Vissza a tartalomjegyzékhez

M. R.
Terebélyesedő mozgalom a városi kerékpározásért
Critical Mass hatodszor

Évről évre nagyobb támogatottsága van a hazai kerékpáros mozgalomnak. „Célunk a városi biciklizéshez való jog megteremtése, és az ennek megfelelő körülmények megvalósítása. Szeretnénk elérni, hogy végre tudatosuljon az emberekben: a kerékpárosok nem akadályozzák a közlekedést, hanem közlekednek” - mondta el lapunknak Kürti Gábor, a nemrégiben megrendezett biciklis tömegdemonstráció, a Critical Mass (kritikus tömeg) hazai szervezője.

Mint az aktivista kitért rá: az immár hatodik alkalommal megrendezett felvonulásuk célja a figyelemfelkeltés. A több tízezer biciklista az autómentes napon, illetve a Föld napján szokott vonulni, ezzel demonstrálva, hogy a szennyezett városi klíma már nem bír el több autót, és ideje lenne minél több embernek áttérni a kétkerekűre. Múlt vasárnap tizenhárom hazai és két erdélyi városban egyidejűleg tartottak nagyszabású kerékpáros-tüntetéseket, csak Budapesten közel ötvenezres létszámot felvonultatva.
Örvendetes módon dinamikusan nő a kerékpárosok aránya a városi közlekedésben. A fővárosban évről évre duplázódik, jelenleg 3-4 százalék az arányuk, más városokban 2 százalék, míg a kisebb településeken a legnagyobb a létszámuk. Egyre többen ülnek nyeregbe hétköznapokon - egyes parlamenti képviselőink is -, így rövid idő alatt eljutnak a város bármelyik pontjára, a bérlet- vagy benzinköltségekről nem is beszélve. Az ideális példa Hollandia, ahol európai viszonylatban a legtöbb biciklista él, miközben ott a legnagyobb az autóellátottság is.
Két és fél éve volt az első Critical Mass felvonulás, s a mozgalom érdekérvényesítő képességét mutatja, hogy egyik neves aktivistájuk azóta kerékpárügyi miniszteri biztosként képviseli ügyüket a közlekedési tárcánál. Munkája nem eredménytelen: tavaly óta megépült 25 km kerékpárút Budapesten, és közel 100 km országosan. A következő évben különféle forrásokból összesen 62 milliárd forintos támogatásra van ígéretük, ami jócskán felülmúlja a tavalyi, pár milliárdos összeget. Ez elsősorban a Kerékpáros Magyarországért Program hozadéka, amibe beszállt a közlekedési és a környezetvédelmi tárca is.