Vissza a tartalomjegyzékhez

Bányai László
Jeruzsálem, a próbatétel
Egy európai kormány sem ismeri el Izrael fővárosának

Négy évtizede, 1967. június 5-én szabadította fel Izrael a Jordánia által 1947-ben jogellenesen megszállt Kelet-Jeruzsálemet, benne a Templom-heggyel, a Siratófallal és a zsidó óvárossal. A knesszet ünnepi üléséről a meghívott európai és amerikai nagykövetek testületileg távol maradtak.

Meglepetést csak az amerikai lépés okozott. Hiszen Washington 1995-ben törvényben állapította meg: Izrael fővárosa Jeruzsálem, nagykövetségét Jeruzsálemben építi fel, és Tel Avivból Izrael örökös fővárosába telepíti át. (Az épület azonban hiába készült el, a költözést biztonsági okokra való hivatkozással előbb Clinton, majd Bush félévenként megvétózza.) A bojkottot amúgy a sors fintoraként éppen Németország, a holokauszt fő felelőse, ma Izrael legközelebbi európai szövetségese kezdeményezte. A többiek, köztük Magyarország is, „csak” rábólintottak.
A bojkott indoka bizonytalan: talán mert az európai álláspont szerint a zsidó állam „jogtalanul kebelezte be” Kelet-Jeruzsálemet, amelyre a palesztinai arabok leendő államuk fővárosaként tekintenek. Ha a diplomaták megjelennek az ünnepen, elfogadták volna Kelet-Jeruzsálem „zsidó annexióját”, amelyet pedig „jogtalannak” tekintenek. Izrael az oslói egyezményekben Jeruzsálem ügyét a végleges megállapodások keretébe utalta. Talán el kellene fogadnia, hogy az EU és az Egyesült Államok maga is vitatja a város határait? A szerződéseket azonban mindkét félnek teljesítenie kell, különben a bécsi konvenció alapján érvényüket vesztik. Az oslói megállapodást a palesztinok a 2000-ben kirobbantott terrorháborúval véglegesen felrúgták. Így ma sem ők, sem Európa nem hivatkozhat arra, hogy Jeruzsálem tárgyalási alap.
Vagy azért, mert az ENSZ 1947. évi 181. számú közgyűlési határozata Jeruzsálemet, Betlehemet és környékét „corpus separatum”-ként nemzetközi igazgatás alá rendelte, és ennélfogva az egységes Jeruzsálem Izrael örökös fővárosaként ezt hiúsította volna meg? Az ENSZ Alapokmánya szerint a közgyűlés nem alkot kötelező nemzetközi jogot. Így a világszervezet tagjai számára ez a határozat pusztán ajánlás volt, amely a szemben álló felek egyetértő elfogadása esetén, egyedül szerződésként hatályosulhatott volna. A Zsidó Ügynökség Izrael képviseletében teljes egészében elfogadta a javaslatot. Annak ellenére, hogy Jeruzsálem három évezrede Izrael vallási, jogi és politikai központja, és egy zsidó állam Jeruzsálem nélkül olyan lett volna, mint a Balaton víz nélkül. Ám sürgető szükség volt a zsidó állam azonnali megalapítására, hogy az európai táborok hontalan holokauszttúlélői bejuthassanak Izraelbe. A javaslat szerint tíz év elteltével népszavazás döntött volna a város státusáról, amelynek akkor százezer zsidó és hatvanötezer muszlim, valamint keresztény lakosa volt. A tervet azonban az Arab Liga ellenállása és az arab államok közösen elkövetett fegyveres agressziója megtorpedózta. Az általuk indított háborúban az ENSZ semmit sem tett Jeruzsálem zsidó lakosságának védelmére. A brit irányítású jordániai Arab Légió foglalta el Kelet-Jeruzsálemet. A zsidó negyed lakosságát megölte vagy fogságba hurcolta, a zsidó óvárost a földdel tette egyenlővé. A felosztási javaslat sem lehet a bojkott hivatkozási alapja, hiszen annak sincs érvényes jogi hatálya.
Függetlenül attól, hogy Kelet-Jeruzsálem hovatartozását az európai országok vitatják, nagykövetségeiket akár Nyugat-Jeruzsálembe is telepíthették volna. Görögország és Hollandia kivételével azonban az európai országok a zsidó állam 1948-ban történt kikiáltása óta Tel Avivban tartják nagykövetségeiket. Pedig Tel Aviv hivatalosan sosem szolgált Izrael fővárosaként. Kifejezetten sértő lépés a vendégország részéről, ha a főváros helyett nagykövetségét egy vidéki városban állítja fel. Minden ország szuverén jogaként maga jelöli ki fővárosát. Ezt a jogot a világon egyedül Izraeltől vitatják el.
Pedig Izraelnek kezdettől fogva Jeruzsálem a fővárosa, és a kormányzati intézmények túlnyomó többsége is a város nyugati, újonnan épített részében helyezkedett el. 1948-ban Kelet-Jeruzsálemet jogellenesen Jordánia kebelezte be. (Csak Nagy-Britannia és Pakisztán ismerte el.) Nem volt tehát még mire hivatkozni, az országok nagykövetségeiket a nyugati városrészben is elhelyezhették volna. Ám nem ezt tették. Az EU ma nemcsak Kelet-Jeruzsálemet vitatja el a zsidó államtól, de Jeruzsálemet magát is. Miközben a sosem létezett palesztin állam képzeletbeli fővárosát védi, semmibe veszi egy létező állam háromezer éves, valóságos fővárosát. Az EU-nak ez az álláspontja minden szempontból abszurd. Vallásilag megalapozatlan, sérti a nemzetközi jogot, és politikailag inkorrekt, mert egyoldalúan a palesztin felet támogatja.
Jeruzsálem újkori jogi státusát egyértelműen a Népszövetség határozta meg. A világszervezet Jeruzsálemet a létesítendő Zsidó Nemzeti Otthon közigazgatási központjaként, fővárosaként jelölte ki. Jeruzsálem volt az ókori Izrael fővárosa, háromezer éven át a száműzetésben a zsidók Jeruzsálem felé fordulva és annak felépítéséért imádkoztak. Jeruzsálem szimbolizálta és testesítette meg a zsidó népet. A Népszövetség ennek megfelelően e várost jelölte meg székhelyként. A státuson az sem változtatott, hogy az ENSZ-közgyűlés 1947. évi 181. számú határozata „corpus separatum”-ként, nemzetközi igazgatás alá helyezését javasolta. Jogsértő a másik igény is, amely Kelet-Jeruzsálemet a jövőbeli palesztin állam fővárosaként jelöli meg. Ilyen állam a történelem folyamán sosem létezett, sőt, Jeruzsálem sosem szolgált más arab állam fővárosaként.
E jogsértő álláspontnak közvetlen politikai okai vannak. Európa a hetvenes évek eleje óta (olajválság) kötelezte el magát a palesztin ügy támogatása mellett. Ennek része volt, hogy az Izrael által a hatnapos háborúban elfoglalt területekről való kivonulást és egy palesztinai arab állam megalakulását szorgalmazta. E látszólag kompromisszumos, két egymással békében élő állam megoldása azonban sosem vette tekintetbe az arabok valóságos álláspontját. Ennek lényege: palesztinai arab állam „a tengertől a folyóig”.
A palesztinok csak az Izraellel kötendő békemegállapodással alapíthatnák meg államukat. Arafat azonban már 1994 januárjában egy johannesburgi mecsetben kijelentette, hogy Jeruzsálem nem Izrael, hanem kizárólag a palesztinai arabok és a muszlimok fővárosa. 1996-ban pedig a Stockholmba akkreditált arab nagykövetek előtt arról beszélt, hogy a zsidók lába alól felégeti a talajt, és „a zsidók majd nem akarnak az arabok között élni, és elmenekülnek az Egyesült Államokba”. A palesztinok célja azóta is változatlan, sőt, a Hamasz hatalomra jutásával a helyzet tovább rosszabbodott. Ez azt jelenti, hogy a PFSZ és a Hamasz a palesztin államot, amelynek Jeruzsálem a fővárosa, Izrael helyén akarja megalakítani. Az EU és az Egyesült Államok bojkottja azzal, hogy Izrael Jeruzsálemre vonatkozó jogát kérdőjelezi meg, ezt az egyoldalú palesztin politikát támogatta meg.
Ráadásul Jeruzsálem minden tekintetben Izrael szimbóluma, és a zsidó népet testesíti meg. A palesztinok most okkal gondolhatják, hogy az európai bojkottal, Izrael felszámolását célzó erőfeszítéseikkel a nemzetközi közösség is egyetért. Ezzel pedig a kompromisszumos politikai rendezés esélyei a minimálisra csökkentek. Az Európai Unió és az Egyesült Államok magatartása ebben a kérdésben szöges ellentéte a két egymással békében élő állam koncepciójának. E „politikai inkorrektség” mögött szándékos tévedés áll. Rejtve húzódik meg a kimondatlan törekvés, hogy Izrael és a zsidóság örök problémáját kizárólag a felszámolásuk oldhatja meg. Jeruzsálem ebben központi szerepet játszik. Ha sikerül Jeruzsálemről Izraelt leválasztani, az sorsdöntő lépés lehet ezen az úton.