Vissza a tartalomjegyzékhez

Széchey Noémi
Merre tovább?
Sarkozy új Franciaországot ígér

„Franciaország ezennel visszatért Európába” - jelentette be Nicolas Sarkozy a vasárnapi franciaországi elnökválasztás eredményének nyilvánosságra hozatalát követően. Győzelmi beszédében baráti jobbot nyújtott valamennyi franciának, azoknak is, akik nem rá szavaztak, és újfent megerősítette, hogy a „cselekvés embere” lesz - nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi ügyekben is. Bár a franciák többsége most Sarkozy mellé állt, ellenfelei arra számítanak, hogy az új elnök esetleges kudarcai szembefordíthatják majd a közhangulatot.


Akik örültek... (Párizs, Concorde tér)

Sarkozy első úti célja várhatóan Berlin és Brüsszel lesz, jelezve, hogy vezetésével Franciaország újra az európai politikai élet egyik meghatározó szereplőjévé kíván válni. A kampány során is ő volt az egyetlen jelölt, aki Nyíltan támogatta az Európai Unió 50. születésnapja alkalmából kiadott Berlini Nyilatkozatot, amely - a francia és a holland népszavazás elutasítását figyelmen kívül hagyva - azt a célt tűzte ki, hogy 2009-ig megszülessen az európai alkotmány. A tervnek, amelyet elsősorban Angela Merkel német kancellár szorgalmaz, a szakértők többsége szerint nem sok realitása van. Sarkozy a válság feloldására egy miniszerződést javasol, amely kizárólag az intézményi reformra koncentrálna, és amelyet a kockázatos referendumok helyett az egyes parlamentek fogadnának el. Elképzelései azonban több helyen is ellenállásba ütközhetnek. Sarkozy a többsebességes Európa híve, melyet szerinte a nagyok hatosfogatának kellene vezetnie, amiről például Lengyelország hallani sem akar. Spanyolország nyíltan Ségoléne Royalt támogatta, és Gordon Brown leendő brit miniszterelnök euroszkepticizmusa sem kedvez Sarkozy tervének. Így nem nagyon marad más, mint a hagyományos német-francia tengely tovább erősítése - gratuláló üzenetében Merkel a már „bizonyított német-francia barátság” fontosságára hívta fel újdonsült kollégája figyelmét, és arra kérte, ezt az unió alapjainak megerősítésére használják fel -, amelyet azonban a Törökország csatlakozásával kapcsolatos ellentétes álláspontok torpedózhatnak meg. Míg ugyanis Merkel kifejezetten támogatja Törökország csatlakozását, addig Sarkozy annak határozottan ellene van. Véleménye szerint ugyanis Törökország földrajzilag nem Európában, hanem Ázsiában található. 2008 júliusától Franciaország veszi át az unió soros elnöki tisztségét, így a Merkel-Sarkozy-terv esetleges sikere nagyban növelhetné Párizs szerepét az Egyesült Európában. Kudarc esetén azonban Sarkozy könnyen válhat a brüsszeli elit bűnbakjává, mint ahogy történt az Berlusconi esetében is.
Ezeket a dilemmákat Franciországon kívül is jól látják. Mit jelent Nicolas Sarkozy megválasztása Franciaország, az Európai Unió és a világ egésze számára? - teszi fel a kérdést vezércikkében a londoni Financial Times: „Egy európai Franciaországot? Egy francia Európát? Vagy Európa ellenében fellépő Franciaországot? Bár az első változat a kívánatos, mindhárom változat lehetséges. A végeredmény Sarkozy valódi személyiségétől függ.” Az új elnök mindenesetre optimista: „Együtt Franciaország történetének egy új fejezetét fogjuk megírni. Ez a fejezet pedig, kedves barátaim, nagyszerű lesz” - ígérte győzelmi beszédében.


…és voltak, akik dühöngtek a választás éjszakáján (Párizs, Bastille tér)

A kampány során gyakran „francia útlevéllel rendelkező amerikai neo-konzervatívnak” titulált új elnök - aki még jelöltként látogatást tett a Fehér Házban - beszédében üzent „amerikai barátainak” is, akiket biztosított afelől, hogy „számíthatnak Franciaországra, aki mindig az Egyesült Államok mellett fog állni, ha támogatásra van szüksége” mint jóbarát. (Sarkozy korábban hibásnak ítélte, hogy Jacques Chirac francia elnök annak idején nem támogatta az iraki háborút, igaz Iránnal kapcsolatban nem helyesli a katonai fellépést.) Ugyanakkor kijelentette, hogy „barátok között előfordulhat nézeteltérés”, azaz Franciaország egyenrangú félként kíván partnere lenni az amerikai nagyhatalomnak. Ennek jegyében máris felszólította az Egyesült Államokat, hogy az eddigieknél sokkal aktívabban vegyen részt a globális felmelegedés elleni küzdelemben.
Talán ennél is nagyobb változást jelenthet az, hogy Sarkozy már most bejelentette: szakítva az évtizedes francia arabbarát külpolitikával, Izrael aktív támogatója kíván lenni a jövőben.
Sarkozy telefonon biztosította Ehud Olmert izraeli miniszterelnököt arról, hogy „Izrael barátja vagyok, és Izrael mindig számíthat a barátságomra”. Izraeli és arab sajtóreakciók azonban egyaránt figyelmeztettek arra, hogy Franciaországnak olyan érdekeltségei vannak arab - és egyéb fejlődő - országokban, amelyeket elnökként Sarkozynek is figyelembe kell majd vennie.
Arab partnereinek megnyugtatására azonban már vasárnap esti beszédében bejelentette, hogy az Európai Unió mintájára egy Mediterrán Uniót szeretne létrehozni, amely „híd lehetne Európa és Afrika között”. Mint mondta, minden ebben a térségben fog eldőlni, ezért félre kell tenni a gyűlöletet, hogy a béke és a „civilizáció” nagy álma megvalósulhasson. A javaslat pozitív visszhangra talált a mediterrán térség - úgy izraeli, mint észak-afrikai - sajtóorgánumaiban. A londoni kiadású al-Al-Quds Al-Arabi arab nyelvű lap szerint azonban Oszama bin Laden most nevet a markába, mivel Nicolas Sarkozy agresszív, bevándorlásellenes politikájával fiatal muzulmánok millióit kergeti a radikalizmus és a terrorizmus hálójába Franciaországban.
Sarkozy már a beiktatása előtt ízelítőt kapott abból, amire elnökként számíthat. Arra készült, hogy a hivatalba lépése előtti napokat csendes visszavonultságban pihenéssel töltheti (egyes hírek szerint a gyakorló katolikus új elnök máltai vakációját követően egy apátságban keresett volna lelki feltöltődést), a megválasztását követő franciaországi zavargások és sajtókritikák miatt azonban úgy döntött, megszakítja pihenését, és visszatért Párizsba.