Vissza a tartalomjegyzékhez


Békevirág
A csendes többséget várja az MSZP

„Az MSZP arra kéri az ország csendes többségét, hogy november 4-én - körülbelül 10-15 óra között - helyezzenek el egy szál virágot az 1956-os forradalom budapesti emlékművénél” - mondta Juhász Ferenc, az MSZP alelnöke.

A csendes többségnek hallatnia kell hangját, ezért az MSZP arra kéri azokat, hogy akik egy békés Magyarországra vágynak, a november 4-ei gyásznapon a forradalom Felvonulási téri emlékművénél helyezzenek el egy szál virágot, és ezzel fejezzék ki: többen vannak azoknál, akik az utcán megzavarják a rendet - közölte a politikus. Az emlékműnél nem lesznek politikusi felszólalások, nem valaki leváltásáért fognak tüntetni, hanem a csendes többség hangját szeretnénk ily módon hallatni. „Üzennünk kell az országnak” - fogalmazott a szocialista politikus, hogy békét, türelmes politikai hangulatot szeretnének, és azt, hogy a politikai viták a parlamentben, az önkormányzatokban folyjanak. Juhász Ferenc úgy látja, hogy az utcai tüntetők, demonstrálók és a békétlenség eszközeit felhasználók mindent elkövettek azért, hogy az elmúlt tizenhat évben az ünnepekről kialakult konszenzus felboruljon, és ismét a politikai hidegháború foglalja el az utcákat és a tereket. (Hetek, MTI)