Vissza a tartalomjegyzékhez

Kulcsár István
Orosz bomba Grúziára
Élet a Nagy Testvér árnyékában

Grúzia ismét a nemzetközi figyelem középpontjába került: légterébe - Tbiliszi állítása szerint - berepült egy orosz harci gép, és Citelubani község közelében „elveszített” egy fel nem robbant rakétát. Mi történt tulajdonképpen, és hogyan értékeli ezt? - ezzel a kérdéssel kerestük meg a Grúz (Georgiai) Köztársaság budapesti képviseletét vezető Konsztantin Zsgenti nagykövetet.


Konsztantin Zsgenti

- Az akció célja világos: a Grúziában nemrégiben üzembe helyezett radart akarták megsemmisíteni, hogy ne szerezzünk tudomást arról, hogy légterünkben egyes országok gépei röpködnek. Viszont éppen ez a lokátor regisztrálta a légtérsértést, mint ahogyan arra is bizonyítékaink vannak, hogy az év elején ki bombázta a Kodori-hegyszorosban a száműzetésben működő abház kormány épületét és egy iskolát. Amerikai, svéd, lett, litván nemzetközi megfigyelők vizsgálják a helyszínen a mostani incidenst, aminek nagyon örülünk: fontos, hogy a világ tisztán lássa a történteket. Szergej Ivanov orosz miniszterelnök-helyettes a bizonyítékok ellenére kereken cáfolja, hogy az ő gépük repült be a grúz légtérbe - felelős államférfi nem járhat így el.
Az utóbbi években Grúzia kapcsán jóformán mindig csak az abháziai és a dél-oszétiai konfliktusról hallunk.
- Igen, ez ma számunkra a legfontosabb probléma. Aki ismeri a történelmet, az tudja, hogy ugyanez volt a helyzet 1918-ban is, amikor Grúzia első ízben nyerte el függetlenségét. Akkor is ugyanazok a külső erők támogatták a szeparatistákat a független grúz állam elleni harcukban. A módszereik is ugyanazok ma. A mostani konfliktusoknak két szakaszuk volt. Az első: a forró, gyakorlatilag a háború, azt követte a második: a „szélcsend”. Most a harmadik periódusról beszélhetünk, amikor a grúz kormány kinyilvánította, hogy kizárólag békés eszközökkel kívánja megoldani e konfliktusokat, amelyeket kormányunk igyekszik „nemzetköziesíteni”, azaz megoldásába olyan objektív, pártatlan közvetítőket akar bevonni, akik valóban segíteni kívánják a helyzet rendezését. Ilyen lehet az ENSZ, az EBESZ, a világ vezető hatalmai. Egyesek azt állítják, hogy mi ki akarjuk szorítani a rendezésből Oroszországot. Ez nem igaz. Mi tudjuk, hogy Oroszországnak vannak érdekei a térségben. Csak azzal nem értünk egyet, hogy egyedül a kérdésben nem objektív Oroszország vegyen részt a rendezésben. Ezért örültünk, amikor Ukrajna, Lengyelország és a balti államok kifejezték készségüket arra, hogy Oroszország és az ENSZ mellett ők is küldenének békefenntartókat a térségbe.
Grúzia 2000 főre akarja növelni az Irakban állomásozó békefenntartóinak a számát, miközben más államok a kivonulást fontolgatják. Értelmezzük ezt úgy, hogy országuk ezzel is ki akarja fejezni szolidaritását az Egyesült Államokkal és a NATO-val, amelybe Grúzia törekszik? Igen ám, de az Észak-atlanti Szövetség nem vesz fel tagjai közé olyan államokat, amelyeknek területi vitáik vannak szomszédaikkal.
- Reméljük, hogy ezek a viták a legközelebbi években megoldódnak. Nincs ugyanis grúz-oszét és grúz-abház konfliktus, csak konfliktus Abházia és Dél-Oszétia területén. Az utóbbiban nemcsak oszétok és grúzok, hanem sajnos más erők is részt vesznek. Kevesen tudják, hogy Grúzia területén háromszor annyi oszét él, mint Dél-Oszétiában. Semmi problémájuk nincsen, és készek ott élni. Ők hozták létre Dél-Oszétia ideiglenes kormányát, élén Szanakojevvel. Abházia területén etnikai tisztogatás folyt külső erők támogatásával. Térjenek haza oda az elűzött grúzok, aztán neki lehet állni a konfliktus rendezésének népszavazás, választás útján. Ami Irakot illeti, oda nemcsak szolidaritásból küldtünk csapatokat, hanem mert ki akarjuk venni részünket a terror elleni küzdelemből. A NATO-tagság elnyerésére valóban törekszünk, hadseregünket is igyekszünk felkészíteni, átállítani az ebből fakadó követelményekre.
Miért fontos Magyarország Grúzia számára?
- Sokat tanulhatunk önöktől a tekintetben, hogy hogyan járta be Magyarország az európai és az euroatlanti integráció útját. Ezért is nyitottunk Budapesten képviseletet, amely hamarosan már „száz százalékos nagykövetség” lesz. Közös gyökereink vannak, sok a közös vonás történelmünkben. Például 1956-ban Tbilisziben ugyanaz történt, ami Magyarországon, legfeljebb nem olyan méretekben. A szovjet csapatok ott is a fiatalok közé lőttek az utcákon. Valamennyi magyar vezetőnek - köztük az állam- és a kormányfőnek - van érvényes meghívása grúz kollégájától, és valószínűleg még az idén októberben Tbiliszibe látogat a magyar külügyminiszter.