Vissza a tartalomjegyzékhez


Számok

4 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzéremmel zárta a magyar válogatott a belgrádi kick-box világbajnokságot. Debreczeni Dezső élete hetedik vb-aranyát szerezte meg, ez eddig senkinek nem sikerült a sportág történelmében.

11207 fizetős napilap jelenik meg a világon jelenleg, számuk 2006-ban 3,46 százalékkal, 2002 óta 17,67 százalékkal emelkedett.
15 százalékos létszámleépítést eszközöl összesen ebben az évben a Magyar Telekom, ez 1800 főt jelent. Ez az elbocsátás 24 milliárd forint végkielégítéssel kapcsolatos ráfordítást igényel, míg az ez évi összes elbocsátás éves szinten 13 milliárd forint megtakarítást jelent.

3-4 milliárd forintos évi megtakarítás érhető el nemzetgazdasági szinten az 1 és 2 forintos pénzérmék bevonásával - közölte Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke hétfőn Budapesten. Az érmék 2008. márciusi kivonását az elnök a forgalomból való „kicsapódásuknak”, valamint a névértéküket meghaladó előállítási költségnek tulajdonítja.

800 ezernél is több rokkantnyugdíjas van Magyarországon a KSH adatai szerint.

73 ezer forint pluszt jelent jövőre a 13. havi nyugdíj. A nyugdíjminimum új összege 28460 forint lesz.

30 milliárd forinttal többet költ a családokra a kormány 2008-ban. Ezzel az emeléssel az ellátásokat szinten lehet tartani - mondta Lamperth Mónika szociális miniszter a parlamentben.

8 évnyi börtönbüntetésre ítélte a bíróság Banglades egyik leggazdagabb családját. Ahmed Akbar Sobhan, felesége, valamint három fiuk egyaránt 8 évet töltenek majd börtönben adócsalás miatt.

500 méteren át tolt maga előtt egy autót az InterCity Nagypeterdnél. Az autós a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre. A tűzoltók másfél órán át küzdöttek, hogy kiszabadítsák a roncsból azt a sofőrt, aki csodával határos módon túlélte a karambolt.