Vissza a tartalomjegyzékhez

Hajdú Sándor
Kényszerházasság
Patthelyzet a koalícióban

A legszigorúbb pénzbüntetést kaphatják azok az MSZP-s képviselők, akik a nyugdíjtörvény módosításakor nemmel szavaztak a kormány előterjesztésére. A szocialista frakció vezetése ennek apropóján koalíciós egyeztetést kezdeményezett az SZDSZ-szel, és mindenkit arról igyekeznek meggyőzni, hogy nincs válságban az együttműködés. A feszültségek másik forrása a főpolgármester helyettesének ajánlott szocialista Gy. Németh Erzsébet, aki a két párt ütközőzónájába kerülve várja, hogy vajon a mellette kardoskodó pártvezetés vagy az őt elutasító liberális Demszky-vonal kerül ki győztesen a látszólag értelmetlen „izmozásból”.


Régi szép idők a városvezetésben
Fotó: Vörös Szilárd

Az elmúlt héten a két baloldali párt kétfelé szavazott a nyugdíjtörvény egyik módosításánál. Több MSZP-s politikus élesen bírálta az SZDSZ-es minisztereket és a liberális képviselőket, akik a Fidesszel együtt voksoltak, s így az eredmény 178 igen és 178 nem lett. Szavazategyenlőség esetén az elnök dönt. Régen kapott ekkora tapsot szabaddemokrata képviselő fideszes társaitól, mint az éppen elnöklő Világosi Gábor, aki igen szavazatával eldöntötte, hogy az előrehozott nyugdíjat továbbra is a munkában eltöltött évekhez, és nem az életkorhoz kötik majd. Az öt szocialista renitensből három „elfelejtett” gombot nyomni, így ők megúszhatják a szankciót, ám két társuk Mesterházy Attila frakciószóvivő elmondása szerint a legsúlyosabb pénzbüntetést kaphatja. „Frakciószabályzatunk teljesen egyértelműen beszél, egyhangúlag támogatott szavazáskor mindenkire vonatkozik a frakciókötelem, ezt sértették meg szóban forgó képviselőink. Ez nem maradhat következmények nélkül - mondta lapunknak Mesterházy. A szabaddemokraták államtitkára, Horn Gábor szakmai kérdésnek tartja az ügyet, és jelezte, hogy az MSZP ismerte az SZDSZ álláspontját, tudtak arról, hogyan szavaznak majd. „Ez egy olyan kérdés, amely a múlt héten már egyszer a parlament előtt volt. Béki Gabriella indítványát szó szerint nyújtotta be újból a Fidesz, így nem is nagyon tehetett mást az SZDSZ, minthogy ismét megszavazta saját javaslatát - érvelt lapunknak pártja eljárása mellett Horn Gábor.
Az ügy egyik pikantériája, hogy a szavazás előtt az ellenzék egyeztetett az eredeti javaslatot benyújtó liberális képviselőnővel, s ez a bizonyítvány már nehezen magyarázható. Mindezek ellenére a szocialisták és a szabaddemokraták is hangsúlyozzák: nincs koalíciós válság. Az MSZP mégis koalíciós egyeztetést kezdeményezett a liberálisokkal. A folyosói pletykák szerint Gyurcsány Ferenc előre tudta, hogy az SZDSZ vétózni fog nyugdíj-ügyben, sőt egy liberális kormánytag szerint a miniszterelnök mellett Lendvai Ildikó frakcióvezetőt is időben tájékoztatták a szabaddemokraták. Létezik ugyanis egy megállapodás a két párt között, miszerint minden fontosabb - főleg a kiadásokat érintő - kérdésben jóval a szavazás előtt közös álláspontot alakítanak ki. A liberálisok ezt szegték meg, ha ugyan tényleg váratlan fordulatként értékelhető összefogásuk a Fidesszel. Helyi szinten ugyanis nem ismeretlen a gyakorlat. Talán a kőbányai önkormányzatnál kirobbant botrányban is a jól érzékelhető koalíciós feszültség segítette a két rivális frakció egymásra találását (a részletekről lásd keretes írásunkat).


Mesterházy Attila

A szocialista párton belül leginkább Kóka János gazdasági minisztert vádolják a történtekért, mivel értesüléseik szerint ő biztatta a liberálisokat a szembeszavazásra. Kóka régóta szálka a szocialista frakció szemében. Ennek egyik oka, hogy kormánytagként több olyan döntést meghozott már, melyekkel rendre lehetetlen helyzetbe kerülnek a vidéki „szoci” képviselők. Ilyen például a vasúti szárnyvonalak megszüntetése, vagy a Közútkezelő Kht. megyei szintű felszámolása. Kóka azonban a liberális pártban sincs könynyű helyzetben. A februári tisztújítás előtt ugyanis színt kell vallania: vagy a liberálisok elnöke lesz, vagy győzni engedi a Fodor Gábor-féle irányt, melynek a párttöbbség szerint beláthatatlan következményei lehetnek az SZDSZ-re nézve. Kókát látná legszívesebben székében a távozó pártelnök, Kuncze Gábor is, legalábbis a holdudvarából kiszivárgó híresztelések szerint. Ugyanakkor az elnöki trón minden valószínűség szerint Kóka miniszteri székébe is kerülhet.

Fővárosi bál

A koalíció Budapesten sem kezdi könnyen az új ciklust. Demszky Gábor visszadobta Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettesi jelölését, így a testület még mindig nem kezdte meg a munkáját. Mivel mindkét fél kitart álláspontja mellett, a bajba jutott frakciók az országos pártelnököktől, Hiller Istvántól és Kuncze Gábortól kértek segítséget a koalíciós feszültség feloldására. A szocialista korifeusok ragaszkodnak jelöltjükhöz, azt hangsúlyozva: a tárgyalások kezdetén megállapodtak abban, hogy egymás személyi döntéseit tiszteletben tartják. Egyes MSZP-s képviselők Demszky Gábor bejelentése után meglehetősen indulatosan fogalmaztak, mondván: elgurult a főpolgármester nyugtatója. Véget kell vetni a Horn-kormány idején kialakult gyakorlatnak - teszik hozzá szintén szocialista oldalról, melynek tömör üzenete: „nehogy már egy háromszázalékos farok csóválja az egész kutyát”.

A szocialisták egyik vezetője elmondta lapunknak, hogy mindenáron kitartanak Gy. Németh jelölése mellett, hiszen semmi sem szól amellett, hogy engedjenek álláspontjukból. Akadnak azonban olyanok is a fővárosi MSZP-frakcióban, akik úgy vélekednek, hogy kommunikációs szempontból ismét csak igen nehéz helyzetbe került a baloldal. Demszky ugyanis azt állítja, hogy több száz szakmai kérdésben, illetve 111 személyi kérdésből 110-ben már megegyeztek, és egyedül Gy. Németh a szálka a szemében.
A Gy. Németh iránti ellenérzést azzal magyarázzák liberális körökben, hogy az előző ciklusban a politikus akár az SZDSZ ellenében is védte a szocialista frakció érdekeit. A budapesti képviselőnő személye pártján belül már tavasszal, az országgyűlési választásokon is abban a kontextusban jelent meg, hogy listás helye üzenet is legyen egyben: többet kell dolgozni a bentmaradásért. Mára viszont úgy tűnik, megerősödött pozíciója, hiszen a végsőkig kitartanak mellette. Ellenzéki oldalról ezt a kommentárt egy szelíd mosollyal elintézik, mondván: nem a személy a fontos, hiszen a koalíciós partnerek meccsének nem ő a tétje, hanem az, hogy a jövőben milyen technikákkal lehet majd sakkban tartani a másikat.
A fővárosi Fidesz viszont támogatná a szocialista Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettessé választását - mondta lapunknak egyik képviselőjük. A KDNP fővárosi frakciója pedig sajtóközleményben tette fel a kérdést: vajon a főváros érdekében dolgozik a koalíció? Szerintük a városvezetés nem képes a választópolgárok akaratának megfelelni, hiszen hatvan nappal a választások után sem indult el a közgyűlésben a munka. A következő négy évben beláthatatlan következményei lesznek a koalíciós acsarkodásnak - állítja Rétvári Bence, a kereszténydemokraták szóvivője.
A koalíciós feszültségek feloldását megcélzó egyeztetések időpontjáról még nincs döntés, de a helyzet súlyosságát jelzi, hogy a tárgyalásokon maga a miniszterelnök is részt vesz majd. Horn Gábor a szerdai kormányülés után azt állította lapunknak: kormányzati szinten nincs koalíciós válság, a kormányban továbbra is minden rendben. Budapest esetében pedig egy személyi konfliktusról beszélt, melynek kezelése egyelőre még várat magára, de - tette hozzá az államtitkár - már dolgoznak a megoldáson.