Vissza a tartalomjegyzékhez

Lukács András, Párizs
Sarkozy abszolút győztes
Elsöprő jobboldali fölény a francia parlamentben

Elsöprő győzelmet aratott a jobboldal Franciaországban a parlamenti választásokon. Nicolas Sarkozy pártja (UMP) és szövetségesei az első fordulóban a szavazatok több mint 45 százalékát szerezték meg, így a legkedvezőtlenebb becslések szerint is kétharmados többséggel fognak rendelkezni a parlamentben. A jobboldal győzelme a Le Monde hétfői vezércikkének értékelése szerint Francois Mitterand és a baloldal 1981-ben aratott győzelméhez hasonlítható, melynek következtében Nicolas Sarkozy kezében szinte abszolút hatalom összpontosul.


Fotó: AP

A második helyezett Szocialista Párt és szövetségesei a szavazatok 27,64 százalékát szerezték meg, a Francois Bayrou által alapított új centrista párt (MoDem) pedig a voksok közel 8 százalékát kapta. A francia választási rendszerben csak egyéni képviselőket választanak, ennek megfelelően a pártok nem az összes rájuk leadott szavazat arányában képviseltetik magukat az 577 fős parlamentben. Az első fordulót követően a közvélemény-kutató cégek 360 és 420 közé teszik az UMP által megszerzett mandátumok számát, és 120-170 közé a Szocialista Párt által megszerzett képviselői helyeket. A szocialisták a vártnál rosszabbul szerepeltek a korábban szocialista bázisnak tartott helyeken, többek között a külvárosokban. Országos szinten az egy hónappal korábban Segoléne Royalra szavazóknak mindössze 72 százaléka voksolt múlt vasárnap a Szocialista Pártra. A szocialisták és az UMP mellett csak egy párt érte el a frakcióalapításhoz szükséges 20 főt, a Nicolas Sarkozyvel szövetséges centrista párt. Rajtuk kívül 1-4 képviselővel rendelkezhet majd Francois Bayrou pártja, 6-12 hellyel a kommunista párt, továbbá maximum három képviselői mandátummal a Zöldek.
A választás Le Pen pártjának jelentős meggyengülését hozta: míg elnökjelöltként Le Pen egy hónappal korábban 10,5 százalékot kapott, pártja csupán 4,29 százalékot söpört be, és egyetlen jelöltjük végzett a harmadik helyen. Ezzel szemben 1997-ben az FN 15 százalékot kapott, és 76 harmadik helyen végzett jelöltjük volt, aminek eredményeként Jacques Chirac pártja elvesztette a választást.
A súlyos vereséget követően újra akcióba lendült Segoléne Royal, a szocialisták korábbi elnökjelöltje, aki üzenetet hagyott Francois Bayrou telefonján annak érdekében, hogy megállapodjanak a visszaléptetésekről. Royal ajánlatának értelmében Bayrou felszólítaná az újonnan alapított pártjára szavazókat, hogy a második fordulóban voksoljanak a szocialistákra, jelöltjei pedig visszalépnének azokon a helyeken, ahol a szocialista jelölt jobban szerepelt. Cserébe a szocialisták is visszalépnének azon a két helyen, ahol a MoDem jelöltjei szerepeltek jobban.
Royal ajánlata magukat a szocialistákat is meghökkentette, tekintettel arra, hogy a volt elnökjelölt nem tagja a Szocialista Párt vezetőségének, maga az ajánlat pedig nem túl kecsegtető: Bayrou saját körzetében ugyanis a szocialista jelölt visszaléptetése nélkül is nyerne, így a szocialisták gyakorlatilag egyetlen helyen hoznának áldozatot.
Royal ajánlatát követően Francois Hollande, a párt főtitkára - egyben Royal élettársa - ironizálással próbálta oldani a pártban egyre látványosabbá váló feszültséget: „(Telefon)demokráciában élünk, és mindenki annak telefonál, akinek akar.” Kedden a Szocialista Párt országos tanácsa egyhangúlag elutasította a MoDemmel való egyeztetést. Ez elől azonban maga az érintett, vagyis Francois Bayrou is elzárkózott: mint kifejtette, nem fogja szavazóit egyik párt támogatására sem felszólítani.
Mindeközben Nicolas Sarkozy pártja Francois Bayrou körzetében visszahívta második helyen álló képviselőjelöltjét, így Bayrounak csak a harmadik helyen végzett szocialista jelölttel kell majd megküzdenie jövő vasárnap.