Vissza a tartalomjegyzékhez

Szlazsánszky Ferenc
Gyurcsány és az istenadta nép

Na végre, Gyurcsány is az emberek közé merészkedik - gondoltuk, amikor megérkezett a Falu hete című miniszterelnöki országjáró turné meghívója.


Fotók: MTI

„Le a diktátorral, éljen a demokrácia!” - kiabálja egy férfi, s közben az egybegyűlteket filmezi.
A bejárat előtt bigband játszik, a teremben kétszázan, az utcán harmincan várakozunk. A miniszterelnök érkezik hamarosan, a Falu Hete nevű program első állomására, Tápiógyörgyére.
„Rántsunk össze egy fogadóbizottságot!” A píáros hölgy éppen idejében intézkedik, mert befut a miniszterelnöki mikrobusz.
„Egy órája várok magára” - furakszik előre egy idős néni, Gyurcsány ránéz, majd kivágja magát: „Mondtam, hogy csak háromra jövök, angyalom” - s a fotósok örömére ad két puszit idős rajongójának.
Talán a spanyol nyaralás nyomait őrzi még a napbarnított arc. Mármint Gyurcsányé, aki most az előtérben kóstol kolbászt, csalamádét, s közben mindenkihez van egy-két szava. A pálinkát sem illik visszautasítani. A stampedlire jutó vakuvillanások száma Guinness-rekord-gyanús, mellesleg azt is megtudjuk, a miniszterelnök szereti a pálinkát.
A vidékfejlesztési irodában vagyunk, a meghívottak vidékfejlesztési szakemberek, pályázatírók, helyi vezetők. Plusz sajtó.
Gyurcsány szól. Fontos a pénz, de a pénznél is fontosabb egy helyi közösség - a polgármester és munkatársai, a plébános, a kocsmáros -, amely nem nyugszik bele a kudarcba. Mert a miniszterelnök úgy tapasztalta, vannak települések, ahol előremennek a dolgok, és vannak olyanok, ahol nem. Tápiógyörgye, ez a 3816 lakossal, 1281 lakással, 31 kilométer aszfaltozott úttal és 640 gépjármű-tulajdonossal rendelkező falu az előbbi halmazt erősíti: tavaly például elnyerte a legvilágosabb település büszke címet. (Itt egy kissé elbizonytalanodik a tudósító: mivel mérik a világosságot? Később aztán kiderül: nem a világos, hanem a virágos kategóriában nyertek. Így már világos.)
Szükséges pályázni - ismét a miniszterelnököt halljuk -, de ez már a folyamat vége. Az eleje arról szól, hogy vannak-e víziók, tudják-e a helyiek, hogy mit akarnak tenni a településükért.
Később úgy tűnik, mégiscsak a pénz a fontosabb, Gyurcsány legalábbis azt mondja, a legnagyobb kérdés, hogy miből éljünk, hogy vannak-e munkahelyek.
A vidékfejlesztés kifejezés utótagjáról megtudhatjuk, hogy az nem növelést jelent, hanem változást. Nem világos, kiről gondolja a miniszterelnök, hogy nem érti, mindenesetre példákat sorol, hogyaszongya régen jött a jegesember, ma meg már nem jön, mert mindenkinek van hűtőszekrénye. Arról nem is beszélve, hogy régen táviratot küldtünk, ma viszont SMS-t vagy e-mailt. Szóval, ilyen a változás. (Ilyen is.)
Nem sokkal később kiderül, a pénz nem fontos, hanem a legfontosabb, ugyanis történelmi lehetőség előtt állunk: „elképesztő mennyiségű” pénzt „találhatnak” azok, akik jól pályáznak. (Szolgálati közlemény: A napokban került fel a netre a Kéne együttes legújabb videoklipje Free Cuslág! címmel.)
Gyurcsány ma este nem akar politizálni.
De!
Azt azért elmondaná: nagy baj, hogy egyesek már előre el akarják venni az emberek kedvét, hogy a legocsmányabb gyanú árnya vetüljön az egészre. Mármint az uniós források lehívására, elköltésére. Persze mindent meg kell tenni - és meg is tesznek - azért, hogy minden ellenőrizhető legyen, hiszen ez a pénz „nem a miénk”, hanem az embereké.
„Mára százöt vidékfejlesztési közösség alakult meg a Leader program nyomán. Miközben idefelé jöttünk, újságírók hívtak, említettem nekik a Leader programot. Fogalmuk sem volt róla, mi az” - mondja a miniszterelnök, mi pedig nem tehetünk mást, mint hogy lesütött szemmel, piruló arccal idemásolunk néhány mondatot a Leader programból. (Miniszterelnök úr! Az egész szakma nevében elnézését kérjük tájékozatlanságunk miatt! Többé nem fordul elő!)

A LEADER, az Európai Unió vidékfejlesztési programja a kilencvenes években indult azzal a céllal, hogy egy-egy térség kihasználatlan adottságainak feltárásával a civil szervezetek, vállalkozók és önkormányzatok összefogásával létrejövő helyi közösségek az általuk kidolgozott fejlesztési terv megvalósításával segítsék elő az adott térség fejlődését. Az akciótervekkel pályázó, nyertes közösségek az EU-tól lehívható pénzek felhasználásáról helyben, maguk dönthetnek a legjobb belátásuk szerint. Magyarországon 2005-ben indult el a program.

Nem a visszavágás motivál, de meg kell említeni: a miniszterelnök sem teljesen felkészült: papír nélkül nem tudja elmondani, hogy Tápiógyörgye ötven pályázatot írt, ebből huszonnégyet nyert meg, összesen százmillió forint értékben. A százmillióból negyvenkettőt fordítottak a faluháza felújítására, ami bár nem teremt munkahelyet, viszont lélekemelő.
Fél óra elteltével egy államtitkár kap szót, aztán meglepetésre kiküldik a sajtó munkatársait a teremből. Sebaj, hatig legalább kényelmesen átérünk Rákóczifalvára, a turné következő állomására. Gondoltuk mi. Mert Szolnoktól olyan dugó van, hogy tizennyolccal bírunk haladni. Csak nem a tüntetők hada? - suhan át agyunkon, ám hamarosan kiderül, tévedtünk. Illetve nem egészen: a dugót baleset okozta, tüntetők viszont jelentős számban várakoznak a közösségi házzal szemben, a Mária-szobor előtt. Táblákat is hoztak: „Gyurcsány, meddig szívjátok még az ország vérét?” És hasonlók.

A tévéstábok is megérkeztek, a harminc-negyven tüntetőt filmezik, némelyik méltatlankodik, „majd minket mutatnak a tévében, mint a majmokat, mi?” „Na, azok vagyunk, hadd mutogassanak”, nyugtatja egy másik. Helyi emberek, nem szélsőjobbosok.
Gyurcsány testőrparancsnoka nem csak erős, de ravasz is: a bejárat elől a járdára terelteti a sajtó munkatársait, az úttestről felszedeti a bójákat. Mindenki, a tüntetők is azt hiszik, a konvojnak készít helyet, amely így éppen előttük fog leparkolni. Hát nem. Hiába kerepelnek, fújják sípjaikat szenvedélyesen, a páncélozott Volkswagen elsuhan előttük, és egy mellékutcába röpíti a híres vendéget. Gyurcsány mentesül a falu népével történő spontán találkozástól.
Kíváncsi lennék, vajon ugyanazt a szöveget mondja-e, mint délután. Sose tudjuk meg. Ugyanis két perccel a tanácskozóterembe történő bevonulás után közlik: a sajtó számára véget ért a rendezvény. Lehet menni elfele.
(A hetvenes évek jutnak eszembe, amikor Bruttyó elvtárs ellátogatott a lapaji Vörös Csillag MGTSZ-be az új hizlalda átadására, a Híradó pedig vágóképeket készíthetett az eseményről.)
De már csak ne autózzunk fölöslegesen kétszázötven kilométert! Ha nem hallgathatjuk a miniszterelnököt, hallgassuk meg a tüntetőket:
- Tudja, hogy lehet megélni 68 ezer forint nyugdíjból, miután 42 évet dolgoztam? Na ezért vagyok itt, mert nem tetszik.
Ki szervezte önöket ide?
- Senki, magamtól jöttem.
Milyen érdekes, hogy mindenkinél van síp.
- Otthon nem merek fütyülni, az aszszony nem engedi, ezért jöttem el.
Attila, egy másik tüntető azt mondja, hogy a barátja miatt van itt, akit a tavalyi tüntetésen úgy megvertek, hogy azóta sem épült fel:
- Magyarország miniszterelnökét eldugják az emberek elől.
Hol?
- Például itt. Csak a tizenegy órás hírekben sikerült bemondani, hogy a miniszterelnök úr Tápiógyörgyére, majd Rákóczifalvára látogat. Orbán Viktor hányszor nem tudott elmenni vidékre, mert félt, hogy megdobálják tojással?
Soha nem volt ilyen.
- Köszönöm, hogy ön mondta ki. Köszönöm!
De most nehogy azt mondja, hogy azért, mert ő a baloldal számára annyira szimpatikus volt!
- Nem azt mondom, hogy annyira szimpatikus volt, de ennyire ellenszenves nem volt.

Gyurcsány vidéken alszik, mi hazamegyünk, hogy aztán másnap fél tizenegyre az újabb állomásra, Hortobágyra érkezzünk, mert hogy a Miniszterelnöki Hivatal meghívója szerint ekkor kezdődik a program. Még jó, hogy indulás előtt felhívjuk a sajtóst, ugyanis kiderül: a miniszterelnök már túl van a reggeli lovagláson, a pálinkázáson, a lótenyésztőkkel folytatott megbeszélésen. A jelzett időpontban csak sajtótájékoztató lesz, és persze lehetőség fotók, vágóképek készítésére. Na, ehhez már öregnek érzem magam.