Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Agyelszívás
Miért menekülnek külföldre a fiatal diplomások?

Ma nem csak a felsőfokú végzettségű magyarokat várják külföldi munkára: a Foglalkoztatási Hivatal adatai alapján továbbra is népszerűek a hentesek, a pincérek, a pékek és az eladók is. Számukra a legtöbb munkalehetőséget most Ciprus kínálja. A külföldön elhelyezkedő magyarokat főleg az építő-, a vendéglátóipar és az egészségügy szívja fel, megbecsülik őket, mert olcsók és sokat hajlandók dolgozni - mondta lapunknak a B.T. fejvadász cég vezetője, Kószó Géza. A GKI piackutató intézet elemzéséből is az derült ki, hogy a migráció gondolata kiemelkedően gyakori a fiatal, diplomás munkanélküliek körében. Legtöbbjük nem válogatós, szakképzettséget nem igénylő munkaköröket is elvállal.

Katalin 26 évesen, a diploma megszerzése után vágott neki a nagyvilágnak, mivel még soha nem járt külföldön. „Az angol nyelvet akartam tökéletesen megtanulni, így kerültem először Las Vegasba, majd jött London, Dublin, New York és a többi nagyváros” - meséli. Elmondása szerint a bizalmatlan magyarokon kívül mindenki nagyon kedves volt hozzá külhonban, és legrosszabb esetben is 2-3 hét után bárhol talált munkát. Las Vegasban még konyhalányként kezdte, de később már felszolgáló, majd egy ötcsillagos hotel ajándéküzletének eladója lett. Amikor elege lett, hazajött, hogy karrierjét és családját mégiscsak itthon építse. „Itthon teljesen más minden, hónapokat kell várni mire egy cég válaszol, és csak 3-4 interjú után születik meg a döntés, ahol egyébként szűk korlátok közé szorítják az embert” - állítja Katalin, aki a kontrasztot látva, újra London felé vette az irányt.
Előrejelzések szerint a nagyfokú munkaerő-elvándorlás a közép-kelet-európai országok többségében azt eredményezheti, hogy a gazdag országokra jellemző életkori felépítés, a szegény országokra jellemző gazdasággal párosul majd. Ez a prognózis a migráció jelenleg is legaktuálisabb mozgatórugójára világít rá: rengeteg munkanélküli, alulfizetett vagy alulértékelt ember, rengeteg „elszívható” agy van hazánkban. A fiatal diplomások, tudóspalánták számára a külföldre költözés azért is jelent ésszerű választást, mert a magyar kutatási struktúra merev, a fiatalok kibontakozását nem segítik - mondta el lapunknak a Gazdasági Minisztérium egyik szakembere. Noha sok, külföldön már sikeres fiatal kutató jönne haza úgy, hogy még külföldi tőkét is hozna magával, itthon azonban senki sem látná őket szívesen. A rendszer rugalmatlan, az idősebb szakemberek csupán a konkurenciát látják a „külföldi” fiatalokban. A magyar kutatóknak kint még sokszor egy-egy kávézás közben előadott ötletére is ráugranak, és támogatást, menedzselést kapnak a kifejlesztéshez, míg ugyanez a jelenet itthon szakmai féltékenységbe, és hallgatásba fullad - állítja a GM szakembere.