Vissza a tartalomjegyzékhez

Tamás Csilla
Karácsonyi kalkuláció – kicsit másként
2. rész

Legjobb befektetés a gyerek - még a legmegszállottabb pénzügyi szakember sem vitatkozik e jó öreg mondással. Befektetésekkel foglalkozó cikksorozatunkban mi sem kívánunk megfeledkezni róluk. Már csak azért sem, mert egy valamirevaló karácsonyi kalkulációnak - többek között - ők a főszereplői.

Egy gyermek érkezése mindig nagy öröm a családban. Az öröm mellé azonban felelősség is társul, többek között pénzügyi szempontból is; ezt főként az ünnepek tájékán nem szükséges külön ecsetelni. A kis jövevénnyel már az első hetekben, hónapokban jelentős kiadások is érkeznek, melyek az évek során csak növekednek. Így ilyenkor - ha nem is papírra vetve, de gondolatban mindenképp - új pénzügyi tervet készítünk egy szinte negyed évszázados időszakra, mely során számolnunk kell biztosan bekövetkező eseményekkel, mint például az iskolakezdés 7 év múlva, később a középiskola, egyetem elkezdése, valamint az oktatás hosszú éveken át tartó finanszírozása. De akár az első lakás vásárlása vagy az esküvő kiadásainak terhe is a szülők vállára gördül. Bár jó magyar közmondás szerint a pénz nem boldogít, azért mindannyian tudjuk, hogy minél jobb anyagi háttérrel rendelkezik egy család, annál könnyebben boldogul. Ma divatos megoldás a hitel felvétele a fent említett esetekben, de míg ez esetben sokszor a dupláját fizetjük vissza a szükséges összegnek, egy jól tervezett takarékoskodással lehet, hogy csak a felébe fog kerülni.
Nyugat-Európában és a tengerentúlon a szülők egy dologra szinte minden esetben elindítanak egy megtakarítási programot, mégpedig gyermekeik jövőbeli tanulmányaira. Nem véletlen, hiszen a jobb egyetemek tandíja például az USA-ban bizony a 35-40 ezer dollárt is eléri, amit még a magyarországihoz képest lényegesen jobb anyagi színvonalon élő amerikai szülők sem tudnak előteremteni egyik napról a másikra. Pénzügyi szakemberek, kimondottan erre a célra fejlesztett internetes portálok -, mint a savingforcollege.com vagy a collage-savings.com - állnak rendelkezésre, hogy a papák, mamák elképzeléseit számokra konvertálva segítsék a hosszú évekre szóló kalkulálást.
Az Európai Unióhoz való csatlakozással gyakorlatilag teljesen megnyílt a lehetőség arra, hogy egy magyar diák akár Cambridge-ben vagy Oxfordban folytassa tanulmányait. Ma persze ez még szinte elképzelhetetlen, de vajon 15-20 év múlva képes lesz-e mindehhez egy magyar család megteremteni az anyagi feltételeket?
Magyarországi viszonylatban is komoly számokkal szembesülhetünk, melyek nagy része ma még az állami költségvetésben jelentkezik - de egyre határozottabb jelek, sőt konkrét intézkedések jelzik: már nem sokáig. A legnépszerűbb egyetemi képzések (mérnök, jogász, orvos) költségei nem ritkán elérik a 4 millió forintot, és ha ez az összeg a családi kasszát terheli, számos fiatal esetében - az eddig megszokott pénzügyi gondolkodás mellett - még csak szóba sem jöhetnek felsőfokú tanulmányok.
Mielőtt bárki is lemondana terveiről, jöjjön a megígért kalkuláció! Válasszunk egy viszonylag konzervatív befektetési formát - feltételezzük, hogy senki sem csemetéje jövőjével kíván hazardírozni -, számoljunk évi 6 százalékos hozammal. Ha a gyermek születésekor elindítjuk a megtakarítási programot, 20 éves futamidővel és 125000 forint éves díjjal (havonta valamivel több mint 10000 forinttal) számolva a végösszeg 4874091 forint. Ma már olyan korszerű megoldások is léteznek a piacon, hogy a befizetett éves díj 20 százaléka személyi jövedelemadónkból levonható, ha pedig ezt a nem elenyésző összeget évről évre visszaforgatjuk a befektetésbe, 6 274 653 forintot kapunk kézhez a tartam lejártakor. Mindemellett vészhelyzet esetén egyéb, igen nagy összegű szolgáltatásban is részesülhetünk. Viszont ha a múlt heti példánkban szereplő abszolút reális 12 százalékos hozammal számolunk, és az adókedvezményt ugyancsak beforgatjuk, az említett összeg rögtön 12 millióra ugrik.
Lehetőség van arra is, hogy a pénzt ne egy összegben fizessék ki, hanem havi fix járadékként legyen folyósítva, így esetünkben mondjuk egy 5 éves egyetemi időszak alatt az első kalkuláció alapján 107942 forint landolhat minden hónapban éppen felnőtté váló gyermekünk bankszámláján. Ha 10-15-20 évben gondolkodunk, ne feledkezzünk el a várható valutaváltásról, tehát célszerű mindjárt euróban elindítani a programot, így máris kizártunk egy nehezen kalkulálható kockázati tényezőt.