Vissza a tartalomjegyzékhez

Hubert József
Értelmetlen tragédia
Négy áldozat Gyöngyösön

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb üzemi balesete történt szombaton Gyöngyösön. Egy autóalkatrészeket gyártó cég készülő üzemének födémszerkezete nem bírta a több tíztonnás beton súlyát, és leszakadt. Négyen a helyszínen életüket vesztették, ketten súlyos sérülésekkel kerültek kórházba.


Fotó: Lánglovagok

Egy német autóipari befektető, a Seissenschmidt Ag. gyöngyösi ipartelepén épülő üzemének a födémszerkezetét betonozták volna az ott dolgozók szombaton. „A betonozás már a vége felé közeledett, amikor a zsaluzás nem bírta tovább az építőanyag súlyát, és hatalmas robajjal az egész szerkezet szó szerint egy szempillantás alatt leszakadt” - elevenítette fel a tragédia pillanatát lapunknak Nádasdi István, aki az egyik betonmixert kezelte aznap. Mintegy száz-százötven tonna betont pumpáltunk fel öt-hat méteres magasságba, a szerkezet megroggyanásakor meghalt kollegáimnak esélyük sem volt a túlélésre - tette hozzá Nádasdi. Feri, aki a magasban dolgozott, egy lábtöréssel úszta meg a zuhanást. „Én és az egyik ott dolgozó haverom a betonnal balra dőltünk, nekünk szerencsénk volt, de a mellettünk dolgozó másik négy srác jobbra sodródott. Ők nem élték túl” - emlékszik vissza a szerencsétlenségre.
A tragédia után azonnal megindult az okok és a felelősök felkutatása. A Heteknek nyilatkozó munkások nem tudták megmondani, mi okozhatta a bajt. „Egy ilyen építkezésen rengeteg dolog mehet tönkre: zsaluzás, hegesztés, csavarozás, de beszélhetünk akár egy rossz tartószerkezetről is” - mondta egyikük. Majd hozzátette: egy ilyen tragédiához az is elegendő, ha egy apróságba csúszik hiba, ami azután magával rántja a következőt, az meg a következőt, és így kártyavárként dől össze az egész épület. Abban valamennyien egyetértettek: a történtekért nem őket terheli a felelősség, ők az utasításoknak megfelelően végezték munkájukat. Néhányan a műszaki ellenőr vagy az építésvezető felelősségét boncolgatnák szívesen: hogy vehette át készre a szerkezetet, ha az végül nem bírta el a beton súlyát.
Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Heteknek elmondta, hogy az ügyben büntetőeljárás folyik, külső szakértők bevonásával. Soltész szerint az eredményekre akár több hónapot is várni kell. Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség vezetői csak a vizsgálat lezárultát követően kívánnak a baleset okairól beszélni. Az építkezés generálkivitelezője, illetve a tervezési, szerelési és egyéb kivitelezési munkákat elvégző alvállalkozó cég szintén a nyomozás után lép a nyilvánosság elé.
Az eddig lezárult gyorsvizsgálatok alapján egyébként az valószínűsíthető, hogy rosszul támasztották alá a födémet, és ez okozta a balesetet. A helyzetet súlyosbítja, hogy a hatályos törvények alapján a munkafolyamat ezen szakaszában még akkor sem szabad a födém alatt dolgozni, ha az történetesen megfelelően van alátámasztva. Sajtóinformációk szerint a helyszínen dolgozó tizenöt munkás közül csupán kettőnek volt bejelentett munkaviszonya, a többi tizenhárom dolgozó, így a szerencsétlenségben elhunyt négy férfi is feketén dolgozott a telepen - ám ezt az értesülést lapunk kérdésére a rendőrség nem tudta megerősíteni.