Vissza a tartalomjegyzékhez

Széchey Noémi
Izraeli légicsapás

Az izraeli kormány többnapos hallgatása után amerikai hivatalnokok a hét elején megerősítették, hogy az izraeli légierő gépei a múlt héten komoly támadást intéztek szíriai célpontok ellen.
Szíria a támadás miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordult, azzal vádolva Izraelt, hogy az súlyosan megsértette a szíriai légteret, míg az izraeli kormány többször is kitért az elől, hogy kommentálja az eseményeket.

Washingtoni forrás szerint a támadás feltételezett célpontjai azok a fegyverkészletek lehettek, amelyeket Irán juttat el Szírián keresztül Libanonba, a Hezbollah terrorszervezet számára. Ismeretes, hogy a 2006-os libanoni háborúban Izraelt meglepetésként érte, hogy a Hezbollah milyen sok és jó minőségű fegyverrel rendelkezik. Izrael emiatt többször - mindeddig hiába - kérte az ENSZ segítségét az Iránból Szírián át érkező fegyverszállítmányok leállításához.
A másik lehetőség, hogy - izraeli feltételezés szerint - Szíria nukleáris berendezésekkel rendelkezhet, melyeket az atomarzenálját felszámoló Észak-Koreától vehet át iráni közreműködéssel. „Izraeli vélemények szerint Észak-Korea Iránnak és Szíriának adja el feleslegessé vált nukleáris eszközeit” - nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő amerikai hivatalnok, akinek arról azonban nincs tudomása, hogy az izraeli légicsapás igazolta volna a feltételezést.
Nem hagyható ki azonban az a lehetőség sem, hogy Izrael a szíriai légvédelmi rendszert teszteli, miközben útvonalat keres magának Irán felé egy esetleges támadás előkészítése jegyében.
Szíria és Izrael között 2000-ben szakadtak meg a Golán fennsík sorsáról szóló hivatalos béketárgyalások, a két ország között azonban a tavaly nyári libanoni háború óta különösen feszült a viszony, így kérdéses, hogy Szíria túllép-e az eseményeken, vagy esetleg a katonai megtorlást választja.
Emellett a hét elején a Gázai övezetből indított egyik legsúlyosabb rakétatámadás érte Izraelt, mely során közel hetven izraeli katona sérült meg. Így kedd este súlyos feszültségekkel köszöntött be Izraelben a zsidó újév.