintnak, melyet pályázat útján nyertek a prostituáltak a magyar államtól. A „továbbképzés” kritikusai szerint az adóztatással az APEH kimeríti a kitartás bűncselekményét.
Az év végén „angyal szállt át” a kormánypárti frakciókon, mivel sikerült megegyezniük a legfontosabb veszekedési témájukban, az egészségügyi reformban. Bár szakszervezeti tüntetések és petíciók igyekeztek útját állni a koalíciónak, nehogy elfogadja e törvényt, de hát kormánypárti képviselők szerint politikai tétje volt a döntésnek, ha ugyanis nem szavazták volna meg, akkor nagy valószínűséggel felbomlott volna a kormánykoalíció.
Az „optimista” szocialista vezetők szerint mintegy tíz százalék annak az esélye, hogy az MSZP fordítani tud a jelenlegi népszerűtlen helyzetén. Mindenki hihetetlenül forró tavaszt vár, de nemcsak a Fidesz népszavazása miatt.