Vissza a tartalomjegyzékhez

Pajor István
Ilyen a bokszoló
Interjú Erdei Zsolt profi ökölvívóval

Találkoztam egy csodával; egy kéz formájában. A gyengén szorító izmos bal kéz a nyolc hónapos Viktor Zsoltot, egy mosolygós, elégedett kisbabát öleli. Ugyanez a bal kéz pár napja villámszerű, megrendítő ütést helyezett George Blades fejére. Az eredmény: technikai K.O. Erdei Zsolt nyolcadszor védte meg WBO Világbajnoki címét.


Fotó: AP

Úgy tudom, már rögtön pályád elején abba akartad hagyni a bokszot…
- Az iskolai erőfelmérések után, ahol én is belefutottam egy-egy pofonba, úgy tíz-tizenegy évesen kezdtem el versenyszerűen öklözni. Tizenhárom éves voltam, mikor az első mérkőzésemet vívtam. Vesztettem, abba is akartam hagyni, de szerencsére folytattam, és nem bántam meg.
Amit Magyarországon meg lehetett nyerni, az megvolt. Úttörő Olimpia, serdülőbajnokság, kétszer-kétszer nyertem ifjúsági, illetve juniorbajnokságot. Hatszor lettem felnőtt magyar bajnok.
Honnan jött a Madár név?
- A mátraházai edzőtáborban mindig nyitott ablaknál aludtam, és a füstifecskékkel sikerült jó kapcsolatot kialakítanom, visszajártak hozzám, az egyik még a folyósóra is utánam jött.
Madarásznak, majd Madárnak neveztek el.
Kifejezetten jó az amatőr mérleged. Kétszáztizenkét győzelem, húsz vereség.
- Bevallom, fejből nem tudtam ezeket a számokat, régen volt, de így utólag nézve nem is rossz.
Emlékszel a legjobb meccsedre, és a legkellemetlenebbre?
- Szép számmal voltak kellemes emlékeim. Többek között két Európa-bajnoki cím, majd 1997-ben Budapesten a világbajnokság döntőjében a kubai Hernandez ellen volt emlékezetes mérkőzésem. Még a pontozásra is emlékszem, nyolc kettőre hoztam a meccset. Azt gondolom, hogy ez volt a legjobb amatőr mérkőzésem.
Mi jut eszedbe erről a névről: Gaiderbekov?
- Sidney 2000, elődöntő. Valójában ez volt az utolsó vereségem is. Szerettem volna olimpiai bajnokságot nyerni, de nagyon rossz napot fogtam ki. Érzelmileg, egészségileg mélyponton voltam. Egyénként nem volt jó bokszoló.
Miben más a profi boksz?
- Az öklöddel kell vívni, itt is, ott is. Azonban nincs fejvédő, és nincs trikó, és ez nem csak külsőség, van némi szellemi hatása is. Persze meg lehet szokni. Fontos, hogy jobban kell az erőt beosztani. Sok világszervezet van, és nagy a felhajtás. Igazából ez nem az én világom, de ebben élek, és el kell fogadnom. Van, mikor a perceket számolom, hogy bokszolhassak.
A statisztikád profiként is hibátlan. 27-0-17 KO-TKO. Ezt sokan ismerik, amit tenni kell érte, azt kevésbé.
- A profi boksz munkás „társasjáték”. Vissza is ütnek. Jó felkészültséggel tehetek azért is, hogy ne csúfítsanak el nagyon. Azok közé tartozom, akiknek nem kell könyörögni, hogy dolgozzon. Szeretek edzeni. Talán még jobb is, mint mikor a mérkőzések után pihenésként ezerfelé kellene szakadnom. Általában a felkészülési időszakban tíz edzésem van hetenként. Hétfő, kedd, csütörtök és péntek: naponta kettő, szerdán és szombaton egy-egy edzés van. A vasárnap a pihenésé. Az edzések másfél-két órásak. Viszont nagy intenzitásúak. Például a futóedzésen kedvelt programja Sdunek mesteremnek a tizenkétszer nyolcszáz méter egyperces pihenőkkel.
A technikai edzéseken folyamatosan növekvő terhelésekkel négy-hat-nyolc-tíz menetben, élesben kell bokszolnom, váltott ellenfelekkel. A fickók nem kímélnek, tudják, kivel „játszanak”, és büszkék, ha megtalálnak. A végére, a nyolc-kilenc-tizedik menetre a friss ellenfelekkel aztán én is elfogyok.
Volt néhány nehéz mérkőzésed, mikor a hetedik-nyolcadik menet környékére kevés volt a levegőd, most pedig úgy tűnik, a tizenkettedik menet után is még eltáncolnál hat-nyolc menetet.
- A tizenkét menetes mérkőzésre pszichésen és erőnlétileg is nehéz volt beállni, ráadásul kitűnő, hajtós ellenfeleim voltak. Mostanra már sikerült elérnem, hogy képes vagyok megcsinálni, és összeállt ehhez az önbizalmam is.
Kitűnő a hírverése az ökölvívásnak, ha téged látunk vívni. Akiknek az ökölvívás csupán egy durva sport vagy egyszerű emberek verekedése, azoknak a te virtuóz „játékodat” kellene látniuk.
- Az a teljesítmény, amit az utóbbi mérkőzéseken sikerült nyújtanom, egy hosszan felépített pályafutás eredménye. Nagyszerű edzőim voltak: Szakos József, Fehér Mihály, Klein Csaba, Szántó Imre, Fritz Sdunek. Fiatalon megtanítottak az alapokra, és erre építhető volt sok-sok technikai edzéssel a ma látható mozgás.
Úgy vélem, hogy méltó folytatójává váltál a híres magyar ökölvívó-generációnak: Kocsis Antal, Énekes István, Papp László, Török Béla, Gedó György, Kajdi János, Orbán László, Badari Tibor, Kovács KOKO István.
- Köszönöm a vélekedésed, megtisztelő névsor, nagyszerű érzés ide tartozni.
Meddig élvezhetjük játékodat a ringben?
- Tudom, meddig szeretnék még sportolni, de erről most nem kívánok többet mondani. Annyit elárulhatok, hogy van még dolgom a szorítóban.
Jelenleg talán te vagy a magyar sportélet első számú kiválósága. Okoz-e nehézséget a siker feldolgozása?
- Nem, mivel ezzel egyáltalán nem foglalkozom. Végtelenül boldog vagyok, hogy örömet szerezhetek a honfitársaimnak, jól esik az a szeretet, amivel körülvesznek. Ezt tudom magammal vinni a szorítóba, és nagy segítségemre van a nehéz helyzetekben.
Jövő, címegyesítés, egy igazi szenzációs mérkőzés Roy Jones Jr.-ral. Látsz erre esélyt?
- Nehéz kérdés. Ami tőlem tellett, azt eddig megtettem, tudod, itt sok, nagyon sok pénzről van szó. Az HBO közvetítéséhez, a kifényesített nevekhez és menedzsmentjeiknek bólintásához tízmilliók kellenek, dollárban. Az eredmények fontosak, de a profi boksz világához más is kell. Ezért bízom a klubomban, az Universum Box-Promotionban.
Ha azt mondom, család…
- A legfontosabb. Minden más csak ez után következik! Ezt így kaptam, és én is így gondolom, így élem meg. Láthatod ezt a csöppséget a karomban. Tudod, milyen érzés megölelni? Emellett mindig mamás voltam, testvéreimhez is erősen kötődöm, ők a mai napig féltenek, nem szeretik látni a mérkőzések utáni sérüléseket, de természetesen a sikerekben ők is osztoznak velem.
A természetfölötti jelent valamilyen segítséget a karrieredben?
- Hiszek Istenben, hiszem, hogy szeret és velem van az utamon. A Biblia sem ismeretlen számomra, hozzátartozik az életemhez.