Vissza a tartalomjegyzékhez

Gazsó József
Korrupció és hozzá nem értés
Helyzetkép az utánpótlásról

A magyar válogatott újabb kudarcba fulladt selejtezősorozatbeli produkciója azt mutatja: minden eddiginél sürgetőbbé vált a reformok bevezetése a honi labdarúgásban. Mint minden másban, itt is az alapoknál kell elkezdeni az építkezést, tehát először az utánpótlásban kell elkezdeni a szakmaiatlanság és a pénztelenség felszámolását.


Edzésben a legkisebbek. Vajon labdába rúghatnak-e? Fotó: Lévay B.

Magyarországon jelenleg a lakosság alig egy százaléka focizik, míg ez az adat a fociban nálunk előrébb járó nemzetekben a 8-10 százalékot is eléri. Nagyjából 60 ezer embert jelent ez, amiből a gyerekkorúak száma csupán 20 ezer. Ráadásul rengetegen még serdülő korukban vagy korábban beleunnak a színvonaltalanságba, a kilátástalanságba és a penészes, málladozó öltözők hangulatába. Egy erőteljes erkölcsi megújulásnak kellene bekövetkeznie az utánpótlásnevelésben (is), hogy végre szakmai szempontok alapján folyjon a klubokban zajló munka.
A színvonaltalanság leginkább az edzéseken mutatkozik meg. Számos trénert megkérdezve az derült ki, hogy vidéken az utánpótlással foglalkozó edzők átlagkeresete alig üti meg a 25-30 ezer forintot. A helyzet a fővárosban és a nagyobb településeken sem sokkal rózsásabb. Jobb helyeken talán megkapják a minimálbért, de az sem ritka, hogy az edzők társadalmi munkában végzik a dolgukat. Ilyen jövedelmezés mellett pedig nem igazán találni az országban minőségi edzőt, aki egyben jó pedagógus is. Szerencsére vannak kivételek, ugyanis nem kevés azoknak a száma, akik szívből, pusztán a játék iránti alázatukból hajlandók a gyerekekkel érdemben foglalkozni. A fennmaradó utánpótlásedzők nagy része többnyire képzetlen, és rosszul bánik a gyerekekkel. Megnéztünk két utánpótlástornát, ahol 8-10 éves gyerekek fociztak, és láttunk olyan edzőt, aki felnőtt bajnokságon is ritkán tapasztalható hangnemben hordta le a labdát rossz helyre passzoló játékosát. A kisfiú rezzenéstelen arccal fogadta a trágár szavakat, láthatóan edzésben volt. Nyilván az sem meglepő, hogy a focizó gyerekek is edzőjükhöz hasonló módon beszéltek egymással.
Másik nagy probléma, hogy a csapatokat jobbára a szülők állítják össze. Lapunk több élvonalbeli utánpótlásjátékos szüleivel is beszélt, akik elmondták, hogy pénzzel és egyéb támogatások révén bármelyikük gyermeke jobb elbánásban részesülhet. Vannak szülők, akik élnek is ezzel, mondván: azt akarják, hogy gyermekük a legjobbat kapja. Találkoztunk olyan szülővel is, aki más utat próbál bejárni. Norbi apukája is olyan, aki a legjobbat szeretné a fiának, de mint mondta, ő nem tud azért fizetni, hogy a gyereke rendszeres játéklehetőséget kapjon. Inkább elvitte fiát vidéki felnőtt csapatba játszani, ahol pusztán a tudása alapján döntik el, hogy játszik-e vagy sem. Norbi több fővárosi utánpótláscsapatban is játszott nagy sikerrel, mindenhol nagy tehetségnek tartották, de tavaly egész egyszerűen megmondták a szülőknek, hogy a fiuk nem kerülhet be a csapatba, mert másnak kell ott játszani. „Nem hittem a fülemnek, mintha ezzel azt akarták volna kifejezni, hogy a fiam elfelejtett focizni” - értetlenkedett az apuka. Egy másik apa így fogalmaz: „Elképesztő, hogy saját szememmel láttam gyerek Maradonákat és Zidane-okat, de ők egész egyszerűen elkoptak az évek során, különböző okok miatt.”
A legkilátástalanabb a vidéki gyerekek helyzete. Magyarországon ugyanis egyelőre még nincs kiterjedt megfigyelési hálózat, melynek révén a kisvárosokban focizó tehetségeknek is ugyanolyan lehetősége lenne focistává válni, mint a nagyobb városokba született gyerekeknek. Józsi egy ötszáz lelkes faluban született, ahonnan gyakran futva járt át földúton a szomszéd település gyerekcsapatának edzéseire. Volt olyan szezonja, amikor száz gól fölött termelt, és joggal remélte, hogy valaki felfigyel rá. Nem így történt. Azóta Józsi főiskolás lett, és, mint mondja, inkább a tanulással próbál meg kitörni a vidéki életből. Egy másik kisvárosban Petinek összejött az, ami máshol Józsinak nem. Az ő tehetségét felfedezte egy nagy múltú fővárosi klub, és le is igazolta. Egy hónap után azonban ő döntött úgy, hogy otthagyja a csapatot, mert a körülmények még a vidéki kiscsapatnál is jobbak.
Ma ott tartunk, hogy utánpótlásválogatottjaink sikert sikerre halmoznak, európai megfigyelők ülnek a meccseiken. Ez nem a magyar utánpótlásképzés, hanem annak a nagyon kevés „bázisnak” az érdeme, ahol rájöttek arra, hogy az igazi érték az utánpótlásban van. Ahogy a Sándor Károly Futballakadémia vezetője, Tamási Zsolt hangsúlyozta többször: „Számunkra is az jelentené a legjobbat, ha több, a miénkhez hasonló létesítmény lenne Magyarországon, mert a fiataljaink fejlődését az szolgálná igazán.” Sikereiket látva elmondható, hogy a helyes út már megvan - csak minden klubnak rá kellene lépni.