Az Egyesült Államok történelmének eddigi legvéresebb iskolai lövöldözését
élte át április 16-án, miután egy dél-koreai származású diák a Virginia
állambeli Műszaki Egyetem két épületében hidegvérrel kivégzett harminckét
diákot, majd önmagával is végzett. Az incidens számos problémára világít rá,
egyrészt az amerikai intézmények sebezhetőségére, másrészt a fegyvertartási
kérdés ellentmondásaira. Számos kritika illette a rendőrség tétovázását, és
maradtak kérdőjelek a tömeggyilkos motívumaival kapcsolatban is.
A támadás negyed nyolc körül kezdődött a Virginia Műszaki Egyetem West Ambler
Johnston kilencszáz fős kollégiumában, ahol a fegyveres férfi két személyt lőtt
le. A diákok ekkor értesítették a rendőrséget, ahova két és fél órával később
újabb segélyhívás érkezett, ezúttal a több előadóteremnek otthont adó Norris
Hall nevű épületből. Az első bejelentésre a helyszínre érkező rendőrök és
kommandósok lezárták a kollégiumot, ám nem rendelték el az egyetem kiürítését,
annak ellenére, hogy a lövöldöző elmenekült a helyszínről. Emiatt sokan
felelőtlenséggel vádolják a hatóságokat, mondván nem lett volna szabad kizárni
annak a lehetőségét, hogy a támadó ismét lecsap. Amikor pedig az újabb lövések
eldördültek, a közvetlen közelben tartózkodó rendőrök először képtelenek voltak
bejutni az iskolaépületbe, mivel annak több ajtaját leláncolva találták. Minden
valószínűség szerint a lövöldöző akarta a menekülés útját elzárni az épületben
tartózkodók elől. A rendőrség ezt látva betörte az egyik ajtót, és a második
emeletre sietett, ahonnan a lövéseket hallotta. Mire felértek, a támadó harminc
személyt lőtt le, majd végzett magával.
A támadás során az épületben lévő diákok az ablakokon ugráltak ki, hogy a
lövöldöző elől elmeneküljenek. Alec Calhoun harmadéves hallgató beszámolt arról,
hogy éppen mechanika-órájuk volt, mikor a szomszédos teremből dörrenéshez
hasonló hangot hallottak, ami olyan volt, mint egy óriási kalapács hangja. Ezt
sikoltozások követték, és mikor rájöttek, hogy lövéseket hallanak,
csoporttársaival az ablakot törték be és ezen kiugorva próbáltak menekülni. A
fiú úgy emlékszik, hogy ő nyolcadikként vagy kilencedikként, egyben utolsóként
ugrott ki. Egy bokorban landolt, és elszaladt. A hátramaradt diákokat lövések
érték, a mögötte álló két fiú nem élte túl a támadást. A fiú azt is elmesélte,
hogy mikor az ablakon mászott ki, hátratekintett, és látta a tanárát, amint az
hátul maradt, hogy elállja az ajtót. A hetvenöt éves, holokauszttúlélő izraeli
professzorral a fegyveres végzett (lásd keretes cikkünket).
Egy másik diák, Trey Perkins a Washington Postnak arról számolt be, hogy
németórájuk volt az épületben, amikor a felfegyverzett fiatal belépett a
terembe, és másfél percen át tüzelt. Először fejbe lőtte a tanárt, majd a
diákokat felsorakoztatta a tábla elé, és egyesével elkezdte őket kivégezni.
Perkins elmondása alapján a támadó „nagyon komoly, de nagyon nyugodt
arckifejezéssel” hajtotta végre tettét. Egy másik diák, Erin Sheehan egyike volt
azon keveseknek, akik sértetlenül tudtak kijutni az óráról. A lány elmondta,
hogy a támadó korábban kétszer is benyitott a termükbe, és úgy tett, mintha
valakit keresne, mielőtt lövöldözni kezdett. Erin leírása szerint teljesen
átlagos kinézetű, ázsiai fiatal volt a fegyveres.
A „Kérdőjel-fiú”
Huszonnégy órán keresztül ellentmondásos hírek jelentek meg arról, hogy ki
vagy esetleg kik követték el a támadást. A Chicago Sun Times úgy értesült, hogy
egy Sanghajból tanulóvízummal érkezett kínai diák volt a lövöldöző. Egy
fényképen pedig az volt látható, hogy rendőrök megbilincselnek egy ázsiai
arcvonásokkal rendelkező férfit, akinek személyazonosságára azóta sem derült
fény.
Végül a tömeggyilkost az egyetem egyik végzős hallgatójával azonosította a
rendőrség, amely azonban nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az első
lövöldözésben esetleg más is részt vett. Az egyetemi campus egyik kollégiumában
élő huszonhárom éves Cho Seung-Hui 1992-ben a családjával érkezett a jobb élet
reményében Dél-Koreából az Egyesült Államokba. Az ezt követő éveket Washington
DC egy külvárosában töltötte, a szomszédok szerint nagyon csöndes, magának való
fiú volt, aki nem reagált arra sem, ha köszöntötték. Iskolatársai is nagyon
tartózkodónak ismerték. Az első órán például, amikor a körbeadták a jelenléti
ívet, Cho a neve helyett egy kérdőjelet írt be, ezért rá is ragadt a
„Kérdőjel-fiú” gúnynév. Hírügynökségi értesülések szerint az utóbbi időben egyre
erőszakosabbá és kiszámíthatatlanabbá váló fiút depresszió miatt gyógyszerekkel
kezelték. A szobájában talált egyik írásában a „gazdag gyerekeket” szidta,
valamint olyan hírek is szárnyra kaptak, miszerint korábban a nőkkel és a
kereszténységgel kapcsolatosan is ellenséges nézeteinek adott hangot. Az angol
tanszék egyik tanára arról számolt be, hogy egyik kollégája Chót írásai alapján
problémásnak minősítette, és tanácsadást javasolt számára. Az angolszakos fiú
által írt, és az internetre is feltett színdarabok is az erőszakról, a
gyilkolásról és a pedofil molesztálásokról szólnak. A Chicago Tribune szerint a
fiú magatartását az elmúlt időszakban többen is egyre aggasztóbbnak látták,
mivel egyszer tüzet gyújtott az egyik kollégiumi szobában, és több nőt is
zaklatott. A sorozatgyilkos karján a The Chicago Tribune értesülése szerint
vörös tintával egy rejtélyes felirat volt olvasható: „Ismail Ax” (A felirat
értelmezésével kapcsolatos teóriákról írásunk a 15. oldalon)
Veszélyes egyetemek
A vérengzés azonban nem történt teljesen előzmények nélkül, a múlt hét
folyamán ugyanis három bombariadó is volt az egyetem területén, melyekkel a
támadó valószínűleg fel akarta mérni, hogy az iskola biztonsági szolgálata
milyen gyorsan tud reagálni egy esetleges támadásra. Ráadásul egy éven belül ez
volt a második eset, hogy az egyetemet lövöldözés miatt be kellett zárni.
Tavaly augusztusban a tanév első napjaiban kellett felfüggeszteni a tanítást,
miután egy szökött rab megölt egy kórházi őrt és egy seriffhelyettest nem messze
az egyetemtől, majd állítólag az egyetem területére menekült. Ami pedig a
bűneseteket illeti, a Virginia Tech-en 2003 és 2005 között nyolc esetben kellett
eljárni fegyverviselés miatt.
A tragédiát követően éles bírálat érte az egyetemet azért, mert az első
lövöldözés során nem tette meg a megfelelő intézkedéseket, és sok diák
egyáltalán nem is tudott a rájuk leselkedő veszélyről. Egyes vélemények szerint
az egyetemeknek ilyen jellegű támadás esetén mindenféleképpen értesíteniük kell
a diákokat és az ott dolgozó tanárokat a veszélyről. Az egyetem azzal
magyarázkodik, hogy azt hitte, az első lövöldözés elszigetelt, helyi eset volt.
Többen azonban lehetségesnek tartják, hogy a vizsgálatok alapján ki fog derülni:
az egyetem többet is tehetett volna a diákok figyelmének felhívásért és talán
meg lehetett volna akadályozni, hogy az incidens tragédiává váljon.
Biztonsági szakértők szerint az ilyen jellegű támadásokat nem lehet teljes
mértékben kiküszöbölni, és a multikulturális főiskolák, egyetemek (a Virginiai
Műszaki Egyetemen több mint kétezer külföldi diák tanult) különösen sebezhetőek.
A demokratikus társadalom velejárójának tekintik ezt a fajta
veszélyeztetettséget, mivel az állami főiskolák és egyetemek nyitottak bárki
előtt, az illetéktelen behatolók tárt ajtókkal találják szembe magukat, és a
nagy létszám miatt is nehéz lenne ellenőrizni a belépéseket.
Szabad a fegyver?
A virginiai egyetemen történt lövöldözés felszínre hozott egy másik, évek óta
vitatott témát is, mégpedig a fegyverviselés engedélyezésének kérdését. Egyesek
a fegyverekhez való könnyű hozzájutást emelik ki fő problémaként. Az Egyesült
Államokban, ahol a fegyvertartás alkotmányos jog, évente 30 ezer ember hal meg
lőfegyver okozta sérülések következtében. A virginiai esetet követően például a
befolyásos The New York Times a fegyvertartás szigorúbb ellenőrzésére szólított
fel. Vannak azonban olyanok is, akik úgy vélik, hogy nem azért történnek ilyen
esetek, mert túl sok a fegyver, hanem mert nincs elég belőlük. Az Amerikai
Fegyvertulajdonosok Egye-sületének vezérigazgatója szerint az elmúlt tíz évben
az összes ilyen lövöldözésnek az vetett véget idő előtt, hogy valamelyik
potenciális áldozat rendelkezett fegyverrel.
Amerikában a fegyverviselés fontos alkotmányjogi kérdésnek számít, és vitatémát
jelent az, hogy mekkora korlátozásokat lehet bevezetni ezzel kapcsolatosan.
Egyesek azt hangsúlyozzák, hogy ez a tragikus eset azt bizonyítja, hogy egyetlen
fegyvertartási törvény, rendelet sem tudja megakadályozni, hogy valaki ilyen
gonosz tettre szánja el magát.
Mások szerint ezeknek az öldökléseknek a gyökere a széles körben elterjedt
erőszakkultúrában keresendő, melyet a zenén, filmeken és videojátékokon
keresztül terjesztenek. Jack Levin kriminológiai professzor a Newsweeknek adott
interjújában elmondta, hogy a legtöbb esetben valamiféle bosszúról van szó, az
elkövető pedig öngyilkos ámokfutást rendez. Levin felhívta a figyelmet arra a
veszélyre is, hogy ezek az incidensek motivációt jelentenek a hasonló
körülmények között élők vagy hasonló személyiséggel rendelkezők számára. Például
pár hónappal ezelőtt egy montreali főiskolán történt lövöldözés, mely során egy
ázsiai származású fiatal húsz diákot sebesített meg. Levin valószínűnek tartja,
hogy a dél-koreai elkövető a montreali lövöldözésből is inspirációt nyert.
A kilencvenes években pedig több gyilkosság is történt külvárosi iskolákban,
ahol az elkövetők különc, elszigetelt fiúk voltak. A virginiai mészárlást
megelőzően a legtöbb halálos áldozatot követelő incidens a texasi Killenben
történt 1991-ben, mely során egy George Hennard nevezetű férfi 23 ember életét
ontotta ki, majd ezt követően magával is végzett. Még ugyanebben az évben egy
huszonnyolc éves, végzett kínai diák nyitott tüzet az Iowai Egyetem két
épületére, melynek következtében öt egyetemi alkalmazott vesztette életét.
1999-ben coloradóbeli Columbine középiskolában két tizenéves lelőtte 12
diáktársát és egy tanárt, majd öngyilkosságot követtek el. Felsőoktatási
intézmény területén valaha történt legvéresebb lövöldözés pedig 1966-ban a
texasi Austinban volt, ahol Charles Whitman a toronyórára felmászva kezdett
lövöldözni, melynek következtében 16 ember vesztette életét.
Az iskolai tömegmészárlás azonban korántsem amerikai specialitás (lásd keretes
írásunkat). Európában 2002-ben Erfurtban történt hasonló, 1996-ban pedig a
skóciai Dunblane-ben.