Vissza a tartalomjegyzékhez

Lukács András
Nincs tűzszünet
Újra támad a terrorizmus második vonala

Az elmúlt hetekben két „hazai” terrorista szervezet követett el újabb merényletet: Madridban az ETA robbantott a Barajas nemzetközi repülőtér parkolójában (képünkön), Athénben pedig a November 17. utódszervezete intézett rakétatámadást az Egyesült Államok nagykövetsége ellen.
A merényletek azért keltettek feltűnést, mert a második vonalbeli terrorszervezetek az elmúlt években kikerültek a figyelem fókuszából - részben az iszlám terrorizmus globális térhódítása, részben az olyan nagynevű terrorszervezetek átmeneti passzivitása miatt, mint az IRA vagy az ETA.


Fotó: AP

Annak ellenére azonban, hogy nem kaptak nagy publicitást, a nemfundamentalista terrorszervezetek módszerei és eszközei - leszámítva az öngyilkos merényleteket - ugyanolyan véresek, mint a globális hírnévnek örvendő iszlám terrorizmuséi. Sok esetben, mint például a csecsen vagy indonéz terrorizmusnál, nincs éles határvonal a szeparatista jellegű „hazai” terrorizmus és a globális terrorizmus között.
A 2005-ben „visszavonult” észak-írországi IRA mellett az ETA (Baszk Haza és Szabadság) tekinthető az egyik legjelentősebb és legaktívabb európai terrorszervezetnek, amely az iszlám terrorizmus térhódítása mellett is meg tudta őrizni gyűlölt hírnevét a „rangos” terrorista szervezetek között. Bár az ETA elsősorban szeparatista szervezet, amely fegyveres eszközökkel évtizedek óta harcol Baszkföld önállóságáért, 1999 óta szerepel az Egyesült Államok kormánya által a külföldi terrorszervezetekről összeállított listán. Az 1959-ben alakított fegyveres szervezet az évek során körülbelül kilencszáz gyilkosságot és több tucat emberrablást hajtott végre, és az ETA mintegy ötszáz tagja ül börtönben Spanyolországban és Franciaországban.
Tavaly márciusban az ETA „permanens” tűzszünetet hirdetett, amelynek az elemzők szerint az elsődleges oka az volt, hogy a 2003-as madridi terrorcselekményt követően a közvélemény elutasítja az erőszakos cselekmények minden formáját. Az Universidad del Pais Vasco egyetem felmérése szerint a baszkok jelentős hányada egyetért az ETA céljaival, a túlnyomó többség - mintegy 95 százalék - azonban elutasítja a fegyveres megoldást. A tartósnak nevezett tűzszünet ellenére várható volt, hogy az ETA nem tett le véglegesen a merényletek elkövetéséről. Szeptemberben álarcos ETA-tagok egy videoüzenetben arra figyelmeztettek, hogy az ETA fenntartja magának a jogot a fegyveres harcra, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket. A tűzszünet végül december 30-ig tartott, amikor az ETA a madridi Barajas repülőtér parkolójában robbantást hajtott végre, amiben két ecuadori származású bevándorló vesztette életét. José Luis Rodríguez Zapatero spanyol miniszterelnök a parlamentnek a terrorizmusellenes stratégiát tárgyaló ülésszakán a héten kijelentette: hibát követett el, amikor túl bizakodó volt a tűzszünetet illetően.
A múlt héten újra hallattak magukról a szélsőbaloldali görög terroristák, akik pénteken rakétatámadást intéztek az Egyesült Államok athéni nagykövetsége ellen. A támadást, amelyben szerencsére senki sem sérült meg, valószínűleg a Forradalmi Harc nevű radikális baloldali szervezet hajtotta végre, amely a November 17. csoport szellemi örökösének tartja magát.
A November 17. terrorista szervezet - nevét az 1973-as katonai junta elleni diáklázadásról kapta - legfőbb ideológiája az Amerika-ellenesség, valamint az „imperializmus” elleni harc. 1975-ben, első akciójuk során meggyilkoltak egy CIA-tisztet és az amerikai nagykövetség három dolgozóját, 1996-ban sikertelen rakétatámadást hajtottak végre az athéni amerikai nagykövetség ellen, 2000-ben pedig meggyilkoltak egy magas rangú angol katonatisztet. 2003-ban a szervezet mintegy 15 tagját sikerült rács mögé juttatni, akik közül négyen életfogytiglani börtönbüntetést kaptak. Az ezt követő időszakban a „hazai” terrorizmus kissé alábbhagyott, de ez csak átmeneti enyhülés volt.
A „második vonalbeli” terrorizmusnak az ETA és a görög terrorszervezetek mellett nagyon fontos szereplői a csecsen terroristák, akiknek a szakértők szerint nem sok közük van az al-Kaidához azon kívül, hogy elkövetőik muzulmán vallásúak. Szamil Baszajev és a csecsen gerillák ideológiai alapon ugyan közös célokért küzdöttek az al-Kaidával, mivel létre kívánták hozni Csecsenföldön az Iszlám Kalifátust, viszont alapvetően nem nyugati célpontok ellen indítanak támadásokat, hanem orosz civil és kormányzati létesítmények ellen. Bin Laden és csapatai az áldozatok számában is a maximumra törekszenek, a csecseneknél azonban nem ez az elsődleges cél, hanem azt kívánják elérni, hogy az oroszok hagyják el az országot.
Bár mindeddig nagyon kevés bizonyíték van arra, hogy a csecsen szeparatisták közvetlen kapcsolatban állnának az al-Kaidával, egyes szakértők szerint viszont nem is lehet kizárni a nemzetközi terrorszervezet részvételét a csecsen akciókban. Ez a segítség azonban mindenekelőtt a hitközösségen alapul. Az al-Kaida eszerint anyagilag támogatja a csecseneket, és minden jel szerint toborzást is végez közöttük saját akcióihoz.
Egyes orosz szakértők szerint miután tavaly júliusban a gerillák legfőbb vezetőjét, Samil Baszajevet likvidálták, a mozgalom jelentősen meggyengült. Baszajev a csecsenek szemében az iszlám fundamentalizmus szimbóluma volt, terjesztve az igaz hitet az Észak-Kaukázusban. Halálát a második csecsenföldi háború lezárásaként értékelték az orosz politikusok, mivel szerintük a csecsenek nem rendelkeznek még egy ilyen vezéregyéniséggel. Alekszandr Golc ellenzéki katonai elemző azt latolgatta az Eho Moszkvi rádióban, hogy a muszlim gerillamozgalom Csecsenföldről való kiszorulásával és a szomszédos észak-kaukázusi köztársaságokra való átterjedésével egy olyan új vezér léphet majd Baszajev helyébe, aki már nem csecsen nemzetiségű lesz.
Délkelet-Ázsiában is gyakran lángolnak fel olyan politikai harcok, amelyek vagy nyíltan, vagy burkoltabban, de kapcsolódtak valamilyen formában a terrorizmushoz. Malajziában, Thaiföldön és a Fülöp-szigeteken kommunista csoportok működtek, de előfordultak kommunista rezsimek elleni merényletek is, mint például öt évvel ezelőtt Laoszban. A terrorizmus időnként állami szponzorálást is élvezett, mint a Fülöp-szigetek déli részén működő antiszeparatista csoportok, valamint a Kelet-Timorban, Pápuán és Indonézia egyéb részein működő milíciák.