Bár a Fidesz egyértelműen politikai kérdéssé tette a tandíjat, a felszín
alatt egy érdekes filozófiai vita is meghúzódik: vajon közjó-e a felsőoktatás,
és mint ilyen, az állam köteles finanszírozni, avagy a felsőoktatást
igénybevevők a saját jövőjüket építik, azaz magánbefektetésről van szó, ezért
teljesen természetes, hogy hozzá kell járulniuk a képzés költségeihez?
A tandíjként emlegetett fejlesztési részhozzájárulás (fer) talán legnagyobb
újítása, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően a felvételkor nem dől el
véglegesen, hogy a tanuló államilag finanszírozott vagy költségtérítéses
képzésre szerez jogot, hanem a tanulmányok folytatása közben is változhat a
finanszírozás módja. A 2008-ban bevezetendő díjat az egyetemek és főiskolák
akkor másodéves hallgatóinak kell majd először fizetniük, és ehhez alkalmazkodik
majd a következő évek gyakorlata is: az első évben még nem, de a másodiktól már
kell fizetni tandíjat, mégpedig az addig elért eredmények alapján. A diákok
legjobban teljesítő 15 százaléka ugyanis mentesül a fizetés alól, sőt, ők
ösztöndíjat is kapnak.
Igen, nem, igen, de
A felsőoktatás szereplői eltérően közelítik meg a kérdést. A legegyszerűbb az
állami felsőoktatási intézményeket tömörítő bizottság, a Magyar Rektori
Konferencia álláspontja: „a bizottság helyesnek tartja, hogy a képzés
költségeihez azok is hozzájáruljanak, akik annak hasznából részesülnek” - áll
közleményükben. És innen kezdődnek a bonyodalmak: a diákokat képviselő Hallgatói
Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint alanyi jogon jár a
felsőoktatás mindenkinek; a kormány szerint csak az ne fizessen, aki elég jól
teljesít; a Fidesz pedig a jövő évi népszavazás keretében teljesen eltörölné a
fert, azaz a tandíjat.
A HÖOK arra hivatkozik, hogy az állami támogatással diplomát szerzett dolgozók
majd a társadalmat szolgálják, valamint figyelmeztet, így a rossz anyagi
háttérrel rendelkezők ezentúl meg sem próbálnak majd a felsőoktatásba bekerülni
a tandíj miatt, a szakadék pedig tovább mélyülne a társadalmi rétegek között.
Bár a hallgatók hajlandónak látszanak kompromisszumra jutni az oktatási tárcával
(decemberig tartó találkozássorozaton egyeztetnek, s már egyértelmű, hogy
elfogadják a részhozzájárulás valamilyen formáját), a hasonló véleményen lévő
Fidesz sokkal határozottabban foglal állást. Sió László, a párt szakértője, az
Orbán-kormány oktatási államtitkára úgy nyilatkozott a Heteknek, hogy a tandíj
mellett érvelők álláspontjával szemben - miszerint annak kell fizetnie, akinek
majd hasznot hoz a diploma - „a valóság az, hogy a tanulás támogatása
valamennyiünk érdeke, hiszen a diplomások több adót fizetnek, valamint kisebb a
kockázata, hogy munkanélkülivé válnak, és segélyekre szorulnak a későbbiekben”.
Sió László
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium részéről a Heteknek nyilatkozó Manherz
Károly (az ELTE BTK korábbi dékánja) viszont teljesen más oldalról közelíti meg
a helyzetet. A felsőoktatási és tudományos szakállamtitkár leszögezte, hogy nem
tandíjról, hanem részhozzájárulásról van szó, ami egyedül a diákok ösztönzésére
irányul, hiszen a központi költségvetést egyetlen fillérrel sem érinti, és a
teljes képzési költségnek csupán tíz százalékát teszi ki. „Nem finanszírozási
pótlékra épül tehát a koncepció, hanem az intézmények és a körülmények
javítására.” A HÖOK-kal való egyeztetéssel kapcsolatban a szakállamtitkár
elmondta, hogy három dologban már mindenképpen egyetértenek a hallgatók
képviselőivel: egyrészt, hogy szükség van képzési hozzájárulásra, másodrészt,
hogy ennek különböző mértékűnek kell lennie az alap-, valamint a
mesterképzésben, végül pedig abban, hogy a fer felhasználásánál
minőségfejlesztési, ösztönzési szempontokat kell elsősorban figyelembe venni.
Arra a kérdésre, hogy mit tesz a kormány, ha a Fidesz népszavazása eltörli a
tandíjat, Manherz azt mondta: erre az esetre is készülnek: egy, a hallgatói
rendszeren belül működő hozzájárulási rendszer jogi feltételeinek kidolgozása is
a lehetőségek között szerepel, ami akár ugyanezen a néven is bevezetésre
kerülhet. „Természetesen ez a pénz is ösztöndíjakra és intézményfejlesztésre
fordítódna, de előbb várjuk ki a népszavazás eredményét.”
Manherz Károly
Ócska cigaretta
A tandíjvita kapcsán egy tényező minden félnél megjelenik: a felsőoktatás
minősége. A tervezet szerint a befizetett összegek teljes egészében az oktatási
intézményeknél maradnának, és legkevesebb egyharmadát, legfeljebb felét
tanulmányi ösztöndíjra kellene fordítani - ösztönzésül a jobb teljesítményre. A
befolyt pénz a HÖOK szerint „elenyésző mértékű a központi költségvetés számára,
viszont a diákoknak nagy érvágást jelent”.
Kérdés, hogy valóban elviselhetetlen terheket tennének-e ezzel a tanulók
vállára. Szabó Zoltán, az országgyűlés oktatási bizottságának MSZP-s elnöke
szerint nem: „a tandíj naponta egy doboz cigi ára, ráadásul nem is a legjobb
minőségből” - mondta el kalkulációit egy szakkonferencián. Ezenkívül érdemes
belegondolni, hogy külföldön bevett gyakorlatnak számít, hogy az egyetemeken
tanuló diákok tanulás mellett munkát vállalnak azért, hogy ki tudják fizetni a
tandíjat.
Szabó Zoltán
A lapunk által megkérdezett, külföldön tanuló vagy tanult diákok elismerték,
hogy a diákmunkának esetenként sokkal jobban kialakult kultúrája van tőlünk
nyugatabbra, idehaza ugyanakkor sokkal körülményesebb megvalósítani a különböző
jogi procedúrák miatt, mégis, egy átlagos gyorséttermi 550 forintos órabérrel
számolva heti 4-5 órát kellene dolgozni az alapképzéses tandíjért. Csakhogy -
szól az egyetemisták véleménye - a felsőoktatás költsége nemcsak a bevezetendő
tandíjból, hanem jegyzetek és tankönyvek, (vidékiek esetében még az utazás) és
lakhatás költségeiből tevődik össze.