Vissza a tartalomjegyzékhez

Lukács András
Az antiszemitizmus öl

Egy futballszurkolót lelőtt, egy másikat pedig megsebesített egy rendőr Párizsban, a Paris Saint-Germain-Hapoel Tel Aviv UEFA-kupa-meccset követően. A civil ruhás rendőr azt próbálta megakadályozni, hogy a tömeg meglincselje az izraeli ellenfél egyik szurkolóját.

Múlt csütörtökön a Paris Saint-Germain hazai pályán 4-2-re kikapott a vendég Hapoel Tel Aviv csapatától. A meccset követően szélsőséges nacionalista szurkolók „mocskos zsidó” kiáltásokkal rátámadtak a Tel Aviv-i csapat színeibe öltözött francia Yanniv Haoutra. Az egyik szemtanú - Philippe Broussard, a L’Express című hetilap újságírója - szerint az egyedül maradt fiatalember segítségére egy karibi származású civil ruhás rendőr sietett, aki arra utasította Haoutot, hogy maradjon mögötte. A rendőr először könnygázbombával próbálta visszatartani a tömeget, majd miután ez nem sikerült, két lövést adott le. Ezek közül az egyik halálosan megsebesítette a 25 éves Julien Quemener-t, illetve egy másik szurkolót súlyosan megsebesített.
Ezt követően a rendőr berángatta Haoutot egy közeli McDonald’s étterembe, ahol sikerült kitartaniuk a vandál szurkolókkal szemben, akik „mocskos néger”, „mocskos zsidó”, „piros-fehér-kék Franciaország a franciáké” kiáltásokkal próbáltak betörni az épületbe. Ez azonban végül nem sikerült, mivel időközben megérkezett a rohamrendőrség, és többeket letartóztatott.
Az esetet követően a rendőrség rendőrségének nevezett szervezet automatikusan vizsgálatot indított, hogy megállapítsa a fegyverhasználat jogosságát. Az eddigi eredmények szerint a fegyverhasználat jogos önvédelem volt a felbőszült, agresszív tömeggel szemben.
A történtek újra rávilágítottak a szélsőjobb és a futball kapcsolatára, a Paris Saint-Germain ugyanis az utóbbi években nem a futballsikerek miatt szerepelt a címlapokon, hanem egyre inkább a lelátókon történt incindensek miatt, amelyeknek főszereplői a szélsőjobbhoz vonzódó szurkolói csoportok voltak. Pedig az 1970-ben alapított klub jobb időket is megélt. 1986-ban és 1994-ben a Paris Saint-Germain francia bajnok volt, 1993-ban a Real Madridot ütötte ki a BEK-negyeddöntőben, 1996-ban pedig az osztrák Rapid-Wient legyőzve lett KEK-győztes. Ezt követően a csapat hosszú ideig nem tudott komolyabb sikert felmutatni, egészen a legutolsó idényig, amikor sikerült megnyernie a francia kupát - így került sor a múlt heti mérkőzésre az izraeli Hapoel Tel Avivval.
A klub alig több mint három évtizedes története ugyanakkor számos erőszakos eseménnyel „büszkélkedhet”: 1993-ban a szurkolók összecsaptak a rohamrendőrséggel, minek következtében egy rendőr kómába esett. 2000-ben egy marseille-i szurkoló részlegesen megbénult, amikor a PSG-szurkolók fejbe vágták egy fémtárgygyal, két évvel ezelőtt pedig a marseille-i csapat buszának ablakát törték be egy nagy kővel. A csapatnak tíz szurkolói klubja van, ezek közül a legnagyobb a mintegy ezer fős Boulogne Boys, amelynek 150-200 fős kemény magja provokálja a verekedéseket. Külső „ellenség” hiányában a szurkolói klubok gyakran egymással is összeverekszenek, ennek eredményeként a hatóságok tavaly feloszlatták a Boulogne Boys utáni legnagyobb szurkolói szövetséget, a Tigris Misticet.
A szélsőjobb a nyolcvanas években szivárgott be a klubba, és sokak szerint a vezetés túl sokáig hunyt szemet a szurkolói szövetségek nem titkolt rasszizmusa és idegengyűlölete fölött. A McDonald’s-ba betörni szándékozó tömegben elhangzottak „Le Pent elnöknek” kiáltások is, amitől a népszerűsége csúcsán lévő szélsőséges nacionalista párt vezetője igyekezett elhatárolódni. Az eset kapcsán a stadionok biztonsága is az elnökválasztási témák közé kerül. Cristophe Caresche szocialista képviselő ugyanis azzal vádolta meg Nicolas Sarkozy belügyminisztert, hogy túlságosan elnéző volt a szurkolói klubokkal szemben. Sarkozy, akit gyengekezűséggel a legritkább esetben szoktak vádolni, a héten bejelentette: mindazokat a szurkolói szövetségeket, amelyek rasszista, fasiszta nézetekkel hozhatóak kapcsolatba, feloszlatják, és nem fogják őket beengedni a stadionokba.