Vissza a tartalomjegyzékhez

Szikora Márton
Erkölcsi mélypont
Börtönbüntetést is kaphat az izraeli államfő

A sorozatos támadások eredményeként lemondásra kényszerülhet Izrael Állam elnöke, aki ellen jelenleg is nyomozás folyik. A nyomozóhatóság alapos gyanúja súlyos: több- rendbeli nemi erőszak, hivatali befolyással való visszaélés - Mose Kacav akár tizenhat év letöltendő büntetést is kaphat.


Gila és Mose Kacav

Az izraeli nyomozóhatóság nyilatkozatban felkérte Menachem Mazuz főügyészt, hogy emeljen vádat Mose Kacav izraeli államelnök ellen többszöri nemi erőszak és szexuális zaklatás miatt. A vád szerint a rendőrség további bizonyítékkal rendelkezik arra nézve, hogy Kacav elnök a törvényeket megkerülve adott amnesztiát elítélteknek, lehallgatásokat rendelt meg, hivatalával visszaélve akadályozta a nyomozói munkát. A Kacav elnök ellen indított eljárás folytatása és kimenetele egyelőre úgy tűnik, Mazuz főügyész döntésétől függ.
A súlyos vádakkal illetett, Likud által delegált izraeli államelnök igyekszik hivatalának megtépázott presztízsét kímélni. Az e hét hétfőre tervezett, a knesszet téli ülésszakának megnyitása alkalmából tartott ünnepélyes elnöki felszólalását lemondta, megelőzve egy rendkívül kellemetlen szituációt az izraeli parlamentben. A távolmaradást nemcsak a baloldali
pártok üdvözölték, de a Likudon belül is megkönnyebbültek - áll az AP hírügynökség jelentésében. Ellenkező esetre több képviselői frakció jelezte: nem fogja tartani magát a hagyományokhoz, mely szerint minden képviselőnek a knesszetben történő felállással illik kifejezni tiszteletét a legfőbb állami méltóságot betöltő személy felé az ünnepélyes felszólalás alkalmával.
A 2000-ben megválasztott Kacav elnök mindeddig tagadta, hogy törvénybe ütköző dolgokat tett volna. Az elnök ügyvédje, Zion Amír azonban jelezte: ha és amennyiben a vádemelési javaslatot elfogadják, függetlenül az ügy kimenetelétől, Mose Kacav lemond elnöki tisztéről. Az ügyvéd szerint ebben az esetben az elnök nem kíván majd külön egyezséget kötni a vádhatósággal a pozíció megtartása érdekében. Ugyanakkor hozzátette, véleménye szerint a felhozott bizonyítékok nem elégségesek arra, hogy a főügyész vádemelést kezdeményezzen.
Az ügy több szempontból is igen kínos a közel-keleti térség egyetlen jól működő demokráciájában. Az izraeli államelnök pozíciója elsősorban szimbolikus, személyében képviseli az összes izraeli állampolgárt és az államot. Hivatalának súlyát többek között az adja, hogy a legtöbb fontos pozícióra - mint a jegybanki elnök, legfelsőbb bíróság elnökei, számvevőszék elnöke - az ő kinevezésével kerül sor. Az ő feladata izraeli nagykövetek külföldre akkreditálása, és a knesszet által meghozott törvényeket is ő ellenjegyzi.
Az elnök hivatalának hatáskörébe tartozik még a civileknek és katonáknak adott közkegyelem gyakorlása. A reprezentatív jellegű számos tevékenység mellett kulturális feladatai is vannak, úgymint a diaszpóra-zsidóság vezetőivel való kapcsolattartás, Izrael történelmi hagyatékainak megőrzése és megismertetése. Nagy jelentőséggel bír egyeztető szerepe a - sok kérdésben igen megosztott - izraeli társadalmi csoportok között.