Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Az esélytelenek izgalmával
Republikánus elnökjelöltek tévévitája

Meglehetősen heves szócsatározások közepette zajlott a CNN és a YouTube internetes portál által a republikánus elnökjelöltek számára rendezett vita, mely alapján megállapítható, hogy a januári éles megmérettetések előtt a párton belüli verseny korántsem lefutott, ugyanakkor a legnagyobb támogatottsággal rendelkező Rudy Giuliani is közel 20 pont hátrányban van Hillary Clintonnal szemben.

A 2008-as jelölési szakasz első megmérettetéséig mindössze pár hét van hátra, ezért a jelöltek apait-anyait beleadva igyekeztek a rendezvény során az álláspontjaik közötti különbségeket kiemelni. A kérdések felölelték a bevándorlást, az iraki háborút, az abortusz, valamint a fegyverviselés témakörét, sőt olyan néző is akadt, aki azt akarta megtudni a jelöltektől, hogy a Bibliának minden szavát igaznak tartják-e.
A korábbi vitákkal ellentétben a republikánus jelöltek most nem a másik párt nagy esélyesére, Hillary Clintonra fókuszáltak, hanem egymásra. A legkomolyabb szópárbaj Rudy Giuliani volt new york-i polgármester és az egykori massachusettsi kormányzó, Mitt Romney között alakult az illegális bevándorlás kérdését illetően. Az offenzívát Romney indította azzal az állításával, hogy New York az illegális bevándorlás „szentélye” volt Giuliani polgármestersége alatt. Giulianit sem kellett félteni a válaszadásban: az olasz származású jelölt azzal vádolta meg a volt kormányzót, hogy szemet hunyt az illegális bevándorlók munkavállalása felett, mikor saját massachusettsi „kastélyának” karbantartásáról volt szó. Romney természetesen tagadta Giuliani állításait, és emellett ugyanebben a témában támadta a volt arkansasi kormányzót, Mike Huckabee-t, akinek az esélyei nőttek az elmúlt időszakban.
Az iraki háború témáját érintve John McCain és Ron Paul összecsapására került sor: John McCain hálaadáskor Irakban járt, és az ott gyűjtött tapasztalatok alapján bizonygatta álláspontját, Ron Paul ellenben azzal érvelt, hogy a csapatok hazahozásával az Egyesült Államok „billió dollárokat” spórolhatna meg.
A rendezvényt beárnyékolta Keith Kerr, egy nyugalmazott meleg dandártábornok kérdése, aki arra volt kíváncsi, hogy a jelöltek véleménye szerint az amerikai hadsereg személyzete szakmailag megfelelő-e ahhoz, hogy homoszexuális és leszbikus csapatokkal dolgozzon együtt. Később azonban a CNN tudomást szerzett arról, hogy Clinton asszony kampányának egy kiadványában fellelhető Kerr neve, mint a homoszexuális és leszbikus támogatókat irányító bizottság egyik tagja. Kerr ezzel szemben közölte, hogy nem vett részt az ex-first lady kampányában, hanem csak önmagát képviselte. A CNN részéről mindenesetre sajnálatukat fejezték ki az incidens miatt.
A vita igazából akkor vált személyessé, mikor is egy néző, kezében a Bibliával a következő kérdést tette fel: „Hisz ennek a könyvnek minden szavában? Kifejezetten erről a könyvről beszélek, amit a kezemben tartok.” Mike Huckabee, aki egyébként baptista lelkész, egyértelműen kijelentette, hogy természetesen hiszi, hogy a Biblia pontosan az, amit tartalmaz. Giuliani ehhez képest úgy nyilatkozott, hogy hisz a Bibliában, de „nem minden területen ad szó szerinti igazságot” a Könyvnek. A mormon vallású Romney bizonytalan hangon annyit mondott, hogy szerinte „a Biblia Isten beszéde… talán én ezt máshogy értelmezem.”
A CNN legfrissebb felmérése szerint a republikánusok között Rudy Giuliani vezet 28 százalékkal, őt követi a színészi karrierjéről is ismert Fred Thompson, majd John McCain szenátor, volt vietnámi veterán. A legutóbbi közvélemény-kutatás eredményeihez képest Mike Huckabee is javított 5 százalékkal a megítélésén. Huckabee olyan támogatókat tudhat maga mögött, mint a színész Chuck Norris, valamint Kenneth Copeland tévéevangélista műsorának vendégeként hirdetik a Charisma című keresztény magazinban.