Esőadó Szegeden címmel tudósított az egyik hírportál a napokban, ám
rövidesen kiderült: a hír igaz, csak nem úgy… Tény ugyanakkor, hogy létezik
levegőadó, szemetelési adó, dugóadó - egyelőre külföldön.
Manapság már az sem mindegy, hogy az esővíz „jogos tulajdonosa” nyílt árokba,
zárt csatornába vagy a szennyvizet és a csapadékot együtt elvezető rendszerbe
juttatja az égi áldást. A gondot ez utóbbi megoldás jelenti, mivelhogy ekkor a
helyi vízművek szolgáltatását veszi igénybe az „eső áldozatául esett”
állampolgár, így fizetnie kell. Bár a HírTv internetes híroldalán olvasható
szalagcím, miszerint „Esőadót vezettek be Szegeden”, némi túlzásnak bizonyult,
annyi az illetékes Szegedi Vízmű Zrt. (SZV) jóvoltából tisztázódott: nem új
adónemről, hanem egy 1995 óta működő szolgáltatásukról van szó. A riadalmat - az
említett hírportál kormányzati ellenpropagandára emlékeztető hangvétele mellett
- néhány feldühödött fogyasztói levél okozta abból a körből, akiket ebben a
hónapban szólított meg az SZV. A Szegedi Vízmű ugyanis most fejezte be új
csatornarendszerének kiépítését, ezért újabb területek is „beleestek a
szórásba”. Ezek tulajdonosainak pedig most nyilatkozniuk kell arról, hogy mit is
tesznek, ha jön az eső.
„Ha az adott ingatlanon összegyűlt csapadékvizet a vízmű csatornájába
belevezetjük, akkor az SZV rendszerét ezzel is terheljük, és innentől kezdve
szennyvíznek minősül, mivel más szennyvízzel keveredik, tehát az elvezetésért és
a későbbi tisztításért díjat kell fizetni” - tudta meg a Hetek Bóka Józseftől, a
helyi szolgáltató értékesítési osztályvezetőjétől. A díjösszeg az évi pár ezer
forinttól akár a félmillióig is terjedhet, attól függően, hogy az ingatlannak
mekkora az alapterülete, illetve azon belül mekkora a betonnal, zöld gyeppel,
háztetővel fedett részek aránya.
A lázító híranyag kellőképpen megmozgatta az internetes fórumok olvasóit is: az
elmúlt napokban elszabadultak a vadabbnál vadabb adónemötletek, valamint sokan
felidézték a legbosszantóbb, de létező hivatali sápok sorát is. Gyalogosoknak
„járdakoptatási adó”, kövér embereknek „súlyadó”, a túl keveset betegeskedők
számára „szolidaritási egészségbiztosítási járulék”, a túl korán kelők esetén
pedig, mivelhogy így aranyat lelnek, „koránkelési adó” megfizetését tanácsolják
a leleményes netezők.
Ami már viszont közelebb áll a valósághoz - bár hallatán szintén mosolyra
húzódik a száj -, az például a tehenek túlzott szellentése után fizetendő
új-zélandi „adónem”. Tudományos kutatások bizonyítják, hogy egy kisebb, de annál
gázosabb gulya jobban szenynyezi a levegőt, mint megannyi gépkocsi. Nem is
szólva a birkákról: „Tóparton szembesülve mindezzel, rémületes tud lenni” -
állítják a laikusok.
Visszakanyarodva az urbanizált világ felé: Stockholmban és Londonban évek óta
sikerrel alkalmazzák a „dugóadót” a fővárosi közlekedés zsúfoltságának
visszaszorítására. Dániában szintén hosszú ideje fizettetik a „szemétadót”,
vagyis a nem veszélyes hulladék lerakásáért, tárolásáért és elégetéséért
felszámított díjat. Az intézkedés állítólag sikeres, mert jelentősen
visszaszorította az egy főre eső fajlagos hulladéktermelést. Végül
szomszédunkban, Szerbiában évek óta zaklatják az embereket a „levegőadóval”,
becsületes nevén a „telekhasználati térítménnyel”. A helyi híradások tanúsága
szerint azonban a többéves általános befizetési érdektelenség miatt talán be is
szüntetik a közeljövőben.