Vissza a tartalomjegyzékhez

Grüll Tibor, Morvay Péter
Barbár pusztítás Jeruzsálemben

Alig egy héttel azt követően, hogy a világsajtót bejárta a hír, miszerint a jeruzsálemi Templom-hegyen felszínre került egy eddig ismeretlen, több méter széles, monumentális falszakasz, a területet ellenőrző muszlim hatóság buldózerekkel lerombolta és betemette a példátlan régészeti leletet. Gabriel Barkay izraeli régész, aki a helyszínen volt tanúja a pusztításnak, a Heteknek nyilatkozva elmondta: Ehud Olmert izraeli miniszterelnököt is felelősség terheli a zsidó történelem legértékesebb emlékeinek rombolásáért. Barkay szerint egyébként a felfedezés a Második Templom eredeti fala lehetett, és a felszín alatt nem túl mélyen további kincsek rejtőznek még, a Templom-hegyen zajló „barbár munkálatok” következtében azonban ezeket is veszély fenyegeti. Chaim Richman rabbi, a befolyásos Templom Intézet vezetője a keresztény világ segítségét kérte a leletek megmentéséhez.


A vezetéképítés súlyos rombolással járt
Fotók: AP

Magyarországon bizonyára aligha kapná fel valaki a fejét arra a hírre, hogy valahol kábelfektetés céljából egy négyszáz méter hosszú és másfél méter mély árkot ástak. Ám ha ez az árok a világ egyik legneuralgikusabb pontján: a jeruzsálemi Templom-hegyen húzódik keresztül, a hír máris világszenzációnak számít. Különösen, ha az árokból nemcsak elöregedett kábelek, hanem egy hat méter széles fal maradványai is előkerültek.
A most folyó felújítási munkálatokhoz - melyekre az Al-Aksza mecset majd’ félévszázados elektromos vezetékeinek elhasználódása miatt volt szükség - maga az izraeli miniszterelnök, Ehud Olmert adott engedélyt a Templom-hegyet felügyelő iszlám hatóság (Waqf) részére. Az árokásás közben előbukkant falmaradványra a hegyen tartózkodó turisták lettek figyelmesek, és azonnal bejelentették az Izraeli Régészeti Hatóságnak. Ezután elképesztő dolgok sorozata játszódott le. A Régészeti Hatóság, amely egyébként éberen őrködik minden, Izrael földjéből előkerülő történelmi lelet felett, nem állította le a munkálatokat. A Waqf buldózerei izraeli rendőrök felügyelete alatt tovább folytatták az árokásást, ezzel együtt a világ legértékesebb archeológiai lelőhelyének pusztítását.
Két ismert izraeli régész: a magyarországi születésű, de ötvenhét éve Izraelben élő Gabriel Barkay, valamint a Templom-hegy környéki kutatásokat, így Dávid városának feltárását is vezető Eilat Mazar petíciót nyújtottak be az izraeli kormánynak az árokásás azonnali leállítása érdekében. A hétvégén Mazar, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora és a Templom-hegyi Régiségek Rombolását Megelőző Köztestület tagja rögtönzött sajtótájékoztatót tartott a helyszínen, az izraeli kormány kifejezett tiltása ellenére. Szinte hihetetlen, de a tudósokat és újságírókat nem az iszlám Waqf szervezet, hanem maga az izraeli rendőrség tartotta távol az ároktól, ennélfogva a falmaradványt sem sikerült közelebbről megvizsgálniuk. Mazar így nyilatkozott a sajtónak: „Az izraeli kormány aktívan akadályoz bennünket, hogy megvizsgáljuk a helyszínt és azt, ami talán egy monumentális lelet lehet - miközben semmit nem tesz az ellen, hogy a Waqf lerombolja a judaizmus legszentebb helyén előkerülő maradványokat.” Mindennek tetejébe Chaim Richman rabbitól, a Templom Intézet nemzetközi részlegének igazgatójától - miközben a buldózerek pusztításáról készített felvételeket - a Waqf tisztviselőinek utasítására az izraeli rendőrök elkobozták digitális fényképezőgépét. Richman ezt követően drámai hangvételű nyílt levélben fordult a keresztény világhoz: „Arra kérjük a világ különböző részein élő keresztényeket, követeljék az izraeli kormánytól, hogy állítsa le a Waqf pusztítását, és engedélyezze a régészeknek, hogy átvizsgálják a területet.”