Vissza a tartalomjegyzékhez

Vagyim Arisztov
Kit hoz az orosz jövő?
Prognózisok a probléma 2008 megoldására

Bármi történik is Oroszországban az utóbbi hónapokban, a belpolitika fő kérdése egyre inkább a „probléma 2008” - a 2008 márciusára kiírt elnökválasztás témaköre. Két fő kérdés fogalmazódik meg: ki veszi át az ország irányítását, és mihez kezd Vlagyimir Putyin. Az teljesen világos, hogy a nagypolitika színterén marad, hiszen 70-80 százalékos népszerűségi index mellett butaság lenne visszavonulni. A hatalmon levő elnök minden, az utódlást érintő kijelentését kiemelt figyelem kíséri. Vlagyimir Vlagyi-mirovics közelmúltban tett kijelentése, miszerint az elnöki ciklust öt vagy hat évre kellene meghosszabbítani, vad találgatásoknak adott teret. Sokan úgy vélték, a gyors alkotmánymódosítás révén elhalasztható az utódlás kérdése. A megfigyelők többsége azonban megegyezik abban, hogy Putyin rövidesen átadja posztját, így az utódlás kérdése nagyon is aktuális.

Az Argumenti Nyegyeli értesülései alapján „a legfrissebb szóbeszéd szerint esélyes utód a jelenlegi külügyminiszter, Szergej Lavrov, miniszterelnök párja pedig az Orosz Vasúttársaság elnöke, Vlagyimir Jakunyin lehet, akinek jó rálátása van a belügyi kérdésekre”. Az elemzők vélekedése szerint Putyin két tandem közül fog választani: az egyik a Szergej Ivanov-Dmitrij Medvegyev páros, a másik a Szergej Lavrov-Vlagyimir Jakunyin kettős.


Szergej Lavrov Fotók: AP

„Putyin csapata már elkezdte felderíteni a kényelmes, meleg pozíciókat a visszavonuláshoz”-írja a Ver-szija újság, ezzel támasztva alá, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics valóban távozni készül.
Június közepén jelent meg az eddigi leglogikusabb prognózis az utódlás kérdését illetően Vitalij Tretyjakov, a Moszkovszkije Novosztyi és a Polityicseszkij Klassz főszerkesztője tollából. Az ő véleménye szerint Szergej Ivanov lesz a befutó, akit Putyin Dmitrij Medvegyevvel egy időben emelt a kormányba, hogy kellő irányítási tapasztalatra és ismertségre tegyenek szert az elnökválasztásig.
Ivanov 2007 tavaszáig védelmi miniszter volt, és hallgatólagosan hozzá tartozott az összes erőszakszervezet irányítása. Miniszterelnök-helyettesként sem tesz másként, hiszen fő feladata az orosz hadiipari komplexum újjáélesztése. Medvegyev a szociális kérdéseket kapta feladatul, az úgynevezett „nemzeti projekteket” - az oktatás, az egészségügy és a lakásügy problémáinak megoldása hárult rá, mint másik miniszterelnök-helyettesre. Valószínűleg miniszterelnökként is ez lesz tevékenységének fő csapásiránya az elnökválasztás után. Addig Szergej Ivanovnak is meg kell fordulnia a kormányfői poszton, hiszen ez elengedhetetlen a perspektivikus politikusi kép kialakításához.
Ivanov miniszterelnöki kinevezése augusztusra várható, talán augusztus 9-ére, mivel 2000. augusztus 9-én nevezték ki Putyint erre a posztra, ami elnökválasztási kampányának kezdetét is jelentette.


Szergej Ivanov

A népszerűség építéséhez a kormányfő-elnökjelölt valószínűleg eltávolítja majd a közutálatnak „örvendő” minisztereket, akikből azért van néhány.
Ami Putyint illeti, Szergej Ivanov elnökké választását követően valószínűleg a Biztonsági Tanács titkárává nevezik ki. Ez az egyetlen hivatal - leszámítva az elnöki adminisztráció irányítását -, amely lehetővé teszi, hogy közvetlenül a Kremlben folytathassa munkáját. Nyilvánvaló, a Biztonsági Tanács státusza a kinevezést követően hirtelen erősödni fog, Tretyakov szerint Putyin kezébe kerülhet az erőszakszervezetek irányítása és a FÁK-tagállamokat érintő politikai kérdések. Ez lehetővé teszi, hogy továbbra is hathatósan befolyásolja a politikai helyzetet és tevékeny szerepet játsszon az államhatalmi gépezetben.
Az ismert politológus-újságíró prognózisa meggyőzően logikus, nagyon is valószínűsíthető egy ilyen menetrend. Lehetővé válik Putyin számára, hogy az alkotmány megsértése nélkül erős pozícióban maradjon, ami egy későbbi elnökjelöltséghez szükséges népszerűség megőrzését segítheti elő.
A közvélemény-kutatások tanúsága szerint a lakosság nagyobbik része továbbra is elnöki pozícióban látná szívesen Putyint. Egyenlőtlen lenne a harc az elnöki posztért, ha a jelenlegi elnök indulna a 2008-as megmérettetésen.
Néhány konkurens utódjelölt neve is ismertté vált: Mihail Kaszjanov, az Orosz Népi-Demokratikus Szövetség elnöke, Viktor Gerascsenko, a Központi Bank volt elnöke, Gennagyij Zjuganov, az Orosz Kommunista Párt elnöke, Grigorij Javlinszkij, a Jabloko párt elnöke és a szovjet idők óta londoni száműzetésben élő Vlagyimir Bukovszkij is indulni kíván. A felsorolt jelöltek mellé kívánkozik a botrányairól ismertté vált Vlagyimir Zsirinovszkij is, aki az orosz társadalomban erősödő nacionalizmust és türelmetlenséget figyelembe véve akár a harmadik helyen is végezhet. A Putyin-utód legerősebb konkurense azonban kétségtelenül a kommunisták vezére, Zjuganov lesz.
Bármilyen logikusnak tűnik a Moszkovszkije Novosztyi főszerkesztői érvelése, egyelőre messze nem tény, hogy Putyin Szergej Ivanovot jelöli ki utódjául.
Vlagyimir Putyin közismert készsége, hogy a legváratlanabb döntéseket hozza meg. Akár olyan utódot is választhat, aki egyelőre árnyékban van, mint például az egyik új kormányfő-helyettes, Szergej Nariskin. Új pozíciójába Nariskint a kormányadminisztráció vezetői székéből emelte Putyin, bár egyáltalán nem állítható, hogy a hatalom első soraiban ezzel befejeződtek a mozgolódások. Az újabb döntő átalakítások augusztus-szeptemberre várhatók.