Vissza a tartalomjegyzékhez

Széchey Noémi
Legális államcsínyre törekszik a Fidesz
– mondja Jean-Yves Camus párizsi politológus

Nem lenne szabad megengedni, hogy Magyarországot, azon kevés közép-európai országok egyikét, amelyben a szélsőjobb kiszorult a parlamentből, külföldön szélsőséges országnak tekintsék - mondja a Heteknek adott nyilatkozatában Jean-Yves Camus történész-politológus, a párizsi Stratégiai és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének kutatója, aki szerint a Fidesz kordonbontása egy legális államcsínyre irányuló stratégia része volt.


Fotó: AP

A Fidesz legális puccskísérletet hajtott végre - nyilatkozta Ön a távirati iroda tudósítása szerint a Parlament előtt történtekről. Mire alapozta ezt a véleményét?
- Azt nem mondtam, hogy puccskísérletről lenne szó, de az akció, mint minden olyan akció, melynek az a célja, hogy nyomást gyakoroljon a kormányra azért, hogy az lemondjon, egyfajta legális államcsínyre irányuló stratégia részét képezi. A puccs egy erőszakos cselekmény, melynek célja a legális kormány megbuktatása az erőszak által. Ez természetesen nem szándéka a Fidesznek. A legális államcsíny viszont egy olyan stratégia része, amelynek lényege, hogy az utcán növelje a feszültséget a polgári engedetlenség eszközével, hogy rákényszerítse a legális kormányt a lemondásra.
Milyen hosszabb távú hatása lehet egy demokráciában annak, ha a parlamenti képviselők az utcán lépnek fel a parlament által megválasztott kormány ellen?
- Teljesen szokatlan a demokráciákban, hogy parlamenti képviselők vegyenek részt kormányellenes megmozdulásban az utcán, a polgári engedetlenség körébe tartozó eszközök után nyúlva. Ezzel a helyzettel hosszú távon mind a bal-, mind a jobboldal veszíteni fog. De magát a demokráciát is súlyos károk érik. A baloldali kormány felelős azért, mert nem értette meg, hogy liberális demokráciában nem lehet a közvéleményt becsapni; a jobboldali ellenzék pedig azért felelős, mert utcára vonulásával teret ad a szélsőjobboldali csoportok előretörésének.
Miként értékeli azt, hogy Budapesten a Fidesz európai képviselői is részt vettek a kordonbontásban, sőt az Index című hírportál értesülése szerint az egész ötlet kitalálója és a korlátbontás szóvivője az Európai Néppárt frakciójának a szabadságjogokért és alkotmányos ügyekért felelős alelnöke, Szájer József volt? Lehet ez nyitás a nemrég az Európai Parlamentben alakult szélsőjobb frakció felé is?
- Valóban tetten érhető a Fideszen belül egyfajta nacionalista és populista elmozdulás, de maga a párt továbbra is demokratikus párt, és nem látom annak jelét, hogy az Európai Parlament újonnan alakult szélsőjobboldali frakciójához közeledne. A frakció a MIÉP-et tekinti természetes szövetségesének Magyarországon. Ennek ellenére a Fidesz a múltban valóban nyitott olyan elemek felé, amelyek - legalábbis a mi nyugat-európai szemszögünkből nézve - a szélsőjobboldalon találhatók.
Sokak szerint a tüntetésekhez fűződő jog abszolút, függetlenül attól, hogy azokon antiszemita jelszavak hangzanak el, nyilasok által használt jelképeket tűznek zászlóra, kisebbségek ellen uszítanak. Franciaországban, a modern polgári szabadság szülőföldjén elképzelhető lenne mindez?
- A tüntetéshez való jog egyáltalán nem abszolút, bár valóban alapvető emberi jog. Ha egy tüntetés veszélyezteti a közbiztonságot, akkor a kormány azt betiltathatja, még akkor is, ha a tüntetés szervezői később bíróság előtt vitatják a betiltás jogszerűségét. Franciaországban is minden évben számos tüntetést betiltanak. Emellett szinte valamennyi nyugat-európai országban a törvény által büntetendő cselekedetnek minősül az antiszemitizmus és a náci jelképek használata. Mindez Magyarország számára nem csak jogi problémaként merülhet fel: az országról Európában és szerte a világban alkotott kép változhat meg negatívan. Nem lenne szabad megengedni, hogy Magyarországot - azon kevés közép-európai országok egyikét, amelyben a szélsőjobb kiszorult a parlamentből - külföldön szélsőséges országnak tekintsék.