Vissza a tartalomjegyzékhez

Szarka Lajos
A hévízi matuzsálem

Nemrég ünnepelte százötödik születésnapját a hévízi Károly Gusztáv.
Az ország egyik legidősebb emberének számító műbútorasztalos-mester 1962-ben ment nyugdíjba, de utána még közel harminc évet dolgozott keszthelyi műhelyében. A Hetek kérdésére a hosszú élet titkát egyszerűen fogalmazta meg: „Ne igyekezzen az ember meghalni.”

Guszti bácsi 1902. június 19-én született Kaposvárott egy hétgyermekes család második gyermekeként. A szülei 1906-ban Keszthelyre költöztek, itt végezte el a premontrei gimnázium első négy osztályát. Azt tervezte, hogy faipari mérnök lesz, tanulmányait azonban az első világháború kitörése és édesapjának bevonulása miatt kénytelen volt abbahagyni. Szakmát tanult, hogy besegítsen a családfenntartásba. Az asztalosmesterséget sajátította el (a bútor-, illetve műbútor-asztalosságot), 1920-ban lett asztalossegéd, ezután otthon, a saját műhelyében dolgozott. Részt vett a második világháborúban, Kőszeg környékén utat épített mint munkaszolgálatos. A háború végén orosz hadifogságba esett, s 1948-ban tért haza.
Az új rendszerben fel kellett adnia az önálló műhelyt, belépett az Asztalosipari Szövetkezetbe, ahonnan 1962-ben ment nyugdíjba. Nyugdíjasként még hosszú ideig dolgozott, számos antik stílusú műbútort készített a keszthelyi, Unterberger utcai műhelyében. Saját családot nem alapított, 2000-ben költözött Hévízre unokaöccséhez, Károly Györgyhöz, s azóta itt él.
Guszti bácsi ugyan gondozásra szorul, de egy kis nagyothallást leszámítva ma is egészséges, testileg és szellemileg egyaránt kiváló állapotban van.
Mi lehet ennek a páratlanul hosszú életnek a titka? Némi unszolásra erre csak annyit mondott: „Ne igyekezzen az ember meghalni.” Tény azonban, hogy fiatal korában sokat sportolt, kiváló eredményeket ért el a birkózásban és a szertornában. Soha nem dohányzott, mértékletesen élt, a hivatását szerette. Néhány éve még szinte hibátlanul felsorolta gimnáziumi tanárait és osztálytársait, s fejből idézett több tucat latin közmondást. Testvérei közül Gyula öccse festőművész volt, Béla öccse pedig jogász, ő ugyan nem tudott továbbtanulni, de mégis elégedett ember maradt.