A második világháború során a náci Németország által elkövetett szörnyűségek
mellett feledésbe merült egy olyan tragédia, melynek okozói közvetlenül a britek
voltak. Egy nappal a német hadsereg kapitulációja előtt a brit Királyi Légierő
tévedésből több mint hétezer, a koncentrációs tábort túlélt személyt ölt meg
három hajó fedélzetén.
Az évforduló közeledtével az izraeli Jerusalem Post idézte fel a történészek
által is alig ismert ballépést, amely miatt a brit kormány soha nem kért
hivatalosan bocsánatot.
Második világháborús brit bombázó
A történelem legtöbb civil áldozattal járó katonai tévedésére (az angol
szakirodalom ezekre az esetekre a friendly fire, azaz „baráti tüzelés”
kifejezést használja - a szerk.) egy nappal azelőtt került sor, hogy a britek
elfogadták a Balti-tenger térségében tartózkodó német erők kapitulációját. A
második világháború utolsó heteiben a Hamburg környékén található Neuengamme, a
nordhauseni Mittelbau-Dora és a Danzig közeli Stutthof koncentrációs táborok
több ezer rabjának kellett a Balti-partvidékre menetelniük. Legtöbbjük zsidó és
orosz hadifogoly volt, de voltak köztük franciák, dánok és hollandok is, az
erőltetett menet során azonban közülük már több ezren életüket vesztették.
Senki nem tudta, hogy a nácik mit terveznek, miközben a britek kiadták a
parancsot a Lübeck-öbölben tartózkodó ellenség megsemmisítésére.
A lübecki kikötőben közel tízezer túlélőt zsúfoltak fel három hajóra, köztük a
Cap Arconára, mely egykor elegáns óceánjáróként működött Hamburg és Dél-Amerika
között. A Hitler öngyilkosságát követő negyedik napon, május 3-án fél háromkor
indult az első brit támadás a Cap Arcona hajó ellen, melynek fedélzetén 4500
fogoly tartózkodott. Két külön támadás során 64 rakéta- és 15 bomba érte a
hajót, a parton tartózkodó náci őrök pedig eközben lövöldözni kezdtek azokra,
akik a légi csa-pás elől a vízbe menekültek. Az esetnek mindössze 350 túlélője
volt, köztük Erwin Geschonneck, aki később színész lett, történetét pedig
1982-ben megfilmesítették.
A Királyi Légierő Hawker Typhoon vadászgépeinek következő támadása a Thielbeck
és a Deutschland nevű hajókat érte. A Deutschland hajót kórházhajónak
alakították át, azonban ezt kívülről nem tették láthatóvá.
A 2800 hadifogollyal megrakott Thielbeck hajó, melyen egyébként fehér zászló
lobogott, a támadást követően húsz perc alatt elsüllyedt, a fedélzeten
tartózkodók közül mindössze 50 személy menekült meg.
A három hajón közel két órán belül, a „szabadulásuk küszöbén” több mint hétezer
koncentrációs tábort megjárt személy vesztette életét a tévedésből indított
támadás következtében. További kétezer ember halt volna meg az incidens során,
amennyiben az Athen nevű hajó kapitánya is felengedett volna foglyokat a
fedélzetre.
A hajók elsüllyedését követő hetekben folyamatosan sodródtak partra a
holttestek, melyeket tömegsírba helyeztek Neustadt in Holsteinben. Még három
évtizeddel később is maradványok kerültek elő a vízből - a legutóbbi esetben,
1971-ben egy tizenkét éves fiú bukkant a csontvázakra.
A Cap Arcona a bombázás előtt
A tragédia végül hamar feledésbe merült. 1945-ben, a háború utolsó napjaiban
a britek és amerikai szövetségeseik nem akarták, hogy győzelmüket egy ilyen
incidens beárnyékolja, és amikor a tévedésből származó katasztrófa mértékének
híre eljutott Westminsterbe, a brit kormány és a szövetséges parancsnokság
mindent megtett, hogy az eset ne kapjon médianyilvánosságot. Az incidenssel
kapcsolatos feljegyzéseket pedig száz évre titkosították: a Királyi Légierő
irataihoz csak 2045 után lehet hozzáférni.
A tragédiáról leginkább német nyelven írtak, meglepő módon kevés angol nyelvű
írás dolgozta fel a történteket. Angol nyelven egy zsidó, fogorvosnak tanuló
diák, Benjamin Jacobs számolt be első kézből a támadásról az Auschwitz fogorvosa
című művében. Emellett Eugene Pool bostoni orvos A 100 éves titok:
Nagy-Britannia eltitkolt második világháborús öldöklése címmel írt a
történtekről. 1990 májusában Németország Neustadt in Holsteinban nyitott egy két
teremből álló múzeumot a Cap Arcona-tragédia áldozatainak emlékére, valamint
több emlékmű található a Lübeck-öbölben, ahol a partra vetett holttesteket
eltemették.
A legtöbben, akik ismerték a Cap Arcona-katasztrófa történetét, úgy gondolták, a
nácik terve az volt, hogy a tengeren elsüllyesztik a hajókat a zsidó foglyokkal
együtt. A támadással azonban a Királyi Légierő végezte el a németek helyett a
piszkos munkát. Nagy-Britannia azonban az öldöklésért a mai napig nem kért
hivatalosan bocsánatot, és - a nácik által meggyilkoltaktól eltérően - az
ártatlan áldozatok emlékét sem ápolja szinte senki. Az elfeledett áldozatokról
még a világ legnagyobb holokausztmúzeuma, a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet sem
emlékezik meg.
A titkolózás miatt továbbra is tartják magukat a feltételezések, miszerint a
britek így akarták elkerülni, hogy a felszabadulás után a Lübeckben horgonyzó
hajók egyenesen Palesztina felé vegyék az irányt. Mint ismert, a második
világháború utáni években a brit kormány igyekezett minimálisra csökkenteni a
bevándorlást a palesztinai mandátum területére. Történészek az eset kapcsán
felvetik a kérdést, hogy ha ebben az esetben vállalták a „járulékos
veszteségeket”, akkor miért nem rendelték el korábban a haláltáborok, különösen
Auschwitz bombázását a szövetséges légierők? A válaszokra még harmincnyolc évet
várni kell.