Vissza a tartalomjegyzékhez

Hazafi Zsolt
Trónfosztás és álviták
Önfeladás lenne a tabudöntő Gyurcsány leváltása

Önkorrekciónak minősítette Lendvai Ildikó, az MSZP országgyűlési frakciójának vezetője a Heteknek adott interjújában a kormányátalakítást. A politikus szerint nem akarnak lassítani a reformkormányzáson, ugyanis „tovább akarnak haladni az úton, de ha lehet, kevesebb hibával”. Az MSZP meghatározó vezetője egyébként az SZDSZ lassulástól tartó álláspontjáról úgy vélekedett: „Ha autóval megyek egy nehéz terepen, nem lehet arról vitatkozni, hogy gyorsan vagy lassan megyek. Haladni kell előre, amilyen tempót megengednek a feladatok.”


Fotó: Somorjai László

A kormányátalakítással azt a szituációt szerették volna elkerülni, mikor Medgyessy Péter bejelentette, hogy a nyári pihenőt követően ősszel átalakítja a kabinetet, majd erre már nem volt ereje?
- Egészen biztos, hogy nem pihenős nyárra készülünk, bár ennek nem a kormányátalakítás az oka. Az elmúlt egy évben alaposan felkavartuk a közéletet, éppen ezért ezer dolgunk és feladatunk van. Belefogtunk a tabuk és igazságtalanságok trónfosztásába, ami a kockázatos, ám elkerülhetetlen változtatások „bevállalását” jelenti. A három évvel ezelőtti időszakkal pedig nem érdemes párhuzamot vonni, teljesen más korszak van a politikában.
Egyszerűen arról van szó, hogy nem akartunk őszig várni, mivel megtaláltuk azokat a pontokat, ahol strukturális változtatással és a működési feltételek javításával jobbítani lehet a kormányban. Tudatosan törekedtünk arra, hogy a parlamenti ülésszak végén az új miniszterek letehessék az esküt.
A menetrendünk az volt, hogy az egyéves működést követően lehet levonni a megfelelő következtetéseket. A szerkezeti korrekcióról már legalább fél éve gondolkodunk, de a miniszterelnök kérése az volt, hogy várjuk meg az egyéves kormányműködést. Az egy év letelt, ezek után már egyetértettünk a miniszterelnökkel abban, ha az elszánás már megvan, akkor nem érdemes sokat húzni az időt, mert az elbizonytalanítja nemcsak a közvéleményt, hanem az apparátusokat is.
Tavasszal váratlanul három miniszteri poszton is csere történt (egészségügyi, környezetvédelmi és igazságügyi), de a jelenlegi átalakítás a korábbiakhoz képest nem sodródásnak, hanem előre megfontoltnak tűnik…
- …kicsit ijesztően hangzik ez a krimis kifejezés.
Akkor inkább a „tudatos” kifejezést használnám. Mi a politikai üzenete a bejelentett átalakításoknak?
- Az előző napokban mérleget készítettünk, és arról beszéltünk például a parlamentben, hogy miért fogtunk átfogó reformokba. Továbbra is úgy gondoljuk: az ország érdeke az, hogy ezen az úton haladjunk tovább. De ha lehet, kevesebb hibával. Az átalakítás üzenete ezért az, hogy a számvetést követően mely területeken szeretnénk erősíteni a kormány munkáján, illetve hogy készek vagyunk az önkorrekcióra.