Vissza a tartalomjegyzékhez

Gábor György vallástörténész, vallásfilozófus
Vészterhes kapaszkodó

Egy, a 21. század elején születő európai alkotmánynak nem dolga, hogy a múltra reflektáljon, hiszen abszolút mértékben modernnek kell lennie. Ha nem az, akkor máris támadhatóvá válik a tekintetben, hogy melyik rezsim vagy vészterhes korszak éledt benne újjá. Nem említhet meg semmilyen világnézetet, amely az egyes ember lelkiismereti szabadságából következik.


Fotó: S. L.

Miért? Mert Európa plurális: sokféle hitű keresztények, zsidók, muszlimok, buddhisták és persze ateisták lakják. Éppen ezért az alkotmány preambulumában is csak azt szabadna megfogalmazni, ami valamennyiükben közös. A szekuláris államközösség azért semleges, hogy valamennyi polgára számára biztosítsa a törvény adta lehetőségeket, a személyes meggyőződés, hit szabad megéléséhez. Ha nem így tesz, akkor szükségképpen valakiket kiválaszt mások hátrányára, rovására a sokszínű vallási térképről. Veszélyes vállalkozás tehát az alkotmányozók részéről, hogy definiálni próbálják az európai identitást. Ez a tudósok feladata. Ha a módosított alkotmányba konkrét utalás történik a kereszténységre vagy az Istenre, ez azzal a veszéllyel járhat, hogy bizonyos törvények a jövőben a kereszténység szellemére való hivatkozással visszadobhatók. Egy plurális Európában nem lehet normatívává tenni csak az egyik világvalláshoz tartozó hitelveket.
Európa soha nem figyelt oda történelmének tanulságaira. Talán egy kivételtől eltekintve, és ez az állam és egyház elválasztásának kimondása. Amíg ugyanis bármilyen szintű összefonódás lehetséges állam és egyház között, addig újra és újra előkerülhet a vallási intolerancia, kirekesztés és végső soron az ezekre épülő vallásüldözés. Ha egy egyház politikai tényezővé válik, el fog bukni abban a kísértésben, hogy a rivális vallási irányzatokat jobb esetben elítélendőnek, rosszabb esetben azonban egyenesen üldözendőnek tekintse. Márpedig a vallások szerepe fokozatosan erősödik Európában is, és a politikai erők kénytelenek bekalkulálni, hogy a tömegegyházakhoz való viszony meghatározó lehet csatározásaik során. Arról nem is beszélve, hogy a parlamenti demokráciákban megválasztott pártok, kormányok legitimációs problémákkal is küszködnek, mégpedig elsősorban a választók politikai apátiája miatt. A vallás ebben az értelemben új legitimációs formának bizonyulhat, még ha a kontinens történelme vészjósló tanulságokkal is szolgál.
Ezzel párhuzamosan természetesen vallási átstruktúrálódás is zajlik, melynek során az úgynevezett történelmi egyházak fokozatosan háttérbe szorulnak, és számtalan új vallási irányzat lép a helyükbe. Többek között az iszlám térhódításának is köszönhető, hogy mégis sok esetben közeledés tapasztalható a hatalom és a hagyományos felekezetek között. A tradicionális liberalizmus ugyanis nem képes hatékonyan fellépni az iszlám terjeszkedéssel szemben, mert nem rendelkezik egy jó értelemben vett ellenségképpel.