Vissza a tartalomjegyzékhez


A hét eseményei

Viadukt a Balatonnál
Átadták a forgalomnak az M7-es autópálya Balatonszárszó és Zamárdi közötti 14 kilométeres szakaszát. A kőröshegyi völgyhidat is magába foglaló projekt 70 milliárd forintba került. A 88 méter magasságot is elérő völgyhíd - amelynek szükségességét vannak, akik vitatják - három év alatt készült el. A tervek szerint a jövő év első felére elkészül a Nagykanizsát és Balatonkeresztúrt összekötő szakasz is, így egyenes út vezet majd az Adriáig.

Orbán szerint lesz kormánybuktatás

Kormánybukáshoz vezethet a sikeres népszavazás - állítja Orbán Viktor. Orbán a honlapján videóüzenetben úgy nyilatkozott: eredményes és érvényes népszavazás esetén a koalíciós pártok „előállnak majd egy javaslattal, ahogyan Medgyessy Péter leváltása előtt tették”. Kormányra kerülve pedig a Fidesz új konvergenciaprogramot készítene, és az uniós fejlesztési forrásokat a legteljesebben használná fel.

Zsanett-ügy: újra a szakértőkön vitatkoznak

Tiltakozik a Zsanett-ügyben érintett egyik rendőr ügyvédje. A panasz oka, hogy az eljárás során az ügyészség új igazságügyi orvosszakértőt rendelt ki, a választás pedig arra a szakértőre esett, akinek az álláspontjára alapozta a lány ügyvédje, Tuza Péter a bizonyítási javaslatait. „Nehogy már az legyen az igazságügyi szakértő, akit Tuza Péter felkért ügyfelének érdekében!” - tiltakozott a rendőr ügyvédje.

Őszödöt kérték számon Simicskón

Lehazaárulózták Simicskó Istvánt a pécsi Nemzetmentő Találkozón. A rendhagyó összejövetelen felszólaló jobboldali politikus éppen a magyar honvédség sanyarú állapotáról beszélt, amikor fütty és bekiabálások szakították félbe előadását. Az ország erkölcsi és gazdasági válságáról szóló találkozón az indulatos publikum azt kérte számon Simicskón, hogy az őszödi beszéd után miért van még hatalmon a baloldali-liberális kormány.

Versenytársat kap az iwiw

Az iwiwre kísértetiesen hasonlító közösségi portál beindítását tervezi a Biwiw Kft., amelyet a Nobilis Kristóf érdekeltségébe tartozó Közép-európai Média és Kiadói Szolgáltató Zrt. alapított. Az internetes oldalon üzleti alapú hálózatokat alakíthatnának ki a világon működő magyar cégek és üzletemberek. A közösségi oldal várhatóan ősszel indul útjára, a fejlesztések már elkezdődtek.