Vissza a tartalomjegyzékhez

Piros Péter
Tévédömping ősztől
18 új csatorna szoríthatja ki a régieket

Horror-, sci-fi- és poéncsatorna is szerepel majd a tizennyolc új, magyar nyelvű adó között, melyeket a tervek szerint ősztől sugároznának Magyarországon. Ezek elindításával azonban ugyanennyi régi, eddig sugárzott tévécsatornát is le kellene venni a képernyőről. A helyzet persze még ennél is összetettebb.

Bár a közelmúltban tizennyolc tévécsatorna indulásáról lehetett hallani, a jelenlegi technikai adottságok erős kételyeket vethetnek fel egy ilyen nagymértékű gyarapodást illetően. A vezetéken továbbított adások jelenlegi, úgynevezett analóg módja ugyanis csak kötött számú csatornát tud biztosítani, ami így nem engedi további csatornák felvételét. „Két-három éve teljes mértékben beteltek ezek a sávok, így csak egy meglévő helyére lehet újat felvenni” - mondta el kérdésünkre Szűcs László, a UPC Magyarország sajtókapcsolati igazgatója, aki szerint egyébként az ominózus tizennyolcon túl akár két-három adót is indítanának egyes médiaszolgáltatók, ha lehetne. Mint elmondta, az eddig sugárzott adók lecserélésével azért van nehéz dolguk, mert az szinte mindig tiltakozást vált ki. „Ilyenkor az idegen nyelvű adók kerülnek először szóba, de már ott tartunk, hogy az európai nyelvekből is csupán egy-egy adó van a kínálatban.” A megoldhatatlannak tűnő probléma megoldását Szűcs László a digitális televíziózás bevezetésében látja: „egy analóg csatorna helyére öt-hat digitális adás kerülhet, méghozzá sokkal jobb minőségben” - mondta, - hozzátéve, hogy mivel cégüknél csak jövőre indul a digitális szórás, így addig elképzelhetetlennek tartja a tömeges csatornaszám-emelkedést.
Talán pontosan ugyanezt vették észre az eddig még 2007 őszi indulást hirdető médiavállalatok is.
A Heteknek adott válaszában Vékony Éva, az ORTT szóvivője ugyanis elmondta, hogy „eddig csupán egyetlen műsorszolgáltató, az MTV Networks Magyarország jelezte, hogy új csatornát kíván indítani”. Ez az adó a világszerte ötven alcsatornával bíró Music Television hazai kiadása lesz, amely a most megszűnő MTV Europe helyére kerül majd - így nem kell részt vennie a „sávvadászatban”. Az MTV Networks egyébként a másik hazai zenetévé, a VIVA TV tulajdonosa is egyben, így a cég sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint jól kiegészítik majd egymást hazai, illetve külföldi zene területén. A Magyar MTV indulását október 1-jére datálják. A Viacom nevű médiaóriás - amely magát a Music Televisiont is birtokolja - ezen kívül egy másik adót, a South Park című, botrányairól elhíresült rajzfilmsorozatot is sugárzó Comedy Centralt is el kívánja indítani jövő évtől.
Úgy tűnik azonban, nem csak a zene területén lesz egy kézben több csatorna. A Film+-t és a Sportklubot eddig is jegyző IKO Romania Srt. például hat teljesen új adóval jelentkezik majd: Doku+, Film+2, Krimi+, Sorozat+, Sportklub+, illetve Poén elnevezésű csatornákról szóló hírek láttak eddig napvilágot. Bár itt is szerepelt az ősz mint lehetséges indulási időszak, érdeklődésünkre azt a választ kaptuk, hogy egyelőre a részletek kidolgozása folyik. A beszédes neveken túl annyi tudható, hogy a Film+2 inkább a női nézőket célozza meg filmjeivel, a Sorozat+ pedig kifejezetten a dél-amerikai szappanoperák csatornája lesz.
Üdítő kivételt képezhet a film- és zeneadók között az egy ideje magáról nem hallató TV Iskola nevezetű, az ORTT-nél már 2006 végén nyilvántartásba vett, oktatóműsorokat sugárzó csatorna; illetve egy „tudományos tematikus televízió, melyet egy olyan részvénytársaság működtet majd, amelyben a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetei tulajdonosként vannak jelen” - mondta el lapunknak Fábri György, az MTA kommunikációs igazgatója. Utóbbin a tervek szerint tudós talkshow-k, tudományos klipek, tudomány-vizualizációs vetélkedők, és rendszeres tudományos híradómagazin is nézhető lesz. Bár a novemberi indulás már szinte biztosnak mondható, a csatorna nevét még teljes homály fedi, hiszen Fábri tájékoztatása szerint ez is a marketingkampány részét képezi majd.
Szintén több, egészen pontosan három csatornát indít - valószínűleg jövőre - hazánkban az Egyesült Államok egyik legnagyobb médiavállalata, az NBC Universal. A Sci-Fi Channel tudományos-fantasztikus sorozatokat, a 13th Street horrorfilmeket, a Universal Channel pedig kimondottan sorozatokat sugároz majd. Huszonnégy órában fog filmeket sugározni a Hallmarkot is működtető Sparrowhawk Media Group Movies24 nevű új adója, illetve a rajzfilmekre fókuszál majd a KidsCo nevű csatorna. A vígjátékoké és vígjátéksorozatoké lesz a főszerep az HBO Comedyn is, ahol napi tizenhat órában, az ígéretek szerint a „legnagyobb mozisikerek, a legnagyobb sztárok lesznek láthatóak”. Nagy kérdés, hogy ezek a csatornák analóg rendszerben hogyan férnek majd be a kínálatba.