Az Alkotmánybíróság hétfőn megsemmisítette a házipénztáradóról szóló
törvényt, így a jogszabály nem lép hatályba. A testület állásfoglalása szerint a
törvényalkotó nem adóztathatja meg a ténylegesen meg nem szerzett jövedelmet,
illetve vagyont. A házipénztár megadóztatásának terve azt üzente: a kormány a
nyilvánvalóan bűncselekmény elkövetéséből származó személyi jövedelmek
eredetének rendőrségi, adóhatósági vizsgálata helyett osztozni kíván a koncon,
egyszersmind bűnrészességet vállal az adócsalók, sikkasztók tízezreivel.
A Horn-kormány hatalomra kerülésének időszakától egyre nagyobb körben vált
általánossá, hogy a munkavállalók munkajövedelmük egy részét álvállalkozásaikon
keresztül vették fel. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy mondjuk egy
szerkesztőségben dolgozó újságírót 1995-ben behívott a főnöke és közölte vele:
alapítson betéti társaságot, mert a továbbiakban minimál munkabért fog kapni, a
többit pedig a bt-jén keresztül számlázza. Tízezrével alakultak tehát az
álvállalkozások, amelyek semmi másra nem voltak jók, mint a munkajövedelem egy
részének alacsonyabb adóterhek melletti felvételére. A munkavállaló ugyanazt a
tevékenységet végezte, mint addig, a cég eszközeit használta, ugyanakkor minden
hónapban egy hamis számlát kellett kiállítania, ami mögött semmiféle teljesítés
nem volt. Tömegesen alkalmazták ezt a módszert a kórházakban, színházakban,
valamint kisvállalkozások tízezreiben is.
A színlelt szerződések és álszámlák alapján kifizetett munkabérek esetében az
álvállalkozó munkavállalók havonta besétáltak a bankba, s bt-jük, kft-jük
ügyvezetőjeként leemelték a társaság számlájáról a munkahelyükről odautalt
pénzt, majd elköltötték. Mivel az álszerződéses rendszer elsősorban azoknak érte
meg, akik munkavállalói jövedelmüket álvállalkozóként nem tudták
költségszámlákkal „lenullázni”, az álcégektől felvett, de munkabérszerűen
elköltött pénzek az álvállalkozásokban könyveléstechnikailag az úgynevezett
házipénztárba kerültek. Ez azt jelenti, hogy ha a vállalkozás számlájáról
leemelnek egy összeget, és azt nem a vállalkozás számlákkal igazolt kiadásaira
fordítják, akkor ennek az összegnek meg kell valahol lennie, nevezetesen egy
fémládikában, könyvviteli szóhasználat szerint a házipénztárban.
Azzal, hogy az álvállalkozók a cégük pénzét nem a házipénztárba helyezték, hanem
sajátjukként elköltötték, bűncselekményt, sikkasztást követtek el. Az évek során
egyre tetemesebbé váltak ezen összegek. Tízezrek élnek ma Magyarországon, akik
kimerítik a sikkasztás minősített esetét, a különösen nagy értékben elkövetett
sikkasztás bűncselekményi tényállását. Az adóellenőr viszonylag könnyű
helyzetében van, hiszen bejelentkezik a cég székhelyére az álvállalkozás
vezetőjénél, majd arra kéri, fizikailag mutassa be neki azt a mondjuk öt-hat
millió forintot, amit a házipénztárban őriznek. Ha ez nincs meg, akkor a
rendőrségen büntetőfeljelentést kellene tennie. Eddig az adóhatóság a színlelt
szerződések vizsgálatának törvényben előírt moratóriuma miatt nem nagyon
bolygatta a házipénztárak kérdését sem. A moratórium azonban most lejárt, új
helyzet állt elő.
Elméletileg sok tízezren, akár százezres nagyságrendben lehetnek azok, akik
ha megszakadnak, akkor sem tudják akár csak egy napra is felmutatni az évek óta
eltulajdonított milliókat. A parlament azonban igen meghökkentő „megoldást”
fogadott el e probléma kezelésére, amikor rábólintott a házipénztárakról szóló
2006. évi CXI. törvényre, amely 20 százalékos adót vetett ki a házipénztárakra.
Nem a sikkasztással szemben lépett tehát fel, hanem osztozni kívánt a „szajrén”.
Eközben az adózás logikájával nehezen összeférhető módon adóztatni kívánják a
házipénztárban lévő - korábban társasági adóval már leadózott -
eredménytartalékot is, ad absurdum az adott évben befolyt, házipénztárban lévő
nettó árbevétel egy részét is. Ez már a tisztességes vállalkozások egy részét is
érzékenyen érintheti. Az eredménytartalék házipénztárban tartását eddig
semmilyen jogszabály nem tiltotta. E törvény elfogadásakor a bankszektor megint
kedvezményezetté vált, hiszen a házipénztári adó aszerint diszkriminált, hogy
egy vállalkozás otthon vagy bankban tartja-e a pénzét. Ezért sokan - a 20
százalékos adó miatt - akkor is bankba viszik majd a társaságuk pénzét, ha az
alacsony kamat és a magas készpénzfelvételi díj miatt ez anyagilag nem éri meg
nekik. Ugyanakkor a sikkasztó álvállalkozók büntetőjogi fenyegetettsége a
házipénztári adó évenkénti megfizetése esetén is fennáll. A színlelt szerződések
rendszerét sokszor kényszerrel előíró vállalkozásokat viszont a törvény
előírásai szerint nem vizsgálhatta volna az adóhatóság, feltéve, hogy
augusztustól felhagytak a színlelt szerződések alkalmazásával. Annak ellenére
nem büntethette volna meg e cégeket, hogy az elmúlt években akár százmillió
forintos nagyságrendben károsították meg a költségvetést, miközben jogtalan
versenyelőnyhöz jutottak tisztességes versenytársaikhoz képest. Ráadásul az
esetek túlnyomó többségében a vállalkozások vezetői kényszeríttették az
alkalmazottaikat álvállalkozások létrehozására. Ezt nevezik mostanában
adóreformnak?