Vissza a tartalomjegyzékhez

Karl Pfeifer, Bécs
A gyűlölet iskolái
Milyen tankönyvekből tanulnak a kődobáló fiatalok?

„Non scholae, sed vitae discimus”: Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk. Ezt a mondást a palesztin és az iráni tankönyvszerzők úgy értelme-zik, hogy az oktatás célja a mártírhalálra való készség kialakítása. Aki embereket kíván befolyásolni, az a kisgyerekeknél fogja kezdeni: a propaganda már az óvodában elkezdődik, és az iskolában folytatódik.


Kelet-jeruzsálemi iskolások. Gyakorlati óra
Fotó: AP

Néhány évvel ezelőtt éles kritikákkal illették azokat az Európai Unió által finanszírozott tankönyveket, amelyeket palesztin gyerekek használtak, mivel antiszemita közhelyeket terjesztettek a zsidókról, és Izrael létjogosultságát is tagadták, olyannyira, hogy a térképeken fel sem tüntették. Hosszú ideig voltak forgalomban ezek az Egyiptomból és Jordániából származó tankönyvek, de az újabbak sem sokkal jobbak. Ezekre a problémákra először a Center for Monitoring the Impact of Peace (CMIP) médiafigyelő szervezet hívta fel a figyelmet, amely korábban a palesztin tankönyvekről is közölt tanulmányt.
A CMIP februárban Bécsben mutatta be legújabb tanulmányát 115 iráni tankönyvről, amelyeket 2004-ben, tehát még Khatami elnök idején használtak. A tanulmány szerzője, Arnon Groiss az általa korábban vizsgált arab tankönyveknél még riasztóbbaknak találta az iráni tankönyveket.
Az iráni tankönyvekből egyértelműen látszik, hogy az iskolák egy globális Nyugat-ellenes háborúra készítik fel a tanulókat az iszlám nevében. Annak ellenére, hogy a könyveket a „mérsékeltnek” mondott Khatami elnök idején adták ki, azok Khomeini ajatollahnak, a forradalmi Irán alapítójának tanai alapján készültek. Khomeini meggyőződése szerint a muszlimoknak - és az elnyomott nemzeteknek általában - életre-halálra szóló globális háborút kell folytatniuk a „hitetlen elnyomók”, különösen az Egyesült Államok ellen.
A CMIP tanulmánya két fő témát vizsgált, a „mások” és a béke iránti magatartást. Az iráni tankönyvekben számos „másokra” történik utalás - vallási és etnikai „másokra”, Iránon belül és kívül, történelmi és aktuális kontextusban. De két „másnak” - az Amerikai Egyesült Államoknak és a Nyugatnak általában, valamint a zsidó-cionista-izraeli „másnak” különleges figyelmet szentelnek. Amerika a „Nagy Sátán”, a „világ felfalója”, a „felfuvalkodott”. A tanítás célja az Egyesült Államok iránti gyűlölet kialakítása.
Az iráni tankönyvek szerint a nyugati kultúra veszélyezteti az iszlámot, mert elmaradott vallásnak mutatja be azt. A nyugati kultúrának azt is szemére vetik, hogy bujtogatni igyekszik a muszlim nőket a társadalomban elfoglalt szerepük ellen, erkölcstelen viselkedésre ösztönöz, és aláássa a muszlim büntetőtörvényeket.
A Nyugat elleni harcban csak a muszlimok egységbe tömörülése segíthet. Khomeinit idézve: „A világ muszlimjai az Iszlám Iráni Köztársasággal együtt határozzák el, hogy az amerikai száj fogait szétverik.”
Izrael létét a tankönyvek nem ismerik el, és egy térképen sem tüntetik fel. A cionizmus a 12. osztályos társadalomtudomány-tankönyvek szerint olyan eszme, amely „a zsidóknak… az egész világ fölött gyakorolt uralmán alapszik”. Ez a megállapítás az antiszemita Cion bölcseinek jegyzőkönyvére emlékeztet. Izraelt főleg mint amerikai bázist említik, ezenkívül mint betolakodót, mint a muszlim szent helyek megszállóját, a palesztinok elnyomóját és gyermekgyilkost démonizálják: „Akkor az izraeli tiszt a [hároméves] Muhammad fejét puskatusával beverte, és az ő meleg vére Khaled [hatéves bátyja] kezére folyt.” (Perzsa nyelv: Olvasni akarunk, 3. osztály, 2004, 113. oldal)
Izraelt és lakosait a harmadik osztályos tankönyv egy illusztrációja úgy mutatja be, mint amikor egy rendes, tiszta város embereit egy borzalmas, útjában szemetelő teremtés elkergeti. Az egyik képen a Dávid-csillag mintegy a szemétből rajzolódik ki, két másik képen a Dávid-csillag a szörny karján látható.