Vissza a tartalomjegyzékhez


Életünk delén

Az 50-es éveikben járók életvitelét a fél évszázaddal ezelőttiekével összehasonlító tanulmány szerint a tiniként a hosszú hajért és a farmerért küzdők ugyanakkora energiával veszik fel a harcot a korukkal is. A Future Foundation felmérése szerint az 50 év felettiek utazgatnak, golfoznak, és a barátaikkal szórakozni járnak, az 1957-ben 25 évesek életét élik. 1957-ben egy férfi 7,6 nyugdíjas évre számíthatott, egy nő pedig kevesebb, mint 14-re.

Az emberek általános egészségi állapotának a jelentős javulásával azonban most egy 60 éves férfi 15 évet, egy ugyanolyan korú nő pedig több mint 22 évet remélhet nyugdíjasként. A tanulmányban szereplő pszichológus véleménye szerint manapság az 50 éves kor inkább tekinthető az élet felének, mint a végének. Pszichológiai változás zajlik az emberek tudatában is, „kapuzárás” helyett egy sokkal optimistább „újabb kapuk nyitása” jellegű életérzés kezd jellemzővé válni. A felmérés szerint a legjelentősebb életmódbeli változás az utazás. Az 50-esek maximálisan kihasználják az olcsó repülőjegyekből fakadó előnyöket, és a turisztikai ipar számára egyre jelentősebb tényezővé válnak. A kutatások szerint az 50 év felettiek ugyanolyan komolyan veszik a testmozgást, mint a fiatalabb generáció 50 évvel ezelőtt. Kettőször annyi időt töltenek vásárlással elődeiknél, házimunkával azonban fele annyit.