Vissza a tartalomjegyzékhez

Finta Szilvia
Jézus fejvadásza
Kötetlen beszélgetés Pajor Tamással

A Neurotic underground punkzenekar 1987-ben megtért frontembere, a Rocktérítő című film sorshőse. A magyar rap „feltalálója”, elismert fiatal költők példaképe - kimutatható irodalomtörténeti hatása van. A Hit Gyülekezete oszlopos tagja, az Ámen zenekar megalapítója. Evangélista, „zenész”, dalköltő, 21. századi zsoltárszerző, szózsonglőr és lírikus. Egy olyan középkori zsidó költészet megszólaltatója, amely eddig csak héber és jiddis nyelven létezett, keresztényként és magyarul pedig soha. Pajor Tamással a Könyvhétre megjelent első verseskötete, a Kötetlen kötet apropóján beszélgettünk.


Fotó: Somorjai László

Szinte nincs interjú, ami ne a múltaddal kezdődne, úgyhogy ezt én sem akarom megkerülni. Szóval, honnét jöttél?
- Most a városból…
…kicsit előbbről, ha lehet…
- Na jó. Zsidó kispolgári családban születtem, és ennélfogva a tinédzserkorom egy olyan felszínesen vallásos, alapvetően liberális, kereskedői közegben telt, amellyel szemben óriási meghasonlás alakult ki bennem. Ennek a meghasonlásnak a kijelzője volt az, hogy belekeveredve egy félig alvilági, félig művésztársaságba, egyfajta általam szépirodalmi művekből, filozófiákból összetákolt pogány hérosznak kívántam megfelelni, és így harcoltam a saját zsidó identitásom ellen. Ennek aztán alaposan részévé vált a kábítószer, az alkohol és a főállású bulizás. Ezzel párhuzamosan megismerkedtem az Újszövetséggel, amelyről gyerekkoromban nem hallottam, és akkor már létrejött bennem egy meggyőződés: ez igaz, Jézus tényleg létezik!
Tulajdonképpen a neuroticos szövegek is tele vannak Jézusra való utalásokkal…
- Így van, mert paradox módon pontosan annak a társaságnak egy része is „hívő” volt. Nem élt úgy, mint egy hívő, de rajtuk keresztül ismertem meg a Bibliát. Akkor, tizennyolc éves koromban nagyon megérintett Isten, de ennek ellenére a rosszabbik énemre hallgatva és a környezetben fellelhető káros szokások rabjává válva elnyomtam ezt magamban. Ez az a hamis, fausti ideológia, miszerint az igazi individuumok nem illeszkednek be semmilyen kollektivitásba, semmilyen intézményesült vallási rendszerbe, hanem autonóm módon találják meg az Istennel való kapcsolatot, és fölülemelik magukat a törvényen. Ezt az ördögi hazugságot elhittem és gyakoroltam, de közben nagyon rossz volt a lelkiismeretem, éreztem, rossz, sőt képmutatás az, amit csinálok, mert én igazából nem ez vagyok, hanem valaki más.
Amikor először elmentem a Hit Gyülekezetébe, el akartam menekülni, mert féltem, hogy ha ott maradok, akkor meg fogok térni. Mégsem tudtam menekülni: két hét múlva újra ott voltam, de már mint megtérő. Attól kezdve fokozatosan világossá vált számomra minden hazugsága annak a rendszernek, amelynek foglya voltam, és az is, hogy a művészetnek - ami hozzáteszem, igazából már nem nevezhető művészetnek hagyományos értelemben, hanem perverziónak, okkultizmusnak, hedonizmusnak és a sátánizmus egy fajtájának - nincs az emberi létet alapjaiban pozitív irányban megváltoztató ereje. Lehet fontos szerepe, ha a kategória eredeti tartalmánál marad, de a modernitásban már megváltói szerepkörrel ruházódott fel, és az egyéni karakter szembe találta magát a megistenülés kísértésével. Velem is ez történt. Ebből hozott ki Isten, és láttatta meg, hogy igazából Övé minden dicsőség, és az ember teljesen függő, teljesen elenyésző jelentőségű lény Hozzá képest.