Vissza a tartalomjegyzékhez

Kovács Klára
Fitnessmobil
Jönnek a jövő autói

Igazi szenzációnak tűnt a bejelentés, miszerint jövőre elkezdődik a sűrített levegővel működő autó sorozatgyártása. Lapunknak nyilatkozó szakértők szerint azonban az Air Car egyelőre nem forgatja fel a világot: marad a kőolajszármazékok, illetve az olajkitermelők hegemóniája. A jövő azonban mindenképpen az alternatív meghajtású autóké.

Guy Nčgre, volt Forma-1-es autómérnök (képünkön) álma lassan megvalósul, miután az Air Car - azaz a sűrített levegővel hajtott autó - gyártásának jogát megvásárolta az indiai óriáscég, a Tata. A tervek szerint 2008 augusztusában hatezer Air Car hagyja el a gyártósorokat, melyek csendes, teljesen környezetkímélő, praktikus és gazdaságos alternatívát kínálnak a hagyományos járművekkel szemben. A levegős autó azonban egyelőre nem képes felvenni a versenyt a ma használatos autókkal, hiszen maximálisan 110 kilométeres óránkénti sebességre képes, és egyetlen „tankolással” 200 kilométer megtételére alkalmas csupán - igaz ugyanakkor, hogy egyetlen újratöltés 4-500 forintba kerül csak.

A francia Nčgre nem az egyetlen, aki a kőolajszármazékok kiszorításán fáradozik. Mára szinte valamennyi jelentősebb autógyár komoly anyagi áldozatokat vállal a jövő autójának kifejlesztésére. A Porsche például etanolos keverékkel üzemelő sportautókat dob piacra. Mások a biomasszából - fából, szalmából, kukoricaszárból, napraforgóból - nyert gázt helyezik előtérbe. A Volkswagen idén végezte az első kísérleteket a Sunfuellel, a repceolajból származó biodízellel, a Golf GT például keverék-üzemanyaggal is tankolható. Bekapcsolódott a projektbe a DaimlerChrysler, a Volvo és a Renault, a Saab és a Ford is. A közeljövőben Európa 4 régiójában 158 hidrogénmeghajtású járművet próbálnak ki a postások és önkormányzati alkalmazottak. Brazília e tekintetben megelőzi Európát, hiszen 25 éve cukornádból állít elő etanolt. Sikerüket jól mutatja, hogy tavaly már a piac 54 százalékát etanol hajtású gépjárművek uralták. A japánok a Toyota Prius hibridautójával vállaltak nagyot. Bár az ára közel kétszerese a hagyományos meghajtású autóinak, mégis 235 ezret értékesítettek tavaly, és további fejlesztéseket ígérnek.
„Kétségtelenül vannak előnyei a hibridautóknak, hiszen a fogyasztásuk valóban töredéke a hagyományos autókénak, csendesebbek, kevésbé szennyezik a környezetet, ám mégsem hozzák el a kívánt áttörést” - mondta a Heteknek Emőd István, a Műszaki Egyetem Gépjárművek Tanszék oktatója. Az egyetemi docens szerint az alapproblémát az jelenti, hogy bár csökken a fogyasztás, továbbra is fennmarad a környezetszennyezés mértéke és a függőség a kőolajszármazékoktól. A sűrített levegőhöz vagy biomasszákból történő alternatív üzemanyag előállításához is energiát kell ugyanis használni, amelyeket kőolaj- vagy szénerőművek állítanának elő. „A különbség annyi, hogy nem az utak mentén, a városokban történik a jelentős környezetszennyezés, hanem az erőművekben. Igazi áttörést az jelentene, ha a hidrogént környezetbarát módon tudnák előállítani” - szögezte le Emőd István, aki hozzátette: az alternatív autók megjelenése mindesetre néhány évvel megnyújthatja az olajtartalékok felhasználási lehetőségét.
Hegedűs Zsolt, az Antro Kht. ügyvezető igazgatója szerint sem hoz valóságos áttörést a sűrített levegővel működő jármű. A Hetek kérdésére az igazgató elmondta, a magyar mérnököket foglalkoztató cég is keresi az „igazit”. Mint Hegedűs kifejtette, az alapoktól kezdve teljesen új rendszert építenek fel. Kifejlesztették a Solo-Duo névre keresztelt autót, amely valóban minden ízében különbözik a hagyományos járművektől. Hegedűs elmondása szerint nem acélt, hanem karbon-kompozitot használnak az autó karosszériájához, amely szilárdságában, merevségében sokkal jobb, de tömegét tekintve a tört része az acélnak. A légellenállás csökkentése miatt áramvonalas külsőt alkalmaznak, illetve a könnyebb szerkezet miatt vékonyabb gumikat építenek be. Mindezeknek köszönhetően a 3 személyes autó 1,5, a 6 személyes pedig 2-2,5 litert fogyaszt majd 100 kilométeren. Hegedűs szerint igyekeznek kihasználni a Nap energiáját is, ezért az autó tetejére napelemeket építenek be, így például a parkolás alatt feltöltődnek az akkumulátorok, s ennek köszönhetően akár 30 kilométer megtételére elegendő energiához jut.
Az autó hármas hibrid meghajtású lesz. Az elektromos meghajtás mellett, ha gyorsabb sebességet akarunk elérni, a szerkezet automatikusan átvált az alternatív motorra, amely „mindenevő”, tehát növényi olajjal vagy alkohollal, de a hagyományos üzemanyagokkal, benzinnel is működik. Nevezhetjük „fitnessmobilnak” is - mondta Hegedűs, hiszen minden utas előtt egy furcsa lábtartó lesz, amely valójában taposópedál. Így autózás közben mozoghatunk is, hogy ezzel ellensúlyozzuk a mozgásszegény életmódot. Világméretekben is egyedülállónak számít a Solo-Duo az összeszerelhetőség miatt. Legószerűen két háromszemélyes Solóból egy hatszemélyes Duót szerelhetünk össze, de pickup, illetve kilencszemélyes mikrobusz is előállítható. Hegedűs Zsolt szerint jövő év elejére megjelenik az első működő Solo, és a következő évtized elején elindulhat a szériagyártás.