Vissza a tartalomjegyzékhez

Szabó Anikó
250 forintos kenyér
Árdrágulás az élelmiszereknél

Bár a gyümölcsök, illetve kisebb mértékben a zöldségek egy részének árát is felviheti, hogy a tavaszi fagy majd a mostani kánikula miatt roszszabb lehet a termés, az elmúlt hetek forrósága és az aszály alapvetően a takarmánypiacot borította fel.
A kukoricatermés a tavalyinál várhatóan 40 százalékkal lesz kevesebb, állítja a szakminisztérium. Emiatt viszont közvetve drágul a hús és a tej, a kalászos gabona világszerte jelentkező hiánya pedig a kenyér árát viheti fel az ősszel. A magas takarmányárak miatt mind a sertés-, mind a szarvasmarha-állomány ellátásának költségei jelentősen nőnek, ami a hús, a tej és a tojás árának emelkedésével is járhat.


Fotó: Somorjai László

A jelentősebb élelmiszer-ipari ágazatok áremelésre készülnek a következő hónapokban. A malmok 10-15 forinttal többet kérnének a liszt kilójáért, bár van olyan őrlőüzem, amelyik szerint 30 forintos árnövekedésre volna szükség a rentábilis működés fenntartásához. Az ok prózai: a szokásosnál jóval kevesebb, bár jó minőségű az idei búzatermés, ami a tavalyi 4,5 tonnás átlag helyett csupán 3,5 tonnát jelent hektáronként. A kenyérnek való gabona ára már megduplázódott, tonnánkénti ára a csillagokban jár, és még növekedni fog - állítja Okos István agrárszakértő, gazda, aki ötven hektáron termelt búzát az idei évben.
45-50 ezer forint között mozog a jó búza ára, ez legalább 20-25 ezer forinttal többet jelent a tavalyi búzaárakhoz képest, nem kell csodálkozni hát, hogy a drága búza árlavinát indít el a hazai élelmiszeriparban - mondja az agrármérnök gazdálkodó. A kukorica aszály miatti terméskiesése végleg elindítja a drágulást, mivel a meteorológusok szerint előttünk álló száraz hetek tovább rontják a szemestakarmánynál is az idei terméskilátásokat.
A drága lisztből még drágább kenyér lesz - legalábbis a pékek szándékai szerint. A sütőiparban 10 százalékos áremelésről beszélnek s arról, hogy a fehér kenyér kilója 240-250 forintba kerülhet majd. Kovács József pékmester ezzel a kilónkénti árral számol már az őszre, de a végső döntésbe még beleszólhat a kormány, hiszen az adótartalommal csökkenthetik a drágulás mértékét - mondja az idős pék.
A gabonaárak hamarosan az állattartók takarmányköltségeiben is jelentkeznek. Ezért a húsipar is nehéz ártárgyalásokra készül: a feldolgozók legalább 10-12 százalékot emelnének, a baromfitartók pedig legalább 6 százalékkal többet szeretnének kapni termékeikért.
A költségek növekedése a tehenészetekre is kihat majd, annak ellenére, hogy tele az ország olcsó import tejszármazékkal, nyár végére a feldolgozók szerint 180-200 forintot is fizethetünk egy liter tejért - mondja Okos István gazda. A bajba került iparágak sorába legutóbb a konzervcégek iratkoztak fel. A fagykár által megtizedelt, s emiatt 40-50 százalékkal többért felvásárolt zöldségek, gyümölcsök miatt kér kormányzati beavatkozást az ágazat, ellenkező esetben az összes hazai konzervgyár tönkremehet - elemzi a helyzetet az agrárszakértő.
A szakember szerint az élelmiszeriparnak minden eddiginél nagyobb lehetősége van az áremelési szándékok érvényesítésére, de hogy milyen mértékben, azzal kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Lukács Tibor független gazdasági elemző úgy véli: mivel mezőgazdasági alapanyagokból jelenleg komoly hiány mutatkozik a világpiacon, a „multik”, az óriási kereskedelmi láncok nem tudják az olcsóbb importtal sakkban tartani a hazai feldolgozókat. „Kérdés, hogy a gabonafélék által elindított drágulás mennyire tekinthető tartós helyzetnek. Nemzetközi elemzések szerint még csak a folyamat elején vagyunk, s a világpiacon drámai lesz az élelmiszerek drágulása. A Világgazdaság tegnap közölte az OECD jelentését, mely tíz év alatt 50 százalékos áremelkedést jelez. A fejlett ipari államokat tömörítő szervezet három okra vezeti vissza előrejelzését: a gabonafaló bioüzemanyag-biznisz gyors felfutására, az indiai és kínai élelmiszerkereslet megugrására és a globális felmelegedés hatásaira” - mondta az elemző lapunknak.
A kormány rendkívüli intézkedéseket hoz, ha a rendkívüli időjárás miatti áremelkedés túllépné a 20 százalékot - mondta lapunknak Dékány András, az FVM szóvivője.
Az állami beavatkozás lehetséges formájának nevezte az áfa csökkentését bizonyos alapanyagoknál, mint például a nyers hús, amely más áru előállításához szolgál alapanyagul.
A szélsőséges időjárás következtében kialakult rendkívüli helyzet eredményeként elkerülhetetlennek látszik az élelmiszerek átlagosan 15-20 százalékos drágulása.
A rendkívüli helyzetben az agrárkormányzat segíteni kívánja az állattenyésztőket a takarmány biztosításában. A magyar állattartókat takarmányvásárlási hitellel kívánják segíteni, emellett tárolási költségtérítést is kapnának azok, akik takarmányszükségletüket be kívánják szerezni. Ez 20 forintot jelentene tonnánként és hetenként. Az agrárkormányzat szeretné az országban tartani az állattenyésztők érdekében azt az uniós intervenciós kukoricakészletet, amely még a magyar raktárakban van - mondta Dékány András.