Vissza a Hetek archívum borítólapjára
XI. évfolyam, 44. szám, 2007. november 02

Arcok

Göndör Ottó
Barockos heavy metal
A Deep Purple-sztori

A Deep Purple brit hard rock együttest a heavy metal előfutárának tartják. Az elmúlt negyven évben világszerte több mint 100 millió albumot adtak el. Viszontagságos, olykor feszültségekkel teli pályafutásuk ellenére minden korosztály a mai napig „menőnek” tartja őket. Magyarországra idén hetedik alkalommal látogatnak el.


Belföld

Hazafi Zsolt
Felejteni tékozlás
Felértékelődik a nemzeti identitás és kultúra szerepe

A helyzet kilátástalannak tűnik, a politikai elit a saját alkalmatlanságáról állít ki bizonyítványt azzal, hogy képtelen a kompromisszumra - állítja Schmidt Mária az október 23-án is tetten ért általános megosztottságot felszámolni nem tudó vezetői garnitúrával kapcsolatban. A Terror Háza Múzeum főigazgatója - Orbán Viktor egykori tanácsadója - úgy véli: a kormány erejéből már csak a túlélésért folytatott harcra futja, miközben tömegek váltak apatikussá, nemzeti ünnepeink pedig sok mindenről szólnak - csak éppen az összetartozás öröméről, a közös büszkeségről és az emelkedettségről nem.


Munkatársunktól
Az SZDSZ jobbra indexel, de balra előz
Az utolsó utáni figyelmeztetés

„Három lehetőség előtt állunk: a pártelnök lecseréli a pártelitet, vagy a pártelit cseréli le a miniszterelnököt, vagy megtanulunk együtt dolgozni” - foglalta össze egy résztvevő az MSZP legutóbbi, múlt hét szerdai maratoni elnökségi ülésének lényegét.


Munkatársunktól
Őszinteségi rohamot kapott Szanyi Tibor, aki szerint elképzelhető a nagykoalíció

Szanyi Tibor, a Medgyessy- és az első Gyurcsány- kormányban is politikai államtitkári pozíciót betöltő politikus egy egyetemistáknak tartott konferencián arról beszélt a lex Mol kapcsán, hogy az csak látszólag nem korrupció.


Szobota Zoltán
Megtáltosodtak
Mitől támad fel a rendőrség?

Vajon minek köszönhető a magyar rendőrség evolúciós ugrása, hiszen egy évvel ezelőtti önmagához képest látványos fejlődésen ment keresztül az állomány? Ha anyagi és erkölcsi megbecsülésük még várat is magára, eszközeik és technikáik legalább megközelítették az európai színvonalat. Szakértők szerint azonban a rendszerváltás óta hiányzik a fegyveres testülettel kapcsolatos fundamentális kérdések tisztázása.


Bagyarik Cecília, Vígh Gábor
Teheneket a Merci elé
A tőke kacifántos útja az egészségügyben

Nincs végleges egyezség számos fontos részletkérdésben a szocialisták és a liberálisok között, de taktikai okokból (hogy ne csússzanak ki az időből) kedden beterjesztették a parlament elé az egészségügyi finanszírozás reformjáról szóló törvényjavaslatot. Havas Szófia, a szocialisták egészségpolitikusa a Heteknek kifejtette: ha az SZDSZ nem megy bele számos általuk követelt módosításba, akkor ő és több társa nem szavazza meg az új törvényt. A koalíción belüli hangulatot jól tükrözi a politikus azon megjegyzése, miszerint furcsa lenne, ha egy csupán egyszázalékos párt véleménye számítana leginkább egy ilyen fontos, a társadalmat súlyosan érintő kérdésben.


Életmód

Bagyarik Cecília
Népbetegség az alvászavar
Altatódal helyett képernyő

Bárkivel előfordul, hogy nehezen alszik el egy-egy zaklatottabb nap után, vagy éjszaka többször felriad egy stresszesebb időszakban. Viszont egyre többen vannak olyanok, akiknél kóros problémává válik az álmatlanság vagy az állandó álmosság. A különböző alvászavarok a lakosság harmadát érintik, ennek ellenére a legelhanyagoltabb egészségügyi bajok közé tartoznak. A társadalmi méreteket öltő álmatlanság ma már civilizációs probléma, amely a gyerekeket sem kíméli, s amelynek okait máig kutatják az orvosok.


Fókusz

A magyar mítosz
Miért világszám a Pál utcai fiúk?

„Néhány évvel ezelőtt, egy fogadáson találkoztam a japán császárnéval, aki azt mondta, gyerekkorának kedvenc olvasmánya A Pál utcai fiúk volt, és biztos benne, hogy a magyarok mind olyanok, mint ők” - írja Békés Pál író az üzenő falon, A Pál utcai fiúk című regény nemrég megnyílt emlékkiállításán. Úgy tűnik, nem a Nobel-díjas nagyságok, nem a művészóriások a legismertebb magyarok a világban, hanem Boka és Nemecsek. Kerek száz éve, hogy a Pál utcai fiúk története napvilágot látott, hogy szinte azon nyomban nemzeti mítoszunk részévé váljon.


Mai hírességek A Pál utcai fiúkról
Tovább a cikkhez >>>

Háttér

Hubert József
Homályzónák
Hatékony módszer a feketegazdaság ellen

A legóvatosabb becslések szerint is 500 milliárd forint adókiesést okoz a feketegazdaság hazánkban. Ehhez minden szakértő szerint hozzájárul az is, hogy ma nem kevesebb, mint 55 különböző adó- és illetéknemet ismer az adótörvény. Átlagos helyzetben egy vállalatra körülbelül 5000 szabály vonatkozik, és a folyamatok nem az adórendszer egyszerűsödése irányába mutatnak: 11 adófajta ugyanis az elmúlt négy év terméke. A feketegazdaság kifehérítéséhez szükség lenne a magyar adórendszer reformjára is - hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaságnak a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott konferenciáján. A feketegazdaság a legóvatosabb KSH-becslések szerint 2005-ben 500 milliárd adókiesést okozott az országnak, ám az óvatosság sok szakértő szerint túlzó, szerintük a valóság ennek a számnak akár három-négyszerese is lehet. A feketegazdaság valójában mérhetetlen, nem véletlen, hogy az angolul csak „non observed economy” (nem megfigyelt gazdaság) néven eufemizált jelenségről szóló szakirodalmi könyvek ma már könyvtárakat töltenek meg. A számoknál maradva: a magyar GDP körülbelül 12 százaléka származik a zavarosból. Akármilyen hihetetlen, a nemzetközi standardok alapján a prostitúció, drogkereskedelem vagy a számla nélkül forgalmazott termékek egy része - becslés útján, de mégis - éppen úgy a bruttó hazai termék részévé válik, mint a krumplitermesztőnél vett burgonya vagy a fodrásznál megfizetett hajvágás.


Hit és értékek

Peremiczky Szilvia
Kávéházi vélemények
Baloldali babonák és a Közel-Kelet

Megfelelő háttértudás hiányában az értelmiség állásfoglalásai nagyképű okoskodásokká torzulhatnak, s minden jóindulat ellenére félrevezetik a közvéleményt. Jól példázza ezt két, közelmúltban megjelent könyv az izraeli-arab konfliktusról, amelyek szerzői - különböző mértékben ugyan - ráolvasással, leegyszerűsítéssel akarják ráerőltetni nézőpontjukat a valóságra.


Hetek-összeállítás
Franco boldog papjai

Utcai verekedés tört ki Rómában az egyik templom előtt, miután XVI. Benedek pápa bejelentette, hogy boldoggá avatott 498 papot és apácát, akiket a polgárháború éveiben öltek meg. A konfliktus oka az volt, hogy baloldali tiltakozók kifogásolták a pápa döntését, amellyel kizárólag francóista egyházi személyeket részesített az egyházi elismerésben.


Interjú

Tihanyi Péter
Hova repült a boldogság?
Kopp Mária egyetemi tanár, magatartás-kutató mentális állapotunk okairól


Külföld

Hechs László
Háborúra készül Amerika
Erősödő retorika, intenzív katonai tervezés Irán ellen

Lebombázza-e Amerika Iránt? - tette fel címoldalán a kérdést a Sunday Times. A brit lap szerint az utóbbi hetekben felerősödött a retorika, és szigorodtak a szankciók is, miközben a katonai tervezés sokkal részletezettebb. Az elemzők azt várják, hogy George W. Bush nem akarja megoldatlan örökségként az utódjára hagyni az iráni atomprogramot, de elismerik, a végső döntés az elnök kezében van.


Busa Viola
Tűzeső és ördögi szél
Megrázó történetek a kaliforniai katasztrófa túlélőitől

A Kaliforniában pusztító súlyos tűzvész megfékezése több napba telt, ám ehhez szükség volt arra is, hogy végre a természet is kedvezőbb feltételeket „diktáljon”. Bár maguk a számadatok is jól illusztrálják a helyzet komolyságát, a kegyetlen drámáról mégis emberközelibb képet kapunk, ha bepillantunk a természeti katasztrófákról szóló - már-már megszokottnak tűnő - képsorok mögé, ahol személyes tragédiák és küzdelmek zajlanak. A jó hír az, hogy a helybéliek optimizmusa töretlennek látszik: a legtöbben porrá égett otthonaik előtt állva, könnyeikkel küzdve mondják: „Visszajövünk, és újraépítjük.”


Kulcsár István
Haldokló glasznoszty
Putyin irányított demokráciájában nincs helye az újságíróknak

Oroszországban ma veszedelmesebb dolog újságírónak lenni, mint a Brezsnyev-korszakban volt. Akkor ugyanis a szamizdat kiadását vagy terjesztését meg lehetett úszni néhány év gulággal vagy pszichiátriai kényszergyógykezeléssel. 1993 óta viszont - a Nemzetközi Újságíró Szövetség adatai szerint - 289 újságíró vesztette életét Oroszországban, közülük több mint 80 közvetlenül az általa végzett újságírói tevékenység miatt.


Széchey Noémi
Megdolgoztatott jelöltek
Hosszú az út a Fehér Házig

Joseph Grandmaison amerikai választási szakértő szerint már februárban eldőlhet, hogy kik lesznek a két nagy párt jelöltjei a jövő évi amerikai elnökválasztáson. Az ismert elemző a Hetek kérdésére elmondta, hogy a George Bush megválasztásban nagy szerepet játszó mintegy 30 milliós evangéliumi keresztény választótábor most - mivel nincs egy mindenki által elfogadott, „felkent” jelöltjük a republikánus oldalon - érezhetően tanácstalan. Grandmaison szerint döntő lehet, hogy hányan maradnak közül otthon november 4-én. „Ha a liberálisnak tartott Rudoph Guiliani lesz a republikánus jelölt, még azt is elképzelhető, hogy egy saját, független jelöltet indítanak az elnökválasztáson” - mondta a szakértő.


Online

Stresszes Amerikaiak

Az amerikaiak egyharmada túlzóan stresszesnek érzi életét, és a felük érzi úgy, hogy az utóbbi öt évben nagyobb stressz közepette kell élnie, mint korábban - ismertette az Amerikai Pszichológusok Szövetsége (APA).


Csekkel várnak a temetőben

Különös módon szólított fel fizetésre embereket a Nógrád megyei Litke önkormányzata. A hivatalnokok a temető sírköveire egy kis tasakot akasztottak, amelyben a tájékoztatón kívül egy csekk lapult. Így figyelmeztették az elhunytak hozzátartozóit, hogy ideje rendezni a sírhely megváltását.


Megalázó adatgyűjtés

A Magyar Nemzet cikke szerint „megalázó feltételekhez” kötötték a biztonsági szervek a Magyar Állami Operaház énekeseinek fellépését azon a múlt hét keddi ünnepi gálán, amelyen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tartott beszédet.


Becsapott narancsszedők

Hazaszöktek azok a baranyai munkavállalók, akik narancsszedésre utaztak ki Spanyolországba három héttel ezelőtt. A négy férfi azért kényszerült erre, mert az ígért fizetésnek csak a töredékét kapták meg munkaadóiktól, akik ráadásul meg is fenyegették őket. A dolgozók jelentkeztek a rendőrségen, mert tudták, baj lehet abból, hogy kölcsönkapott bérautót használtak a haza-utazáshoz. A jármű nem áll körözés alatt, de felvetődhet a jármű önkényes elvételének lehetősége is.


Náci Németország: Volt Jó oldala?

Történészek szerint az, hogy a németek 25 százaléka még mindig talál pozitívumot a hitleri érában, egyrészt pszichológiai tényezőknek, másrészt annak tudható be, hogy a náci propagandagépezet igen gondosan belesulykolt bizonyos tévhiteket az akkor élőkbe.


Azt mondták
Tovább a cikkhez >>>

A hét fotója

Fotó: Maya Kruchankova


Nehezebb most vallásosnak lenni

A szabad világban nehezebb vallásosnak lenni, mint a kommunizmus idején volt - jelentette ki Csepregi András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Nyíregyházi Hittanárképző Tagozatának docense. 1980-tól napjainkig paradox módon nem sokat változott a vallásukat gyakorló emberek száma, 13-15 százalék volt akkor is és most is a havonta legalább egyszer templomba járók aránya.


Korlátozott IPHONe-eladások

Az Apple Inc. a jövőben nem fogad el készpénzt az iPhone-t vásárlóktól, és fejenként két készülékben korlátozza azok megvéte-lét, hogy gátat szabjon a továbbárusításokkal járó visszaéléseknek.


Gyökérkezelés a YouTube-on

Hatékony marketingeszközzé válhatnak az internetes videók. A szórakoztató videoklipekről híres YouTube oldalán néhány vállalkozó szellemű fogorvos olyan tájékoztató jellegű videókat tett közzé, amelyben gyökérkezelést és egyéb fogászati beavatkozásokat mutatnak be valódi pácienseket kezelve.


Chavez teljhatalommal építi a szocializmust

Caracasban egyetemi hallgatók ezrei tusakodtak kedden rendőrökkel és kormányt támogatókkal egy tüntetés során, ahol az alkotmány reformja ellen tiltakoztak, amely korlátlan időre lehetővé tenné Hugo Chavez elnök újraválasztását.


Szerepcsere a Ferihegyen

Vasárnap az utolsó SkyEurope-járat is elrepült Ferihegyről: a cég ígéretéhez híven, a veszteségek csökkenésének reményében felfüggesztette budapesti és krakkói bázisát. Ezzel egy időben Európa legnagyobb diszkont légitársasága, az ír Ryanair jelent meg a magyar piacon, melynek járataival a téli menetrendben hét célpont felé utazhatunk a „hagyományos” légitársaságokéinál jóval alacsonyabb áron. A Ryanair tervei között szerepel, hogy két éven belül a fapados piac első számú szereplőjévé váljon hazánkban is.


Számok

jelentkezett űrturistának. Kínában 6 férfi és 1 nő szeretne az Egyesült Államokból 2009-ben induló első kereskedelmi űrhajó utasa lenni. A Virgin Galactic űrhajójára 200 ezer dollárba kerül egy jegy.


Hová ne utazzunk?

A háborús övezetnek számító országok vezetik azt a rangsort, amely a turisták számára nem javallott, sőt egyenesen elkerülendő célállomásokat sorolja fel, mint például Irak, Afganisztán vagy Szomália.


Lőjön fel egy űrhajót

Három éven belül elkészülnek Robert Bigelow felfújható űrhoteljei, és a milliárdos vállalkozó már eddig is sikeresen fellőtt két felfújható hotelt. Egyelőre azonban nincs olyan jármű, amellyel fel lehetne szállítani a vendégeket.


Kolumbia a gerillák kereszttüzében

Kolumbiában újra elhatalmasodott az erőszakhullám, így az ország akut belbiztonsági és belpolitikai problémái ismét a nemzetközi figyelem középpontjába kerültek. A mostani atrocitások oka a választási kampány, mely alatt, hivatalos adatok szerint 29 embert öltek meg - feltételezhetően politikai okokból - a kolumbiai gerillák. Az áldozatok kivétel nélkül vezető posztra aspiráltak az október 28-ai önkormányzati választásokon.


Helikopteres szöktetés

Látványos módon szökött meg két elítélt a Brüsszel környéki Ittre börtönből cinkosaik elterelő hadmozdulatának köszönhetően: egy helikoptert kényszerítettek lezuhanásra le a börtön udvarára.


Riport

Sebestyén István
Miért lázadnak a vasutasok?
Antibakteriális intézkedésekre készül a kormány

Távolról sem jelentett milliárdos nagyságrendű megtakarítást az állam számára, hogy tavasszal 14 szárnyvonalon megszűnt a személyszállítás. A közlekedési tárca elszámította magát - állítja lapunknak nyilatkozva egy vasúti szakértő annak kapcsán, hogy a minisztérium újabb 38 szárnyvonalon szüntetné meg vagy adná önkormányzati működtetésbe a szolgáltatást. Az érintett települések vezetői tiltakoznak, a vasutas-szakszervezetek sztrájkolnak.


Rokob Tibor
A fogyatékosbrigád
Értelmet az életnek

Katalin szavát a születésekor kialakult idegrendszeri sérülése miatt nehezen érteni. Arcán azonban látni, hogy mennyire fontos számára a közösségi munka. A falun élő szülők halála után egy ideig testvére segítette az asszonyt, nemrégen azonban egy közeli városba költözött, ott neveli gyermekét. A rendszeres munkának is hála, önálló életvitelre képes, minden reggel busszal jár be munkahelyére. Riportunkban egy fogyatékosokkal foglalkozó cég meglepő történetét dolgozzuk fel.


Szlazsánszky Ferenc
Szakad-e a Magyar Gárda?
Kell egy csapat

Minden ellenkező híreszteléssel szemben a Magyar Gárda él és virul, vezetője pedig kifejezetten jó eredménynek tartja az „ellenséges” környezetben kivívott eredményeket.


Sport

Gazsó József
A Várhidi-dilemma
Kérdéses a szövetségi kapitány sorsa

Ugyan még két mérkőzése hátra van a magyar válogatottnak az idei versenynaptárból, de az utóbbi időkben a megszokottakkal ellentétben újra nem a pályán történtek szolgáltatják a fő témát a nemzeti csapat háza táján. Várhidi Péter szövetségi kapitánynak ugyanis lejár a szerződése az év végén, így kérdésessé vált, vajon folytathatja-e a manapság nagy népszerűségnek örvendő szakember a megkezdett munkát.


Szabadidő

A L ecsó és a patkánykereslet

Alaposan megnövelte a keresletet a patkányok iránt a brit kisállat-kereskedésekben a Disney legújabb rajzfilmje, a L’ecsó.


M. R.
RECEPT: Toszkán saláta

Hozzávalók: 30 dkg házikenyér (vagy más, rusztikusabb változat, pl. olívás kenyér), 4 nagyobb paradicsom, 1 lilahagyma, 1 gerezd fokhagyma, bazsalikom, olívaolaj, só, bors, (szardella, kapribogyó, olívabogyó).


Programajánló
Tovább a cikkhez >>>

Bécsi válásvásár

Nagy sikert aratott a múlt hét végén a világ első válásvására az osztrák fővárosban. A Bécs központjának egyik nagy szállodájában megrendezett kétnapos rendezvényt felkeresők ingyen tájékozódhattak az elvárható szolgáltatások teljes spektruma felől.


Tartalom

Tartalom
XI. évfolyam 44. szám - 2007. november 2.
Tovább a cikkhez >>>

Vélemény

Battán is megjelent a Magyar Gárda

Október 21-én, vasárnap este 8 óra 10 perckor kifelé jöttem a helyi Tescóból. A bejáratnál szembe találkoztam három „Magyar Gárda”-karszalaggal ellátott, feketemellényes, bőrfejű fiatalemberrel.


Vajon kinek az érdeke?

2007. október 25-én délután a következő SMS-t kaptam a Kuruc.infótól: „A taxisblokád évfordulóján, holnap (péntek) pontban reggel 8-tól lezárjuk az Erzsébet hidat vagy a Ferenciek terét. Bővebben a hírpotálunkon. Cselekedj!”


Köztisztasági csomag

Túl azon, hogy az országgyűlési képviselői és polgármesteri feladatokat nem lehet egy embernek lelkiismeretesen, a követelményeknek megfelelően egyszerre ellátni, azt a kérdést is fel kell vetni milyen demokráciát jelent ez számunkra?


Üzlet

Munkatársunktól
Áramütés
Drasztikus változást hoz az árverés

Januártól újabb jelentős energiaár-emelésre számíthatunk, az áram ára a napokban lezajlott árverést követően mára ugyan kirajzolódni látszik, a gáz viszonylatában még érhetnek meglepetések. Januártól a nagyfogyasztóknak akár 20-30 százalékkal is többet kell majd fizetniük az áramért, a lakosság terhe várhatóan „csupán” 10 százalékkal nő.


Holecz Erika
Egyre rosszabb adósok vagyunk

Megszorítások ide vagy oda, a lakosság továbbra is mohón veszi fel a hiteleket, ezzel együtt drámai módon emelkedik a banki adóslistán szereplők száma: 2002-höz képest a rossz adósok 200 ezres tábora - KHR feketelistája szerint - mára 420 ezerre duzzadt, 660 ezer mulasztással. Az utóbbi három hónapban 20 ezer fővel gyarapodott a BAR-listás tábor, a mulasztások száma pedig 60 ezerrel emelkedett ezen időszak alatt.


Major Nóra
A hét eseményei
Tovább a cikkhez >>>