Vissza a tartalomjegyzékhez


Számok

19 évig tartó kómából ébredt fel a 65 éves Jan Grzebski vasutas, aki 1988-ban súlyos autóbalesetet szenvedett. Az orvosok akkor legfeljebb két évet adtak neki. Amikor baleset érte, négy gyermeke volt, ma már tizenegy unokával ismerkedik.

5 hektáros, hatalmas gleccsertó tűnt el rövid idő alatt Chilében: a tíz futballpályányi állóvíz alatt valószínűleg megnyílt a föld, ám senki nem tudja, miért. Az ország déli részén, Patagóniában eltűnt tavat egykor olvadó gleccserek vize táplálta. A tó május végéig az Andok déli részén feküdt, 1250 mérföldre a fővárostól, Santiagótól. Mostanra csak egy 30 méter mély száraz kráter és néhány jégdarab maradt belőle, a tóból kiinduló folyó pedig patakká változott.

105 éves korában valósult meg José „El Nińo” Temprana álma: elnyerte az amerikai állampolgárságot. A kubai menekült élete során több mint 30 évet töltött Castro börtönében politikai fogolyként, most viszont még egy régi álmát is valóra szeretné váltani: szeretne feleséget találni magának.

63 ezer néző előtt adott emlékkoncertet a Wembley stadionban Vilmos és Harry herceg tíz évvel ezelőtt tragikus körülmények között elhunyt édesanyjuk emlékére. A rendezvényt 140 országban több mint 500 millióan követték élő adásban.

6500 gyermek kezdi az életét inkubátorban és szorul intenzív kezelésre Magyarországon a II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika koraszülöttosztályának vezetője szerint. A szakemberek szerint a dohányzás, a szülést megelőző abortuszok, genetikai okok, valamint a fertőzések is növelik a koraszülések kockázatát.