Vissza a tartalomjegyzékhez

Széchey Noémi
Putyinnak elege lett Amerikából
Háborúkra készül Oroszország

Eddigi legkeményebb támadását intézte Vlagyimir Putyin orosz elnök az Egyesült Államok ellen. A müncheni biztonságpolitikai csúcson (képünkön) hidegháborús stílusban elmondott beszédében Putyin azzal vádolta meg Washingtont, hogy új fegyverkezési versenyt indított. Válaszul Moszkva új katonai doktrínát hirdetett, és megháromszorozza rakétáinak számát.


Fotó: AP

Az orosz elnök a résztvevők értésére adta, hogy Oroszország továbbra is nagyhatalom, melyet nem hagyhat figyelmen kívül a Nyugat. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy Moszkva egy új katonai droktína keretében meg kívánja többszörözni katonai kiadásait a következő évek során.
„Az Egyesült Államok minden területen átlépte a határokat. Ezzel mindenkit veszélybe sodor, mert már senki nem élvezheti a nemzetközi jog nyújtotta biztonságot” - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Münchenben megtartott 43. biztonságpolitikai konferencián. Majd hozzátette, hogy az Egyesült Államok új fegyverkezési versenybe kényszeríti a világot, mivel „arra ösztönöz egyes országokat, hogy nukleáris fegyverre tegyenek szert, ha továbbra is biztosítani akarják saját biztonságukat”. Az Egyesült Államok szerinte „gátlástalanul” használja a katonai erőt a nemzetközi konfliktusok kezelése során, amivel viszont csak tovább gerjeszti a feszültségeket, ugyanis „az egyoldalú beavatkozások soha nem oldottak meg egyetlen problémát sem”.
A konferencián szintén részt vevő amerikai védelmi miniszter, Robert Gates igyekezett elvenni Putyin szavainak élét azzal, hogy kijelentette, az Egyesült Államok továbbra is partnerként tekint Oroszországra. „Egy hidegháború elég volt… Az új problémákra közösen kell tudnunk megtalálni a megoldásokat” - majd hozzátette, hogy elfogadja orosz kollégája meghívását, és a közeljövőben Moszkvába látogat.
Moszkva egyre kevésbé kerüli a nyílt konfliktust Washingtonnal. Dimitrij Peszkov Kreml-szóvivő szerint „itt az ideje, hogy Putyin végre odadobja nekik a kesztyűt”. Moszkva pedig valóban egyre élesebben helyezkedik szembe az Egyesült Államokkal. Oroszország például azért látja el Iránt légvédelmi felszereléssel, hogy az „ne érezze úgy, hogy csak ellenségek veszik körül”. Koszovó - Amerika által támogatott - függetlenedésével kapcsolatban Moszkva kijelentette, hogy mindaddig meg fogja azt akadályozni, amíg Szerbia nem hagyja azt jóvá.
Putyin egyre keményebb fellépését az is indokolhatja, hogy nemzetközi megítélése sokat romlott az elmúlt időkben. Egyrészt az európai országok felé irányuló energiaszállítások mind rendszeresebb megszakításai komolyan megrendítették az unió Oroszországba vetett bizalmát, másrészt komoly aggályokat vet fel kritikusainak - többek között Anna Politkovszkaja újságíró és Alexander Litvinyenko volt KGB-ügynök - gyanús körülmények között végrehajtott kivégzése is.
Putyin visszautasította azokat a nyugati vádakat, melyek szerint Moszkva politikai céljainak elérése érdekében fegyverként vetné be az energiahordozókat a Nyugat ellen. Kijelentette, hogy Moszkva csak korrekt árakat akar kapni az orosz kőolajért és földgázért cserébe. „Nem vagyunk kötelesek más országok gazdaságát támogatni azáltal, hogy a piaci ár alatt biztosítjuk számukra az energiahordozókat” - tette hozzá.
A gyilkosságokkal kapcsolatban pedig nem hisz az „összeesküvéselméletekben”, véleménye szerint Litvinyenko „jelentéktelenebb” figura volt annál, mint hogy ilyen módszerekkel kellett volna őt félretenni az útból. Sokkal inkább osztja azt az Oroszországban egyre általánosabbá váló véleményt, miszerint a gyilkosságok egyetlen célja a Kreml hitelének aláásása volt.
Putyin a Kelet-Európába tervezett új amerikai rakétaelhárító rendszer kapcsán kifejtette, hogy nem fogadja el az Egyesült Államok magyarázatát, mivel Irán jelenleg nem rendelkezik olyan hatósugarú rakétákkal, melyek elérhetnék Európát. Ezért azt Oroszország ellen irányuló közvetlen fenyegetésnek tekinti, ami „komoly mértékben felborítja az erőegyensúlyt. Válaszul olyan újgenerációs fegyvereket fejlesztünk ki, amelyek ellen minden légvédelmi rendszer hatástalan” - mondta az orosz elnök.