Vissza a tartalomjegyzékhez

Márványi Péter
Erdélyi egymegegy
Egymás ellenében verseng a két magyar jelölt a romániai EP-választásokon

A romániai magyar választási matematika egyik lehetséges képlete: 1+1=0. Vagyis a függetlenként induló Tőkés László ugyanúgy nem jut be az Európai Parlamentbe, mint az RMDSZ listavezetője, Frunda György. Papíron még bármi lehet: ha valamennyi magyar voksol, Tőkés és még két szövetségi jelölt is eljuthat Brüsszelbe, de arra, hogy a romániai magyarok egy emberként elmenjenek szavazni, sok éve nem volt példa. Most talán még kisebb lesz a szavazókedv, főképp azért, mert ez alkalommal egymás ellen induló magyarok közül kell választani.


Markó Béla

A jelek szerint a politizálódó elit alatt (ott még) nem oszlik egyértelműen kétfelé a magyar közösség: egyformán fontos Tőkés keménysége és Markó Béla, az RMDSZ elnökének racionalitása. Amit leginkább nem szeretnek, az a konfliktusuk. Tőkés a kisebbségi létükben valóban sokszor bántott közösség érzelmeit fejezi ki, míg Markó Béla, Frunda és a többi RMDSZ-es a hétköznapok történéseire igyekszik lefordítani a küzdelmeiket, székelyföldi utak rendbetételére, beruházásokra és munkahelyekre, az elmaradott vidékek felzárkóztatására, gazdaságra és uniós habitusra, a Székelyföldre kényszerített felosztás helyett új, egységes fejlesztési régióra, hogy a magyarlakta területeknek is legyen esélye a források megszerzésére.
Tőkés mondandója inkább épül a sértettségre és a csodavárásra: ha ő kerül Brüsszelbe, a forradalom adta tekintélye és hiteles hírneve révén kiharcolja majd az autonómiát, az pedig mindent megold, lesz életszínvonal és nyelvi-kulturális virágzás, kis magyar élet a román tenger közepén. De a csodavárás és a racionalitás nagyon is jól megfér egyetlen személyben is, aki mondjuk egyfelől komoly üzletember, közben pedig magyarságában valóban sértett, indulatosan nemzeti érzelmű székely. Benne ez a kétfajta habitus nem válik szét, de most azt akarják tőle a politikusok, hogy válasszon köztük.
Az RMDSZ elitje része nemcsak a magyarság, hanem Románia elitjének is, az óriásplakátok gazdag kampány képzetét keltik, Tőkés meg plebejusként küzd, sűrűn hangoztatva, mennyivel kisebb az eszköztára, mint az RMDSZ-nek. A sikertelen listaállítási tárgyalások egyetlen pozitív döntése a negatív kampány elkerülése volt, de most már mindkét fél teli szájjal szidja a másikat. Tőkés a maga hiteles mivoltát eddig is az RMDSZ ellenében statuálta. Az, hogy a szövetség megalkuvó, úgy politizál, mint a kommunista Magyar Népi Szövetség a világháború után, hogy kiszolgálja a román érdekeket és elárulja a magyar nemzetet - nos, mindez a püspök értelmezésében nem negatív kampány, hanem csak ténymegállapítások sorozata.
Egy másik fontos pszichés eleme a püspök kampányának, hogy ő az áldozat: román oldalról is őt támadják, meg a kollaboráns magyarok is. Attól a pillanattól kezdve, hogy jelölt lett, egyfolytában választási csalással vádolja - nem a romániai hatóságokat, hanem kifejezetten az RMDSZ-t, ama feltevésre alapozva, hogy ha a szövetségnek módjában áll, mert benne van a kormányban, akkor végre is hajtja a csalást. De ennek a nagyon konzekvensen hangoztatott szövegnek nem csak a romantikus áldozati szerep a lényege: a választási csalás vádja ahhoz is kell, ha netán akkor kényszerül magyarázkodni a püspök, ha nem jön össze az ő bejutásához szükséges szavazatszám sem. Vagyis ha győz, akkor az RMDSZ-szel szemben győz, ha veszít, akkor az RMDSZ alantas machinációinak áldozata.


Orbán Viktor és Németh Zsolt Tőkés László mellett kampányolnak
Fotók: Demecs Zsolt

Ez magyar részről a világ legelkeserítőbb kampánya, már a voksolás előtt a vereségről szól: nem arról, ki győz, hanem hogy kinek kell majd vállalnia a történelmi felelősséget a kudarcért. Az RMDSZ-es oldal az első napokban valóban főképp európai ügyekről beszélt. Ám Markó „Új Honfoglalás” koncepciója, amely szerint a romániai magyaroknak vissza kell venniük elvett autonómiájukat, elkobzott vagyonukat, főképp román körökben verte ki a biztosítékot. De a szövetségi oldalnál is csakhamar elszakadt a cérna. Tőkés démonizálása épp annak mentén zajlik, hogy a bajkeverő püspök kicsinyes érdekek szolgálatában bontja meg a magyar egységet, és ezzel veszélyezteti a romániai magyarok esélyeit nem egyszerűen az európai törvényhozói helyek megszerzésére, hanem arra, hogy a magyar kisebbség bármilyen uniós és majdan hazai parlamenti fórumon képes legyen hangját hallatni az őt érintő ügyekben. Kétségtelen, a püspök testvére, Tőkés András marosvásárhelyi politikus ki is mondta, hogy a választások legnagyobb kérdése nem az, hogy bejut-e Tőkés László az Európai Parlamentbe, hanem hogy legyőzi-e az ellenzéki oldal az RMDSZ-t, mert „a demokrácia minden áldozatot megér”.
A történet innentől inkább már a 2008-as romániai parlamenti választásokról szól. Tőkésék nyilatkozataiban érezhető, hogy ott és akkor már tényleg nem vállalható a kiesés kockázata, a mostani megmérettetés tétje az, hogy az akkor végképp elkerülhetetlen megegyezéshez melyik oldalnak lesznek erősebb pozíciói. Orbán Viktor ismételt jelenléte Tőkés kampányában ugyancsak más tétre utal: az RMDSZ, illetve annak 1993 óta regnáló vezérkara mindig is komoly akadálya volt annak a régi fideszes víziónak, miszerint sorakozzon fel mögötte egységesen az egész Kárpát-medence magyarsága, kivédhetetlen nyomást gyakorolva az anyaországi politikumra.
A román pártok részéről közben beállt a „szokásos” gyakorlat, az RMDSZ szövetségesét, a liberálisokat kivéve mindegyik román politikai erő szavazatnövelő csodaszerként használja a magyarok elleni kirohanást: ha nincs plusz kampányidő, akkor is lehet szerepelni a tévében, ha alkalom adódik sajtótájékoztatóra, a nemzetállamot veszélyeztető irredenta megnyilvánulások elítélésére. Az államfőnek sikerült plusz egy referendumot kiharcolnia a választási rendszerről az EP-választások napjára: Basescu ettől nemcsak azt reméli, hogy a népszavazás örvén alkotmányos korlátai ellenére szabadon kampányolhat a vele szövetséges pártok mellett, hanem hogy a népszavazás még jobban megmozgatja az embereket, mint az amúgy mindenütt elég alacsony részvétellel zajló EP-voksolás. Márpedig mennél többen mennek szavazni az elnök által feltüzelt románok, annál nagyobb számban kellene voksolniuk a magyaroknak is a sikerhez.
Basescu számára ez lesz a főpróba a jövő évi nagy előadáshoz, akkor alakul majd ki reményei szerint az őt támogató abszolút többségű koalíció, amely később megszavazza a centralista elnöki rendszerhez szükséges alkotmánymódosításokat. Az elnökkel szemben álló liberálisok az életükért küzdenek, csakúgy, mint az olyan kisebb pártok, mint például az RMDSZ vagy a Nagy Románia Párt, amelyeknek az eltűnését az államfő valószínűnek és kívánatosnak tartja. A legnagyobb ellenzéki erő, a Szociáldemokrata Párt nyilván az EP-választások eredményeitől teszi függővé, behódoljon-e Basescu demokratáinak, vagy tovább vállalja az ellenállást a liberálisokkal szövetségben. A román pártok kampányában talán a magyarokénál is ritkábban esik szó Európáról, nemcsak a belharcok miatt: az, hogy az unióban mi történik, sokkal kevésbé fontos Romániában, mióta Románia bejutott az unióba.