Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Áfa-bánya
Törvényváltozások pozitív előjellel

Jelentősen módosul, a szakértők szerint öszszességében kedvezőbb feltételeket biztosít a parlament által megszavazott új áfatörvény.

Kedvező változásnak számíthat az áfamentesség területe. Az új szabályozás értelmében 4 millióról 5 millió forintra emelkedik az alanyi adómentesség határa. Az éves bevallók számára 50 ezer, a negyedéves bevallók esetében 250 ezer, a havi bevallóknak pedig 1 millió forintnál lehetőség nyílik a visszatérítésre, sőt a göngyölítésre is. Jó hírnek számíthat, hogy már január 20-ától érvényesíteni lehet, tehát a 2007 decemberi összegeknél is van mód kedvezőbb eljárásra.
Szintén kedvező módosításnak számít a csoportos adóalanyiság bevezetése is. Ez a jogilag független vállalkozások számára lehetőség, amelyek egymás között áfamentesen cserélhetnek árut vagy szolgáltatást, az adóhivatal felé viszont egységes adóbevallást készíthetnek, vallhatnak be áfát, illetve igényelhetik vissza.
A kis- és középvállalkozások számára előnyös lehet, hogy a 10 százalékos kedvezményes kulcs használatára jövőre már 50 millió forintos adóalapig lesz lehetőség, szemben a mostani 5 millió forinttal. Ennek feltétele azonban az, hogy a vállalkozás legalább egy foglalkoztatott után fizesse meg a minimálbér kétszeresének megfelelő járulékot, ne vegyen igénybe más adókedvezményeket, illetve legyen rendezett a munkaügyi viszonya. Jövőre duplájára nő a fejlesztési tartalékképzés határa, tehát a jelenlegi adózás előtti eredmény 25 százalék helyett 50 százalék lesz. A maximum 500 millió forintos tételre vonatkozó megkötés azonban megmarad. A különadóban 50 millió forintos árbevétel alatt megszűnik a feltöltési kötelezettség.
Jelentősen csökken jövőre a lakásértékesítés adómentes határideje. Eddig 15 évig az ingatlan tulajdonosának kellett lenni ahhoz, hogy értékesítése esetén mentes legyen a 25 százalékos adó fizetésétől. Jövőre elegendő öt évnek eltelnie ehhez a kedvezményhez. Az adófizetési kötelezettség évről évre csökken, az ötödik évre nulla lesz.
Abban az esetben viszont, ha valaki üzletszerűen ad-vesz ingatlant, vonatkozik rá az áfafizetési kötelezettség. Ha sorozatjelleggel értékesít, tehát két éven belül háromnál több lakást ad el, még adómentesnek számít, de a negyedik értékesítésekor már áfát kell fizetnie. Szintén áfát kell fizetni az építési telkek, illetve az új ingatlanok vásárlása esetén.
Nem változnak a személyi jövedelemadó vonatkozásában az adókulcsok, sem a sávhatárok. Marad 18 százalék az adójóváírás mértéke, havi maximuma azonban 9 ezer helyett 11 ezer 340 forint lesz, mindez évi 1 millió 250 ezer és 2 millió 762 ezer forint között lehetséges. Ezzel párhuzamosan viszont megszűnik a jelenlegi kiegészítő adójóváírás. Emelkedik jövőre a természetbeni juttatások adómentes határa: a melegétel-utalványok esetében 10-ről 12 ezer, a hidegutalványok esetében pedig 5 ezerről 6 ezer forintra. Változás lesz jövőre az iskolakezdési támogatás mértékében. Amíg az idén fix 20 ezer forint, addig jövőre a minimálbér 30 százaléka, ami hozzávetőleg 21 ezer forintos összegnek felel meg.