Múlt csütörtökön a francia nemzetgyűlés első olvasatra elfogadta azt a
törvényjavaslatot, amely akár egy év börtönnel és 45 ezer euró pénzbírsággal
büntetné az 1915-ös törökországi örmény genocídium tagadását. Ugyanazon a napon
a Nobel Bizottság egy olyan török írónak ítélte az ez évi irodalmi Nobel-díjat,
aki ellen a múlt év végén éppen azért kezdeményeztek bírósági eljárást, mert egy
svájci újságnak adott interjújában nehezményezte országa hallgatását az örmény
holokausztról. Bár a drámai időzítés valószínűleg véletlen, az üzenet
egyértelmű: Törökország Európához való tartozásának egyik elmaradhatatlan
feltétele az örmény holokauszt megtörténtének elismerése.
Törökországi franciaellenes tüntetés Fotó: AP
„Szomorúak vagyunk Franciaország miatt, és örülünk Orhan Pamuknak” - írta
Murat Yetkin, a liberális Radikal nevű török újság vezércikkének szerzője a két
bejelentést követően. A hivatalos török vezetés a francia-török kapcsolatokra
mért durva csapásként értékelte a francia szocialisták törvényjavaslatát,
amelynek következtében Franciaország „elvesztette privilegizált helyzetét a
török nép szívében”. Míg Recep Tayyip Erdogan kormányfő szerint a francia
Nemzetgyűlés döntése „gyalázat a véleménynyilvánítás szabadságára nézve”,
gazdasági minisztere, Ali Babacan szerint meg kellene fontolni a francia áruk
bojkottját, ami komoly veszteséget jelentene Franciaországnak, amely évente
ötmilliárd euró értékben exportál Törökországba. A Le Monde vezércikke szerint a
török értelmiségiek szerint a törvény kontraproduktívnak fog bizonyulni, az
isztambuli örmény pátriárka szerint pedig ezzel a lépéssel Franciaországnak
sikerült csapást mérnie az amúgy is akadozó török-örmény párbeszédre, és a két
ország nacionalistáit hozta helyzetbe.
Míg Törökországban düh és utcai tüntetések követték a hírt, Örményországban az
egekig magasztalták a törvényjavaslatot. „Ez a döntés természetes válasz Ankara
agresszív politikájára, amely nem hajlandó semmilyen felelősséget elismerni az
örmény népirtással kapcsolatban” - nyilatkozta az örmény külügyminiszter.
Két nappal a döntést követően Chirac elnök (kis képünkön) telefonon fejezte ki
sajnálatát Recep Tayyip Erdogan török kormányfőnek, akinek megígérte, hogy
mindent megtesz azért, hogy a törvény ne lépjen életbe.
A francia elnök szeptember végi jereváni látogatásakor is kifejezte
ellenérzését a törvényjavaslattal kapcsolatban, amelyet nem támogatott a kormány
sem, amelynek képviselői a szavazás idején elhagyták a termet. A jobboldal
szerint ugyanis a szocialista törvényjavaslat valódi célja nem az igazság
feltárása, illetve a török viszonyok demokratizálása, hanem a közel félmillió
örmény szavazat megszerzése a 2007-es elnökválasztáson.
A törvény esetleges szenátus általi elutasítása azonban magát az alapproblémát
nem oldja meg, ennek a kulcsa ugyanis a látszat ellenére Törökország kezében
van. Törökország hivatalosan kilencven évvel az események után sem hajlandó
elismerni, hogy az ifjútörök kormány mintegy egymillió örmény meggyilkolásáért
felelős. A népirtás - amelyet a nagyközönség leginkább a világhírű német író,
Franz Werfel A Musza Dag negyven napja című könyvéből ismer - mai napig tabunak
számít Törökországban, említése bűncselekménynek számít. Ezt a hallgatást törte
meg a most Nobel-díjjal jutalmazott Orhan Pamuk, aki tavaly februárban a svájci
Tages Anzeiger nevű újságnak nyilatkozva azt mondta, hogy „egymillió örményt és
harmincezer kurdot gyilkoltak meg ezen a földön, és erről senki nem beszél,
ezért nekem kell beszélnem róla”. Az interjú megjelenését követően Pamukot
halálosan megfenyegették, könyveit be akarták tiltani, majd a hírhedt 301-es, „a
török identitás elleni támadást” büntető törvény alapján bíróság elé állították.
A bíróság végül nem talált fogást a mostanra Nobel-díjassá avanzsált világhírű
írón, és a nagy nemzetközi nyomás hatására ez év februárjában végül beszüntették
a bírósági eljárást.